Interjú

2018.08.13. 11:59

Kerekes József: a közönség nem a színész magánfájdalmára vesz jegyet

Mikor ad lehetőséget magánnyafogásra a színház működési szabályzata, melyek a főbb különbségek a mikroportba sutyorgó és tereket átbeszélő színészek között, és milyen „generáldumákkal” próbálják olykor leplezni a szakmai hiányosságokat?

Forrás: Médiaklikk

Kerekes József több színházban is játszik, látható népszerű tévésorozatban, hangja pedig szinkronszerepei sokasága miatt szinte mindenki számára ismerős. A pályán töltött évtizedei alatt drámai szerepekben is bizonyította egyedi tehetségét, ugyanakkor többször is ott ragadt a komikus szerepkörében. Amikor hét évvel ezelőtt a Vígszínházhoz szerződött, maga is úgy gondolta: a körúti teátrumban szélesebb repertoárról osztják majd rá a szerepeket. A jelenleg szabadúszóként tevékenykedő Kerekes Józseffel az Origo készített interjút.

Milyen az a színház, amelynek csapatából hat ló sem tudná elhúzni?

Nagyszerű társulat, nagyszerű rendezők, nagyszerű repertoár. A színész erre vágyik.

Amikor pár éve a Vígszínházhoz szerződött, sokan úgy gondolták: helyére került. Ám a tavalyi évadban távozott.

Hálás lehetek Eszenyi Enikőnek, mert miután bekopogtam hozzá, leszerződtetett a színházához. Akkoriban zárták be a Budapesti Kamarát, amelynek tizenkilenc évig voltam tagja. Éppen megszületett a harmadik lányom, én pedig megijedtem: miből fogom eltartani a családot? Amikor aztán a Vígszínház tagja lettem, azt gondoltam: talán nemcsak befogadnak, de hasznomat is veszik majd. Hiszen koromnál, színészi alkatomnál fogva is bőven akad ott számomra feladat. Idővel kezdtem észrevenni: ellehetek náluk, de valójában nem nagyon használnak. Ötvenöt évesen úgy éreztem: több svung van még bennem annál, mint hogy ott parkírozzanak a körúton. Harag nélkül váltunk el egymástól.

Akkoriban, illetve nem sokkal később, többen is távoztak: színészek, gazdasági vezető, a színház közszeretetnek örvendő titkára. Puszta véletlen vagy jelzésértékű történések?

Eszenyi Enikőnek mások a prioritásai, mint azoknak, akik eljöttek. Másokban és más színházi eszményekben gondolkodik. Ugyanakkor az is kétségtelen: van egy sajátságos stílusa is – amely viszont a mi személyes viszonyunkban nem okozott feszültséget. Ami a többieket illeti: szerintem apró kis mozaikdarabkák álltak úgy össze minden egyes emberben, hogy egyszer csak eldöntse: itt most befejezi. Miközben, tudtommal, senkivel nem volt ajtócsapkodós nagy balhé a búcsút megelőzően.

Hegedűs D. Géza (b) Sganarelle és Kerekes József (j) Guzman szerepében a Don Juan című színdarab próbáján a Pesti Színházban 2016. november 2-án.
MTI Fotó: Soós Lajos

A távozók között baloldalinak, liberálisnak mondott művészek is említették privát beszélgetéseken: a színész számára sem volt feltétlenül inspiráló a színház néhány politikai áthallásokkal átszőtt, erős formai elemekkel operáló előadása. És nem is elsősorban a politikai áthallások ellen volt kifogásuk.

Én csak a magam nevében tudok beszélni. Ha engem nem érint meg egy előadás, akkor nem érdekel. Hiába divatos egy rendező, pusztán attól nem tudok ájuldozni. Márpedig vannak olyan alkotók, akiket sokan éljeneznek áhítattal akkor is, ha sikerületlen produkciót kínálnak a publikum elé. Sokféle hókuszpókuszt láttam a Vígszínház egyes előadásaiban. Csakhogy én 1977-től 1981-ig pinceszínházas voltam Keleti Pista bácsi csapatában, ahol már annyi mindent láttam abból, amit ma újdonságnak tartanak. Ennyit erről.

A Pinceszínháznak úgy lett tagja, hogy részt vett ott egy középiskolai „Most mutasd meg!” vetélkedőn. Produkciója után meglátta egy sarokban gubbasztani Lang Györgyi, a Pince társulatának tagja. Ő fűzte meg: csatlakozzon a társulathoz. Csatlakozott, hiszen már korábban is vonzották a színészet felé a hetvenes évek tévéjátékaiban, szórakoztató műsoraiban látott nagynevű művészek. Stimmel?

Hozzátartozott a pálya vonzerejéhez, hogy én még láthattam: mekkora rangot jelentett színésznek lenni – amiben később persze nagy változás következett. De akkoriban az is hatott rám, hogy amikor színházba mentem, akkor a tévé egyetlen csatornáján látott műsorok szereplői „köszöntek vissza” a színpadról. Olyan művészek, mint például Benkő Gyula, Tahi Tóth László, Márkus László, Huszti Péter, Haumann Péter, Mensáros László, Almási Éva, Psota Irén, Tábori Nóra.

Családjában volt művészember?

Nem. Édesapám, id. Kerekes József kertészmérnök volt. A fő szakterülete a gyógynövények voltak, ő alapította a Kertészeti Egyetem gyógynövény tanszakát. Doktori disszertációját a kamilla nagyüzemi termesztéséből írta.

Része van abban, hogy szükség esetén ma bárki vehet magának egy doboz filteres kamillateát.

Amikor kezdtek megjelenni a Magyar Nagylexikon kötetei, az a szégyenletes ötletem támadt, hogy megnézem, nem kerültem-e bele véletlenül. Nem lettem szócikk, de édesapám, akire ettől függetlenül is büszke vagyok, az lett. Ami édesanyámat illeti: ő pénzügyi előadó volt. Apám kapcsán még megemlíteném: számára 1945 valóban a felszabadulást jelentette, hiszen egyszerű parasztgyerekként más körülmények között talán sosem kerül egyetemre.

Magyarán: ön is balos világnézetet kapott örökül?

Lényegében igen, ezt hoztam, de másfelől: kikérem magamnak a címkézést. Apámnak a fényes szelek korszaka adott valamit, míg például egykori szeretett barátom, kollégám, Kránitz Lajos családjától elvett. De az ő cipőboltjukat nem mi kaptuk meg. A történetek nem feketék és fehérek. A szüleim párttagok voltak, de nem kaptunk különleges kedvezményeket, nem az öszödi kormányüdülőbe jártunk nyaralni, amiért sorba kellett állni, azért mi is sorban álltunk. Egyébként apám negyvenkilenc éves korában halt meg gyomorrákban, amikor én még csak tizenegy voltam. Ez önmagában tragédia, külön fáj, hogy a rendszerváltás küszöbén nem kérdezhettem meg tőle: miként élte meg, mennyire „hitte el” az addigi rendszert?

Kerekes József színész.
Fotó: Ridikül/Hirado.hu

Maradjunk is a kaptafánál. Második próbálkozásra került a főiskolára, Szinetár Miklós osztályába. Bagó Bertalan, Epres Attila, Kaszás Attila, Rékasi Károly, Spolarics Andrea voltak osztálytársai. Mennyiben volt ez más közösség, mint a pinceszínházi társulat?

Szinetár Miklós is nyitott szellemiségű ember, ahogy Keleti István ugyancsak az volt. Mindkettőjüket bölcsesség, rendkívüli műveltség, az iróniára, szarkazmusra való képesség jellemzi. Keleti István gyakran idézte Hamlet találkozását Rosencrantzcal és Guildensternnel, amikor a királyfi azt mondja: „Dánia börtön.” Mire a másik kettő hüledezik: „Miért volna az?” Hamlet vita nélkül feleli ere: „Akkor hát nektek nem az.” Keleti István – akárcsak Szinetár Miklós – soha nem kérte számon a másik emberen gondolkodásmódját.

Egyikük sem akarta átalakítani az embert.

Más kérdés, hogy eleinte más irányt is vonzónak gondoltam.

Milyen irányt?

A velünk párhuzamos osztályt Major Tamás, Székely Gábor és Zsámbéki Gábor vezették. Major halála után az utóbbi két művész, akik egyébként az osztály indításának idején kerültek a Katona József Színház élére. Teátrumuknak Major is tagja lett, s a Katona akkoriban nem tudott rontani: minden előadásuk a céltábla tízesébe csapódott. Többen is azt gondoltuk Szinetár növendékei közül: a párhuzamos osztály a trendi, ott jobb helyzetben lennénk. Ám másod-, harmadévben már megértettem: ha hozzájuk kerülök, talán be sem fejezem a főiskolát. Tartok tőle, hogy engem Székelyék diákjaként esetleg megpróbáltak volna átformálni, betörni – aminek lehetnek persze előnyei, ha nem is látom azokat. Szinetár azonban tényleg olyannak fogadott el minket, amilyenek voltunk. Engem még egy pinceszínházas nyári táboron Tóth-Tahi Máté kezdett Pubizni az idétlen, visító hangom miatt. Nem volt bajom vele, hozzám nőtt.

Aztán már a főiskolán Szinetár Miklós – akire persze felnéztem már csak a filmjei, más munkái miatt is – egyszer azzal fordult hozzám: hallom, hogy a többiek Pubizzák, megengedi, hogy én is így szólítsam? Majdnem elájultam a megtiszteltetéstől.

Szinetár úgy gondolta: azzal ad nekünk legtöbbet, ha önazonosak maradunk, miközben megtanuljuk a szakmát. Ebben hitt a beszédtanárunk, Avar István is: gyerekek, az a lényeg, hogy megtanulják a szakmát. Harminckét éve vagyok a pályán, és azt látom: a legnagyobb színészek közül azok érintik meg legerősebben a nézőket, aki minden szerepükben önazonosak. Nincs bennük semmi megcsinált, miközben tehetségük, mély szakmai tudásuk alapján önmagukat adva tudnak mindig más és más karaktert megmutatni. Ettől elementárisak.

Főiskolásként két évig a Nemzeti Színházban volt gyakorlatos, majd diplomázva még négy évet töltött a társulatnál. Ennyi volt benne?

Nem kikerülve, inkább felvezetve a választ: tisztelet a kivételnek, de az ifjabb színészgenerációk tagjai közül sokaknak még az érthető színpadi beszéd is gondot jelent, rosszul artikulálnak. Nem tudják, miként kell bejönni a színpadra, ott felállni, leülni, jelen lenni egy szituációban. Manapság azzal a generáldumával maszatolják el a szakmai hiányosságokat, hogy most a természetesség az igazi művészet. Lópikulát. A Nemzeti Színházban töltött éveim fő pozitívuma, hogy olyan színészek mellett lehettem színpadon, mint Gábor Miklós, Sinkovits Imre, Kállai Ferenc, Bessenyei Ferenc. Főleg Kállaival kerültem össze több előadásban: szájtátva bámultam, ahogy bármely darabban – komédiában vagy drámában; vagy téeszelnököt, máskor bárót alakítva – elegáns könnyedséggel húzza magára a figurát. De az említettek mind önazonosak voltak, miközben a szakma géniuszai.

Hatalmas teret beszéltek át mikroport nélkül úgy, hogy mondataik természetesnek hatottak.

Aki az ő színészetüket modorosnak tartja, az közelebb áll a dilettánsokhoz, mint a hivatás valódi művelőihez.

Melyek nemzeti színházas éveinek negatívumai? Miért ment el ilyen nagyságok mellől négy röpke év után az angyalföldi József Attila Színházhoz?

Másodéves koromban kaptam meg a Dauphin szerepét abban a János királyban, amely az akkor negyedéves Kerényi-osztály egyik vizsgája volt. A produkció nagyot szólt, és ebben nekem is komoly sikerem volt. Amikor odakerültem a Nemzetibe, azt gondoltam: mivel már a Dauphinben is bizonyítottam, hogy milyen jó kis karakter vagyok, simán játszhatok majd szélesebb repertoárról. Aztán egyszer csak azt vettem észre: marha jó kis karakterként rendre rám osztják a jópofa kis hülye gyerekek figuráit. Amikor kezdett elegem lenni a dologból, kiderült, hogy az általam is nagyra tartott Csiszár Imre veszi át a színházat. Ez új reményekkel töltött el. Ám aztán túl nagy volt rajta a teher, a hangulat is megromlott. Akkor keresett meg egykori főiskolai tanárom, Léner Péter – a József Attila akkori igazgatója, és azt mondta: „Pubikám, jöjjön el a Nemzetiből! Egykori tanáraként pontosan tudom, hogy van magának lírai vénája is, használjuk ki!”

Kerekes József (b) Walter és Ábel Anita (j) Marlene szerepében Jean Poiret Kellemes húsvéti ünnepeket! című színdarabjának fotóspróbáján az Erzsébetligeti Színházban 2017. április 28-án.
MTI Fotó: Marjai János

Kihasználták?

Ha nem megyek át a József Attilába, akkor nem játszhatom Sztankay Istvánnal A waterloo-i csatában. Nem lett volna meg Tom Junior szerepe az Ifjúság édes madarában Balikó Tamás rendezésében, vagy kimaradt volna a Szegvári Menyhért által a stúdiószínpadon színre vitt Budapest anno; ahogy a Gárdos Péter rendezte Mesék az írógépről Király Félixe is, amely darabban Benkő Gyula játszotta vendégként Gróf Szentgróthyt. De ami a lírai vénámat illeti: A Gyurkovics lányok sárga nadrágos Kelemen Tónija már nem igazán esett jól, ahogy mondhatnék ez ügyben is több hasonló szerepet. Idővel ismét én lettem az ügyeletes jópofa.

Két év után Csizmadia Tibor hívására szerződött az induló Budapesti Kamaraszínházhoz. Az ott töltött tizenkilenc évből az első ötöt szokta színészi pályájának legszebb éveiként említeni.

Akkoriban kaptam Jászai-díjat, és úgy érezhettem: nem érdemtelenül, nincs mit magyaráznom rajta. Akkor játszottam Eddie-t Russel Vértestvérekében, a Oscar Wilde Bunburyjének Jackét. Robert Bolt Morus című darabjának VIII. Henrike, mely produkcióban Eperjes Károly alakította Morus Tamást. Hangsúlyosan voltam jelen a Piaf, az Amit a lakáj látott, a Vissza a fegyverekhez, a Handabanda, a Stalker, az Indul a bakterház című produkciókban is. Megéreztem, milyen az, amikor zsinórban jönnek a jobbnál jobb szakmai feladatok. Ráadásul akkor nősültem, megszületett az első gyerekem – minden harmóniába került az életemben. Persze később is voltak szép faladatok, de tizenkilenc év mindenképpen sok egy helyen. Már két évvel a színház megszűnése előtt kopogtattam egyszer a Vígben, hogy jelezzem: nem érzem magam olyan jól a Kamarában, ha úgy adódik, számolhatnak velem. Máshol nem kopogtattam volna, mert tudom, mely társulattal vagyok kompatibilis. Ebben nem is tévedtem, más kérdés, hogy ezt a Vígben végül hat évig sem vették észre.

A szabadúszás könnyű műfaj, vagy drámai?

Fut a szekér, de mindig úgy voltam vele: oké, most megy, de mi lesz holnap? Statisztikailag most úgy néz ki: négy-öt színházban játszom, benne vagyok egy népszerű, kedvelt televíziós sorozatban. A szinkron is folyamatos, bár már közel sem hívnak annyit, mint korábban.

Miért nem hívják?

Talán mert a szinkronmunkában mániásan precíz vagyok – ami időigényesebb, mint az odakent meló. Régebben egy nagy mozifilm két hétig készült, ma maximum öt nap. Ám nem tudok más lenni, hiszen első pármondatos szinkronszerepemet egy olyan páros mellett mondhattam el, amely megmutatta, mit jelent a minőség ebben a műfajban: Sztankay István Belmondónak, Fülöp Zsigmond pedig Alain Delonnak kölcsönözte hangját a Borsalinóban.

Ami a magánszférát illeti: lehetett hallani ezt-azt hajdani válásáról, a magánélet harmóniájának megbomlásáról. Ami abból kirajzolódott, az inkább a tragédia műfajához közelít.

Ez így túl van kicsit dramatizálva. Annyi tény, hogy miután kiderült, hogy már nem én vagyok a szíve csücske az akkori feleségemnek – két leányunk édesanyjának –, fel lettem kérve, hogy adjam át a helyem az otthonunkban annak, aki időközben bekerült az említett pozícióba. Nem volt könnyű időszak, bizonyos értelemben a mai napig sem hevertem ki a hatásait. Addig naiv fickó voltam, tele bizalommal, el sem tudtam volna képzelni, hogy tíz év együttlét után ez megtörténhet. Ma már nem vagyok annyira naiv fickó, de még mindig nem tudom magamban helyretenni a történteket. Legbelül karcol a dolog, ha már nem is sebez. Nagy szerencsém, hogy csak fél évig voltam egyedül, aztán egymásra találtunk Petrával, akivel ma már van két gyönyörű kisgyerekünk, Luca és Ábel. De volt két olyan évem, amit más aligha csinált volna végig velem: jobb hangulataimat menetrendszerűen váltotta a totális csüggedtség.

Petra mivel foglalkozik?

Színházi ember, talán ezért is tudta átérezni, kibekkelni legrázósabb éveimet. A Shakespeare Akadémián végzett, játszott a József Attila Színházban is. Ma már, két gyerek mellett, inkább színpadon túli feladatokban vesz részt, a Karinthy Színház „mindeneseként”. Mi már másfélszer több ideje vagyunk együtt, mint amennyit az első házasságomban töltöttem.

Fotó: Vigszinhaz.hu

Első két lányának mennyire tudott apja lenni?

Sokat beszéltünk telefonon, de a személyes találkozások ritkásabbak voltak. Ezért furdal is a lelkiismeret. Pedig, ha mostanában találkozunk a már huszonkét éves Fannival és a tizennyolc éves Nórival, akkor úgy érzem: minden rendben van köztünk.

Miként lehet kivédeni, hogy a privát élet csüggedései ne befolyásolják színészi feladataiban?

Az önazonosság ebben is segít, ami a színész esetében különös dolgokat produkál. Volt rá példa, hogy egy kolléga akkor mondta, hogy még sosem látott ennyire jónak, amikor a magánélet drámája – például egy szülő elvesztése – miatt legszívesebben fel sem mentem volna a színpadra. De megtettem, s a privát kedvetlenségem nem elvett az alakításból, hanem valamiképpen hozzáadott a figurához. „Felvitt rá” egy különös árnyalatot. Egyébként nagyon közel álltunk egymáshoz édesanyámmal, aki élete végén stroke-ot kapott, és párhetes kórházi kezelés után egy szilveszteri hajnalon hunyt el, a születésnapján, december 31-én. Este az Őrült nők ketrecét nyomtam a Karinthy Színházban, pergett szépen a produkció, dőlt a publikum jobbra-balra a nevetéstől. Így volt rendjén. A közönséget nem érdekli a magánfájdalom, nem arra vesz jegyet. A működési szabályzat a színész számára csak taps után ad lehetőséget magánkönnyekre.

Borítókép: Kerekes József. Forrás: Médiaklikk

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!