Krimi

2024.09.16. 16:38

Ebben a magyar városban történik a legtöbb rollerbaleset

Az elektromos rollerrel közlekedők egyre több személyi sérüléssel járó balesetet okoznak.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: PavelKant

Emelkedik az elektromos rollerekkel közlekedők által okozott, személyi sérüléssel járó balesetek száma – közölte hétfőn Budapesten, a Biztonság hete elnevezésű rendezvénysorozat megnyitóján Molnár Karolina, a Belügyminisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen megtartott sajtótájékoztatón a helyettes államtitkár elmondta, hogy a hétfőn kezdődött, és vasárnapig tartó rendezvénysorozat kiemelt témája az elektromos rollerek kérdése, az azokat használók közlekedési kultúrájának javítása.

Az utóbbi évek tapasztalata az, hogy a balesetekben körülbelül harmadában, felében a gyalogosok, a kerékpárosok és újabban az elektromos rollerekkel közlekedők az érintettek. 

Utóbbiak között sok az olyan fiatal, akik nem rendelkeznek vezetői engedéllyel, így jellemzően nincsenek tisztában a KRESZ szabályaival sem részletezte.

A legtöbb baleset Budapesten következett be, az utóbbi időszakban ezek száma ötszöröse a Pest vármegyei eseteknek. 

A rolleresek több mint kétszer annyian voltak balesetek okozói, mint a károsultjai – emelte ki.

A helyettes államtitkár arról is tájékoztatott, hogy a Biztonság hete programsorozat tartalma már körülbelül 95 ezer gyermekhez jutott el, ami szerinte hozzájárulhat ahhoz, hogy a jövőben a közlekedési szabályok megváltoztatásával és a közlekedési kultúra javításával kevesebb hasonló baleset következhessen be.

Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője az eseményen arról beszélt, hogy az úgynevezett mikromobilitási eszközök terjedésével az azok vezetői által okozott balesetek száma hónapról hónapra emelkedik.

Az ezredes - aki az Országos Balesetmegelőzési Bizottság ügyvezető elnöke - felhívta a figyelmet arra, hogy az elektromos rollerek vezetői a sokszor hiányos KRESZ-tudásuk mellett nincsenek tisztában a járműveik menetdinamikájával sem, miközben ezekkel a járművekkel már könnyedén elérhető a 70-80 kilométeres óránkénti sebesség. 

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a rolleresek gyakran nem használnak védőfelszerelést, például sisakot sem, amivel súlyos, akár maradandó sérülések kockázatának teszik ki magukat.

Az ORFK a Központi Statisztikai Hivatallal együttműködve megkezdte a hasonló balesetek ügyeiben az adatgyűjtést, a munkájukat azonban megnehezíti, hogy a KRESZ jelenleg még nem definiálja külön járműcsoportként az elektromos rollereket, holott a teljesítményük, menettulajdonságaik ezt indokolttá tennék.

Az adatok szerint az idei évben július végéig 320 olyan személyi sérüléssel járó baleset történt Magyarországon, amelyekben érintettek voltak az elektromos rollerek vezetői, akik jelenleg az összes közlekedési baleset három százalékát okozzák ismertette Óberling József.

A Biztonság hete megnyitóján felszólalt Holló Bence, a Magyar Biztosítók Országos Szövetségének elnökhelyettese, és Szegedi László, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem megbízott oktatási rektorhelyettese is.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!