Bulvár-celeb

2 órája

Megszólalt Mikes Anna: „Ennek így kell vége lennie”

Mikes Anna először és utoljára árulta el, miért nem vállalta el idén a Dancing with the Stars felkérését.

MW

Fotó: Bors

Mikes Anna az elmúlt években a Dancing with the Stars egyik legtündöklőbb csillaga volt. Tavaly pedig az egész életét megváltoztatta a műsor, ugyanis partnerével, Krausz Gáborral nem csak a táncparketten találtak egymásra. A szerelmesek kapcsolata pedig azóta is sziklaszilárd.

Mikes Anna idén viszont már nem vállalta a Dancing with the Stars felkérését és nem lép színpadra, először és utoljára pedig a Tények Plusz kamerái előtt mesélt arról, miért döntött így.

Ez egy jól megfontolt, meggondolt döntés volt, úgyhogy mivel én hoztam meg ezt a döntést, hogy azt választom, hogy nem szerepelek idén a műsorban, ezért ez nem érint engem rosszul. Biztos, hogy furcsa lesz, amikor majd belenézek vagy nézem, hogyha otthon leszek egy ilyen hétvégén, hiszen mégiscsak 4 éven keresztül az életem része volt és nagyon-nagyon szép emlékeket adott hozzá az életemhez és nagyon sok emberrel ismerkedtem meg, nagyon sok barátság született és ez egy nagyon jó periódusa volt az életemnek.

A győzelmünkkel Gáborral, illetve a szerelmünkkel, ennek így kell vége lennie. Ez az i-re a pont, a csúcson kell abbahagyni. Azt gondolom, hogy nagyon elegáns és méltó befejezése a táncos szereplésemnek a negyedik évad és többet és jobbat nem is kívánhatnék magamnak

 – tette hozzá.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!