Krimi

2024.09.03. 11:21

Megerősítette a rendőrség: Till Tamás holttestére bukkantak nyár végén, a kisfiút megölték

Till Tamás 24 éve tűnt el.

MW

Fotó: baon.hu

Megszólalt a rendőrség Till Tamás halálának ügyében.

A kisfiú 24 éve tűnt el, 2000 májusában, amikor bajai otthonából a közeli vadasparkba indult biciklivel, de sosem érkezett meg. Szülei sosem adták fel a reményt, hogy fiuk egyszer hazatér, de sajnos eddig nem vezetett eredményre a nyomozás.

Augusztus elején azonban Baján egy ember földi maradványaira bukkantak egy elhagyott tanya melléképületében. A maradványok mellett ugyanolyan ruhák voltak, amelyeket a 24 éve eltűnt Till Tamás viselt.

A rendőrség ezután emberölés miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen, és DNS-vizsgálat is készült.

Szeptember elején pedig megérkezett a DNS-vizsgált eredménye is, a rendőrség sajtótájékoztatón számolt be az eredményekről írja a police.hu.

„A körülmények és az előzetes orvosszakértői vélemények alapján az a megállapítás tehető, hogy Till Tamás erőszakos úton vesztette életét, halála idegenkezűség eredménye” – jelentette ki  Kovács Gábor alezredes, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese.

Hozzátette: továbbra is ismeretlen tettes ellen nyomoznak emberölés bűntette miatt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!