Szájából eteti a kis farkasokat a vasi rádiós, Kránitz Balázs

Sajnálom, hogy olvasóinknak csak Balázs mondatait hozhatom el, a hangját nem. A rádióban hallgatni őt valódi élmény. Érdekes témákról beszélget, igazi kíváncsiság hajtja, okosan, felkészülten faggatja vendégeit. Ezúttal neki kell válaszolnia az újságíró kérdéseire. Kiváló partner, jó előadó, meglep, elgondolkodtat és megnevettet. Ismerem régről, mégis arra kérem, meséljen a kezdetekről.

A kezdetektől idáig

Balázs az ezredfordulón kezdett a szombathelyi stúdióban dolgozni. A Magyar Rádió tizedik körzeti stúdiója lett a szombathelyi. Már előtte is rádiózott, ha a középiskolai szárnypróbálgatás éveit is hozzászámoljuk, két évtizede ült először a mikrofonhoz. Nevetve mondja, hogy már az általános iskolában észrevették, hogy jól érzi magát a színpadon, inspirálja a közönség. Az osztályuk is belevaló csapat volt, sorra nyerték a színjátszó fesztiválokat, a Kölyökbazárt és a Tri-show-n is előkelő helyen végeztek mindig. A Kanizsai Dorottya Gimnáziumban volt épp adás, amikor Papp Cecília riporter náluk járt, és megkérdezte Balázst, van-e kedve komolyabban is foglalkozni a dologgal. Hát persze, hogy volt. Éveken át a Szóköz Rádiónak is tagja volt, tapasztalattal vágott neki a körzetis munkának. Eleinte hétvégenként járt be, aztán egyre több időt szakított magának hétköznapokon is. Mivel már a gimis évek előtt megszerezte a német nyelvvizsgát, a nyelvórák alól felmentést kapott, azok ideje alatt is adásban volt.

– A lyukas óráimban átmentem a Szóközbe műsort csinálni. Látod, így jött be a véletlen! Egészen addig máson gondolkodtam. Vonzott a vasút, még mozdonyvezető is akartam lenni. Nagyapám nyomdokán. Persze pilóta is akartam lenni, végül mindkettőtől eltérített a rádió! Az érettségi évében aztán Tapolcára ment, hogy az ottani kereskedelmi csatornán készítsen műsort. Megjegyzi, ez a napfogyatkozás évében történt, 1999-ben. Csodálatos helyszínen dolgoztak, az egyik Y-ház tizenegyedik emeletéről, egy szárítóhelyiségből sugározták az adást.

– Kaptunk 0–24-ben egy kereskedelmi rádiót, ahol azt csináltunk, amit akartunk. A stúdió picit nomád volt, szerény technikával, hangulatos helyen, fantasztikus panorámával. Képzelj el egy U- alakú teraszt kilátással a Káli medencére és a Balatonra, na, mi itt rádióztunk egy évet. Ezután jött a szombathelyi stúdió, egészen 2006-ig. Az egyetemi évek alatt Balázs rengeteget ingázott szülővárosa és a főváros között, végül, mire meglett a kommunikáció szakos diplomája, főállásba került Pesten. Úgy véli, mindent kipróbálhatott, nem voltak lehatárolva a munkakörök, ezt az átjárhatóságot máig megtartották. Sok emlékezetes adáson van túl. Ahogy ő fogalmaz, már akkor „szívszerelme” volt a Napközben című műsor, aztán később a délutáni Közelről, itt Vízy Dorottyával kezdett, akit sajnos tragikusan korán vesztettünk el. A délutáni adás nekik egyfajta „szerelemgyerekük” volt, de nagyon szereti azokat a feladatokat, amelyek megadják neki a lehetőséget arra, hogy a szokásos három percnél hosszabban beszélgethessen egy témáról. Balázs szerint jó érzés tudni, hogy rádiózva gyorsabban telik azok ideje, akik bent ülnek a dugóban, ezért is kedvence a „drive time”, ez az a sáv, amely megengedi, hogy a műsorvezető „hazakísérje” a hallgatót. Nagyon szívesen szerkeszti és vezeti a szombat reggeli magazinműsort, amelyben a világ minden pontjáról jelentkeznek be a tudósítók. Különleges kapcsolat fűzi ezekhez a távoli vidékeken élő emberekhez, hiszen még soha életében nem találkozott velük, mégis olyan, mintha ezer éve ismernék egymást.

Bemerészkedés a falkába

Elmondom Balázsnak, hogy irigykedve követem a közösségi oldalon azokat az eseményeket, amelyeken a farkasokkal a farkasokért vesz részt. Pedig az egész kaland egy váratlan találkozással kezdődött. A rádión keresztül volt már kapcsolata, ismeretsége a Fehér Kereszt Állatmentő Ligával és annak elnökével, Szilágyi Istvánnal. Több olyan adást is vezetett, amelynek témája az állatvédelem volt. Az elnök a Veresegyházi Medveotthonban is dolgozik, így esett, hogy egy alkalommal összefutottak a helyszínen. Balázs tudta, hogy István régóta dolgozik egy úgynevezett imprintációs programban, amelynek egyik szelete, hogy hétvégenként ismeretterjesztő foglalkozásokat is tartanak az állatokról. István feltette hát a kérdést a rádiósnak, vajon volna-e kedve bemerészkedni a falkához. Balázsnak volt. Azt mondja, egyből dolgozni kezdett benne az adrenalin, félelmetes volt és izgalmas, ezért ezt az ajánlatot nem tudta visszautasítani. Látott már látványetetést, predátorbemutatót, de testközelből nem ismert egyetlen farkast sem. Előkészült hát, elrakott minden lógó holmit, még a telefonját és a kulcsát is biztonságba helyezte, mert az okos állat azonnal elcsaklizza. István felvilágosította, hogy csak akkor maradhat bent, ha az alfa elfogadja. Ennek jele, hogy nem vicsorog vagy morog. Mert ha mégis, úgy óvatosan, összezárt ujjakkal, nyugodtan, de el kell hagyni a kifutót. Balázs izgalommal telve lépett a falkához, az alfahím körbeszaglászta, a vállára tette nagy mancsát és nyaldosni kezdte az arcát. Ez jót jelentett. Tudta, ő nem foghat rá, nem ölelheti meg a vezért, de kis időt eltöltött közöttük. Életre szóló élmény volt. – A falka elfogadott, úgyhogy ez kegyetlenül bejött nekem. Különleges érzés vett rajtam erőt, hiszen a farkasok mégiscsak vadállatok, és bíztak bennem. Ezzel elindult egy lavina, minden hétvégén kijártam hozzájuk, fontosak lettek nekem. Előfordul, hogy órákat van köztük, pedig van köztük 60–80 kilós is. Több imprint falka is felcseperedett a szeme előtt, ők az úgynevezett kézbarát falkák, már három csapat is van. Szívéhez nagyon közel van Marcus. – Idős már, nyolcvankilós a lelkem, sokat látott állat, annak idején több kölyök is került mellé, akik felnövését magam is nyomon követtem.

A kisfarkasok csodálatosan elfogadják az embert. István és csapata úgy táplálja a kicsiket, hogy nem egyszer megrágja, előcsócsálja nekik a húst. Szájból eteti a farkasokat, akár a madár a fiókáit. Balázs is megtanult csócsálni, hiszen a szájból etetés záloga a bizalom. Mikor kíváncsian rákérdezek, hogy is megy az ilyesmi, így felel.

– Ezek az állatok a vadfalkából kerültek ki. A kutyakaját a számba veszem, megrágom, odaengedem a farkast, és megengedem neki, hogy a számból kikanyarintsa az ételt. Mindig voltak állatai, a tacskó-labrador keveréke ovis korától a diplomáig kísérte, de tartottak halakat, papagájt, nyulakat és pintyet is.

Repülés

Imád repülni, talán kicsit többet is foglalkozik a légi közlekedéssel, mint a rádiósok általában, sok az ismerőse, így időről időre be tud tekinteni a kulisszák mögé. Az utazás feltölti. Kedvelt célpontja Portugália, oda már többször is visszatért. Első alkalommal fél óra alatt vettek jegyet kolléganőjével, és nemsokára Lisszabonban találták magukat. Balázst ott hatalmába kerítette az ismerős érzés, pillanatok alatt beilleszkedett. Azt szereti, ha nem kell látnivalók miatt rohanni. Számára az utazás kifejezetten slow élmény. Csoportos útra soha nem fizetne be, az a jó, ha mindenki olyan tempóban tervezhet programokat, ahogyan a szíve hajtja. Kötődik a szülővárosához és a régióhoz. Sokszor foglalkozik helyi témával, igaz, van tudósító is a térségből, aki rendszeresen küld neki anyagokat. Gergó Judit információival mindig naprakész a Vas megyei eseményekből. Hivatásának tekinti a rádiózást, legszebb pillanataiból felidéz néhányat. Pécsen a szellemházban jártak, onnan adtak adást, a huszonötödik emeletről, máskor helikopterből moderált, izgalmas volt az is, amikor bejutottak az egri börtönbe. Balázs nem tervez nagyon előre. Elégedett a munkájával, számára most kerek a világ.