Július 20.

2024.07.11. 11:15

Már több mint 10 ezren neveztek a Balaton-átúszásra

Tíz nappal a 42. Lidl Balaton-átúszás előtt meghaladta a 10 ezret a nevezők száma.

MW

A 41. Lidl Balaton-átúszás résztvevői a rajt előtt Révfülöpön 2023. július 23-án

Forrás: MTI

Fotó: Katona Tibor

A résztvevők biztonsága érdekében idén is létszámlimitet húztak a szervezők, a SUP-os induló helyek már mind elkeltek, és igyekeznie kell annak, aki úszóként még szeretne jelentkezni a nyár legnépesebb szabadidős sportrendezvényére. A tervek szerint jövő szombaton, július 20-án lesz az esemény, ám az utolsó szót – mint minden alkalommal – ezúttal is az időjárás mondja majd ki – tájékoztatták a szervezők csütörtökön az MTI-t.

Mintegy 1000 településről jelentkeztek eddig a Balaton-átúszásra. Ezúttal is három lehetőség közül lehet választani: a legtöbben a klasszikus, 5,2 kilométeres távon próbálják ki magukat, vagyis Révfülöpről indulva átúsznak Balatonboglárra, akik ezt még soknak gondolják, indulhatnak a 2,6 kilométeres féltávon. Az úszás mellett évről évre egyre többen jelentkeznek a Balaton-áthúzásra, vagyis SUP segítségével teljesítik az északi és déli part közötti 5200 métert. Akkora népszerűségnek örvend a SUP-ozás, hogy mostanra minden hely elfogyott, a továbbiakban már nincs lehetőség SUP-os nevezésre.

Az eddigi 10 ezer nevező között többségben vannak a férfiak (60-40 százalék), csaknem ezren 18 évnél fiatalabbak, miközben kilencen 80 évnél idősebbek. Az egész Európában egyedülállónak számító nyílt vízi úszófesztivál vonzza a külföldieket is, az előnevezések alapján 43 országból érkeznek szabadidős sportolók.

A kezdetek, vagyis 1979 óta összesen több mint 220 ezren úszták már át a Balatont.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában