Sakkolimpia

2024.09.14. 22:14

A negyedik mérkőzését is megnyerte a férfi csapat

A legjobb magyar férfi csapat szombaton a negyedik fordulós mérkőzését is megnyerte a budapesti sakkolimpián, míg az elsőszámú női együttes egy nappal korábbi veresége után javított.

MW

Rapport Richárd nemzetközi nagymester a 45. sakkolimpia második fordulójában a BOK Csarnokban 2024. szeptember 12-én

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

A nyílt szekcióban a házigazda kilencedikként rangsorolt válogatottja Salvador és Peru könnyed legyőzése után pénteken már alaposan megizzadt Ausztria legjobbjai ellen, és nem számíthatott könnyű összecsapásra a 28. helyen kiemelt Olaszország ellen sem, amely a torna eddigi legnagyobb szenzációját keltve pénteken 3-1-re felülmúlta az ötödik legerősebbnek tartott holland négyest. Ennek ellenére a magyarok 2,5-1,5-es sikert ünnepelhettek, míg a női kvartett a pénteki kudarc miatt ismét könnyebb ellenféllel találkozott, Dánia nem is okozott problémát, a skandinávok mindössze fél pontot szereztek.

A férfi csapat a harmadik táblán nagy segítséget kapott a riválistól, mert bár az orosz születésű Szjugirov Szanan fölényben játszott, a győzelemhez Francesco Sonis 20. lépésben elkövetett baklövése vezetett. Kapitális hibáját azonnal realizálta Szjugirov válaszlépését követően, így rögtön kezet nyújtott a magyar nagymesternek. Az éltáblás Rapport Richárd sokkal nagyobb küzdelemben gyűjtötte be a teljes pontot. Szintén világossal gyalogot áldozott a tempónyerés reményében, támadásának lendülete kitartott az egyhuszáros végjátékig, melyet így már gyalogelőnnyel és két szabadgyaloggal kezdhetett meg. Fölényét sikerült győzelemig fokoznia.

A másik két táblán sötéttel inkább védekezésre szorult Gledura Benjamin és Lékó Péter is. Előbbi könnyedén abszolválta a feladatot a döntetlennel, így a magyar siker már nem forgott veszélyben. A rangidős Lékónak sokkal jobban kellett koncentrálnia, de gyaloghátrányban nem talált menekülést, így a 73. lépésben feladta a küzdelmet.

Az esélyes csapatok közül nagy meglepetésre kettő is kikapott: az első helyen kiemelt Egyesült Államok 2,5-1,5-re maradt alul Ukrajnával, míg a címvédő Üzbegisztán 3-1-re Vietnammal szemben. India ugyanakkor 3,5-0,5-re felülmúlta Szerbiát, Kína pedig 2,5-1,5-re nyert Örményország ellen.

A magyar női csapat bár végül fölényesen verte a sokkal gyengébb dán négyest, de a partik során nem mindig volt egyértelmű a helyzet. Az éltáblán a saját hibájából eredő vereséget követő napon Gaál Zsóka ugyan javított, de - az elemző programok szerint - többször is rontott. Amíg ellenfele nem találta meg a nyerő lépéseket, addig a skandináv játékos 30. lépésben elkövetett, minőségvesztéssel járó húzását a mindössze 17 éves magyar sakkozó mattal büntette meg a sötét bábukat vezetve. A második táblán Hoang Thanh Trang világossal végig fölényben játszott, a 32. lépésben hibára késztette vetélytársát, akit ezután hamar a parti feladására kényszerített egy hetedik sorba juttatott gyaloggal. Papp Petra sötéttel és Lázárné Varga Szidónia világossal sokáig kiegyenlített partit vívott, előbbi remizett, utóbbi viszont vetélytársa elhamarkodott, minőségvesztéssel járó támadását kihasználva nyert.

A nőknél a favoritok közül India 3,5 pontot gyűjtve verte Franciaországot, Kína pedig "lesöpörte" Angliát, ugyanakkor a címvédő Ukrajna meglepetésre döntetlent játszott Törökországgal.

A magyarok férfi és női B csapata egyaránt 3-1-re nyert Japán, illetve Portugália ellen, ugyanakkor az U25-ös együttesek közül a férfiak meglepetésre kikaptak Indonéziától, a nők pedig nem bírtak Wales legjobbjaival.

A nyílt szekcióban nyolc, a nőknél hét csapat maradt, amely a maximális nyolc pontot gyűjtötte be, köztük van a kilencedikként kiemelt magyar férfi A válogatott is, amely az újabb meglepetéseknek köszönhetően még vasárnap is lejjebb rangsorolt riválissal találkozik majd. A legjobb női és a két B csapat egyaránt hat, míg a női U25-ös együttes öt, a férfi U25-ös négy ponttal várja a folytatást.

A 45. sakkolimpia vasárnap 15 órától az ötödik fordulóval folytatódik. A svájci rendszerű, 11 fordulós viadal jövő vasárnap zárul, az egyetlen szabadnap kedden lesz.

Eredmények, 4. forduló:

férfiak:

Magyarország-Olaszország 2,5-1,5 

Rapport Richárd (2715 Élő-pont)-Daniele Vocaturo (2600) 1-0

Lorenzo Lodici (2556)-Lékó Péter (2666) 1-0

Szjugirov Szanan (2644)-Francesco Sonis (2554) 1-0

Sabino Brunello (2511)-Gledura Benjamin (2628) döntetlen

Magyarország B-Japán 3-1

Magyarország U25-Indonézia 1,5-2,5

nők:

Dánia-Magyarország 0,5-3,5 

Sandra De Blecourt (2065)-Gaál Zsóka (2385) 0-1

Hoang Thanh Trang (2351)-Ellen Kakulidis (2048) 1-0

Esmat Susanne Guindy (2015)-Papp Petra (2259) döntetlen

Lázárné Vajda Szidónia (2283)-Sofie Bech Durrfeld (1937) 1-0

Portugália-Magyarország B 1-3

Magyarország U25-Wales 2-2

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában