Muzsika minden pillanatban

2018.07.27. 12:00

Faludi Judit: a művészi pálya kegyetlen is tud lenni

A Liszt-díjas csellóművész anyuka, zenész és feleség egy személyben. Mindennapjai hangszeréről, két fiáról és férjéről szólnak, aki saját festményei nyomán tervez lemezborítót számára.

Faludi Judit csellista idén tavasszal vehette át az Érdemes művész elismerést. Mint mondja, romantikus alkat, és semmit sem tud fél gőzzel csinálni: utóbbi, sokoldalúságát tekintve, akár hátráltató tényező is lehetne, s mégsem az. A muzsikában nem csak otthonosan mozgó, de otthont is teremtő csellóművész a Kortárs Online-nak adott interjút.

Hogyan lettél csellista? Miért pont csellista?

Nagyon későn döntöttem el, hogy muzsikus szeretnék lenni. Anyukám pedagógus, apukám vegyészmérnök, az ő szülei operaénekesek voltak. Kilencéves koromban kezdtem szolfézst tanulni. Csurka Magda szolfézstanárom azt mondta a szüleimnek, hogy elég jó fülem van, érdemes lenne valami hangszert is választanom. Én zongorázni szerettem volna, de sajnos nem volt saját hangszerünk, így inkább amellett a hangszer mellett döntöttem, amelyiken a felettünk lakó barátnőm, Czeizer Ági – akihez azóta is nagyon szoros barátság fűz – már évek óta játszott. Az első csellótanárom Prőhle Zsuzsa tanárnő lett. Eljárogattam az órákra, mert hozzátartozott az életemhez, de évekig csak kedvtelésből játszottam. Középiskola előtt döntenem kellett, hogy merre tovább, és ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy nagyon fontos számomra a zene, hiányozna a csellózás. Elhatároztam, hogy felvételizem a konziba, de akkor még nem volt itt annak az ideje. Tanárnőm irányítása mellett Párkányi Tibor, az operaház szólócsellistája is foglalkozott velem. Egyévnyi komoly munka, gyakorlás következtében sikerült behoznom a lemaradásaimat, és felvételt nyertem a konziba Lengyel Endre tanár úr, Bandi bácsi osztályába. A zeneakadémiai felvételim előtti utolsó évben

a Kecskeméten megrendezett országos csellóversenyen második helyezést értem el, ami szinte egyenes utat biztosított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára,

ahol Onczay Csaba növendéke lettem.

Most nagy divatja van a külföldön tanulásnak, ez szóba jött nálad?

Utolsó éves akadémistaként elnyertem egy ösztöndíjat Bresciába, de nem mentem el. Ennek egyik legfőbb oka az volt, hogy akkoriban már játszottam a Magyar Állami Operaházban, ami egy biztos pontnak tűnt számomra. Nagyon sokszor átgondoltam már, hogy mi lett volna, ha kimegyek, de akkor nagy valószínűséggel ott maradok, és egész másképp alakul az életem. Ekkortájt kezdődött a kapcsolatom Szenthelyi Miklós hegedűművésszel és a Magyar Virtuózok Kamarazenekarral, akikkel azóta is rendszeresen együtt dolgozom. Ebben az időben egyre több lehetőséget és felkérést kaptam kamarazenélésre és szólófellépésre egyaránt, amelyeknek mindig igyekeztem maximálisan megfelelni. Ebben az időszakban született meg a két fiam, ám a folyamatos napi gyakorlás mellettük is elengedhetetlen része volt az életemnek. A szüleim rengeteget segítettek, hogy a két kisgyerek nevelése mellett is minden fellépésen a legjobb formámat tudjam nyújtani.

Külföldről is sok felkérést kaptál a Magyar Virtuózok Kamarazenekarral együtt. Melyek voltak a legemlékezetesebb turnék számodra?

Volt egy időszak, amikor különösen sokat utaztunk,

ekkor jártunk Amerikában azon a legendás turnénkon, amikor húsz nap alatt húsz koncertet adtunk:

szinte minden nap másik városban léptünk fel. Az ottani távolságokat figyelembe véve ez igen fárasztónak bizonyult. Több koncertkörutunk volt Európában és Japánban is.

Ha te választhatsz darabot, akkor melyik zenei stílusban gondolkozol?

Egyértelműen a romantikus zene áll legközelebb a lelkemhez. Az utóbbi években több átirat is készült számomra. Az első a Balettfantázia névre hallgat, amelyet Pejtsik Péter hangszerelt Csajkovszkij balettjeiből, a Hattyúk tavából és a Diótörőből. Ezt a művet egy tavalyi öt koncertből álló balti turnén minden alkalommal hallhatta a közönség. Ezenkívül Werner Gábor átiratait is előszeretettel játszom, amelyek közül talán a Bohémélet a kedvencem, amely az éppen készülő lemezemen is szerepel. Emellett a CD-n hallható Vivaldi e-moll szonátája, Dvorák g-moll rondója, Bruch Kol Nidrei és Offenbach Jacqueline könnyei című darabja. Ez utóbbit eljátszottam a Jacqueline du Pré-emlékkoncertemen, bár a névazonosság csupán a véletlen műve.

Milyen darabokat választasz szívesen a koncertjeidre?

Természetesen igyekszem olyan darabokat választani, amelyek közel állnak a szívemhez. Függ a koncert helyszínétől és attól, hogy milyen kíséret – zongora, kvartett, kamarazenekar vagy szimfonikus zenekar – áll mögöttem az adott hangversenyen. Repertoáromat állandóan bővítem, de időről időre előveszek egy-egy már régebben tanult, előadott darabot, amelyet mindig igyekszem csiszolni és magasabb szinten előadni, mint korábban.

Nagyon szeretem a kifejezetten nekem készült parafrázisokat, amelyeket jelenleg csak én játszom.

Hogyan készül fel egy-egy előadásra?

Nem kifejezetten egy-egy koncertre készülök – a gyakorlás egy állandó folyamat, része az életemnek. Természetesen mindig nagyobb hangsúlyt fektetek az éppen közelgő feladatra. Nemrég újra egymásra találtunk volt zongoratanárnőmmel, Csáky Katalin tanárnővel, aki először Krisztián fiammal kezdett el foglalkozni, akinek szintén kötelező a zongoratanulás, majd egyre gyakrabban játszottam neki én is. Úgy érzem, hogy a közös munka során olyan gondolatokat osztunk meg egymással a zenéről, amely nagymértékben lendíti előre a fejlődésemet.

Minden évben megrendezésre kerül egy különleges szólóhangversenyem. Tavaly októberben Jacqueline du Pré, a tragikusan fiatalon elhunyt angol csellóművésznő halálának 30. évfordulója alkalmából műsort állítottam össze olyan darabokból, amely műveket méltónak találtam a megemlékezésre. A darabok jó részét a művésznő előadásában hallottam először. Nagyon közel áll hozzám az ő egyedi játéka.

Hogyan találtatok egymásra a hangszereddel?

Apai nagyapámnak volt egy nem hivatásos zenész barátja, aki a háború előtt egy amatőr kvartettben játszott. Ő ajánlotta fel édesapámnak megvételre a hangszert, hogy jó helyen tudja azt. Szerencsére apukám élt a lehetőséggel. A hangszer ekkor nagyon rossz állapotban volt, ezért hónapokig dolgoztak rajta. A zeneakadémiai felvételim előtt nem sokkal kaphattam meg állandó használatra.

Liszt-díjas és Érdemes művész vagy. Ez nagyon komolyan hangzik.

Amikor 2009-ben megkaptam a Liszt-díjat, az nagy elismerés volt számomra. Természetesen büszke és boldog voltam, de nem dőltem hátra, hanem igyekeztem még tovább fejlődni. Talán ennek a töretlen munkának köszönhetően találtak méltónak arra, hogy idén tavasszal március 15. alkalmából átvehettem az Érdemes művész elismerést is.

Zenészként hogy valósítod meg az anyai szerepedet?

Krisztián fiam augusztusban lesz huszonegy éves. Mindig megvolt a maga egyénisége, és az már kiskorában is tisztán látszott, hogy a művészi pályán teljesedhet ki. Ám az, hogy ezen belül pontosan merrefelé orientálódik majd, csak nagyon későn dőlt el.

Féltetted a zenei pályától, vagy inkább bátorítottad?

Amikor eldöntötte, hogy énekes szeretne lenni, akkor teljes mértékben támogattam.

Zenészként tisztában vagyok azzal, hogy a művészi pálya milyen kegyetlen tud lenni, ezért énekes ismerőseim véleményét kértem Krisztiánnal kapcsolatban, hogy érdemes-e elkezdenie.

Nagyon sok rossz példát látok magam körül, amikor muzsikusszülők belekényszerítik gyerekeiket egy sikertelen életbe, amit én mindenképpen el szerettem volna kerülni. Mivel Krisztián tehetségében barátaim sem kételkedtek, ezért elkezdett éneket tanulni Jani Gabriella tanárnőnél, majd Hormai József operaénekesnél, majd az elmúlt évben a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnáziumban Barna Júlia tanárnőnél.

És a fivére?

Kisebbik fiam, Kristóf egész más beállítottságú, mint a testvére. Számára az iskolai tanulmányok állnak az első helyen, és emellett a sport is különösen fontos neki. Most érettségizik, és nagyon büszke vagyok rá, mert kitűnő eredményekkel teljesítette a vizsgáit. A közgazdaságtan vonzza, így tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetemen folytatja.

Pár szót mesélsz a terveidről?

Sok koncert áll előttem, én már a következő évadokra tervezek. Július 28-án a Mátyás-templomban, július 29-én Balatonlellén a Római Katolikus Templomban, augusztus 5-én pedig a Belvárosi Szent Mihály-templomban koncertezem a Magyar Virtuózok Kamarazenekar kíséretével. Emellett az őszi koncerteket is szervezzük már, többek közt egy jótékonysági hangversenyt az Országos Rehabilitációs Intézet javára. Azt hiszem, hogy ez egy igazán nemes cél, ezért remélem, hogy nagyon sok embert vonz majd.

Borítókép és fotók: Faludi Judit / menedzsment

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!