Vizes Eb

2024.06.18. 19:31

Milák Kristóf olimpiai szintet úszott 100 méter gyorson

Milák Kristóf olimpiai szintes időt úszott kedden 100 méter gyorson a belgrádi Európa-bajnokság középdöntőjében.

MW

A második helyezett Milák Kristóf a férfi 50 méteres pillangóúszás döntője után az úszó országos bajnokságon a Duna Arénában

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A szám 2022-es Eb-ezüstérmese 48.26 másodperccel teljesítette a párizsi induláshoz szükséges kritériumot (48.34).

A szám másik magyar versenyzője, a februárban, Dohában világbajnoki bronzérmes Németh Nándor - aki első magyarként állt világbajnokságon dobogón 100 méter gyorson és akinek már korábban megvolt a szintje - még ennél is jobb eredménnyel, 48.05 másodperccel végzett a második előfutamban. Csak a románok sztárja, David Popovici előzte őt meg. Övé lett összesítésben a harmadik, Miláké pedig a negyedik idő.

Láttam, hogy az amerikai válogatón most milyen időket úszott az első kettő, 47 elejét mentek, szóval úgy éreztem, kicsit fel kell kötnöm nekem is a gatyát öt héttel az olimpia előtt. Szeretnék holnap ebből egy kicsit még lefaragni, a második ötven kifejezetten biztató volt, szerintem egy nagyon jó harc lesz majd az aranyéremért

 - mondta Németh, aki megjegyezte, az edzések az elmúlt időszakban nem mentek neki jól, ezért kicsit "értetlenül" áll az itteni jó formája előtt. A BVSC versenyzője hétfőn a váltóban úszott olimpiai szintes időt 200 méter gyorson, de azt már jelezte, hogy ezt a távot nem vállalja Párizsban.

Milák ezúttal sem állt a sajtó rendelkezésére.

Női 50 méter pillangón Komoróczy Lora délelőtti egyéni csúcsából (26.86) további három századot le tudott faragni, ez összesítésben a 15. helyre volt elég, így nem jutott a döntőbe.

Férfi 200 méter háton az utolsó három alkalommal csap össze egymással az Eb-n Telegdy Ádám és Kovács Benedek, a hazai olimpiai rangsor második és harmadik helyezettje. A Tokióban ötödik Telegdy jelenleg 28 századdal előzi meg honfitársát (1:55.57 és 1:55.85) a párizsi versenyfutásban, amelynek éllovasa, a 2023-ban Fukuokában világbajnok Kós Hubert ebben a számban nem állt rajthoz.

Elsőként Kovács ugrott medencébe, 1:57.99-cel a futam másodikjaként jutott a fináléba, a második előfutamban Telegdy 1:57.12-vel összesítésben a negyedik idővel ment tovább.

"Ez nem volt még egy százszázalékos úszás, arra majd holnap lesz szükség. Szeretném az elejét jobban elkezdeni" - mondta a tokiói olimpián ötödik Telegdy.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában