Bulvár-celeb

2024.06.22. 03:55

Szandiék elmondták a saját verziójukat a botrányos jótékonysági fellépésről

Szandiék eszébe jutott, hogy visszautalnák a pénzt, amit fellépés nélkül elfogadtak egy elmaradt jótékonysági koncert előtt.

MW

Szandi és férje, Bogdán Csaba

Forrás: MW bulvár

Fotó: Földi Imre

Szandi óriási felháborodást váltott ki szlovák rajongóiból a napokban, helyi híresztelések szerint ugyan megjelent madari koncertjén, de ki sem szállt az autóból, amikor meglátta, milyen kevesen vannak.

A fellépésért járó pénzt viszont - a helyiek szerint – lehúzott ablakon keresztül eltette.

Az énekesnő és férje, aki egyben a menedzsere is most a Tények Plusz stábjának adott exkluzív interjújukban tiszta vizet öntöttek a pohárba.

A házasok kiemelték, hogy a koncert részleteiről – így a jótékonysági gyűjtésről – fogalmuk sem volt, csupán az időpontot és a helyszínt adták tudtukra.

A szerződésükben azonban feketén-fehéren le van írva, 50 fő alatt nem lépnek fel. Ám amikor megérkeztek a kis településre, elmondásuk szerint csupán 8 ember lézengett a közönség soraiban.

A „felvett gázsiról” pedig elmondták, hogy az embereknek már nagyon jól tudniuk kellene, hogy nem minden úgy van, ahogy azt az interneten írják.

Szandi eleve nem foglalkozik pénzzel. Én kiszálltam és ott 20-25 percen keresztül tárgyaltunk, hogy mit lehet csinálni. Természetes, hogy én szállok ki, én tárgyalok, mert én vagyok a képviselője, a menedzsere

- hangsúlyozta Bogdán Csaba, majd hozzátette, 

már felvette a kapcsolatot a szervezőkkel és szó nélkül visszautalják a pénzt, de nem a szervezőknek, hanem az alapítványnak.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!