Amikor a szakmák apáról fiúra vagy éppen lányra szállnak – Viszik tovább a családi céget?

Egy kutatás szerint a rendszerváltás környékén alapított családi cégek tulajdonosainak 80 százaléka szeretné átadni azt a gyerekeinek, de az utódoknak csak 20 százaléka folytatná szívesen a szakmát, az üzletet.

A hazai családi vállalkozások 55 százalékánál van stratégia a generációváltásra, de csak 11 százalékuknál van ez dokumentálva is. Rosszak a statisztikák, mi mégis jó példákat kerestünk. Olyan családokat, amelyekben nemzedékről nemzedékre öröklődik a cég, vagy ha az nem is – mert van úgy, hogy „a vállalkozás maga az ember” –, legalább a szakma. Megszólal kertész, borász és fodrász. Kiderül, hogy a nemzedékeken át továbbvitt üzletekbe, szakmákba beleszületnek, sőt belenevelődnek a gyerekek, olykor minden más tervük ellenére.

Családi kertészet

Nagy Attila családja a 20. század első felétől kertészkedik. A nagyapja, Nagy Antal a jeli arborétum megálmodója, Ambrózy-Migazzi István szomszédja volt. Ott volt Tanakajdon az első magvetéseknél, aztán a jeli arborétum telepítésénél. 1918 és 1923 között dolgozott együtt a „virágos gróffal”, majd hazament Újperintbe, és kialakította a saját kertészetét. Három gyermeke közül Jenő, Nagy Attila édesapja folytatta a kertészkedést, először Újperintben, majd Herényben. Alapító tagja lett a Szombathelyi Kertész Téesznek, ahol telepvezető volt 1979-ig. Amikor a téesz abbahagyta a szegfűtermelést, Nagy Jenő folytatta, mert üzletet látott benne. Ezt vitte tovább a fia, Nagy Attila.

– 1995-ben építettem át az üvegházakat, és két év után áttértem a szegfűről a balkonnövényekre. 16 éve megy, 18-20 embernek tudok munkát és fizetést adni – meséli. – Fontos, hogy a nagyapám, az apám és én is igazi társra leltünk a feleségeinkben, akik, amikor nem gyerekeket neveltek, besegítettek a kertészetbe. Nálunk a növény az első. Lehet, hogy a kertész nem ér haza vacsorára, de a növényeknek rendben kell lenni. Ehhez kell az asszonyok megértése.

A kertész kislányának már a babakocsija is a fóliasátor melegében állt, két ültetőláda között, sőt ott homokozhatott „luxuskörülmények” között januárban, mert bent 20 fok volt. Ma már ott dolgozik.

– A gyerekeim mindig be voltak fogva, segíteni kellett. A lányom, Noémi azt mondta, hogy nem akar kertész lenni, sok a munka. Egyszer csak mégis itt találta magát, sőt olyan férjet választott, aki szintén nálunk dolgozik.

Duplán öröklődik

Jagodics Attila kőszegi borász azt meséli, családjukban a szakma nem egyszerűen nemzedékről nemzedékre száll, hanem duplán duplázódva öröklődik. Íme a magyarázat: – Édesapám, Jagodics Tamás vendéglátást tanult, a bátyámmal, aki szintén Tamás, ebbe csöppentünk bele. Felszolgálónak tanultunk. Apám, amikor a kárpótláskor földeket vett, szőlőt telepített, és hozott magával minket. A saját munkánk mellett segítettünk neki, közben akaratlanul „bevonódtunk” a borászatba is. Aztán a bátyám és én is megszereztem a szőlész-borász képesítést. Apánk meghalt, most egymásnak segítünk. A bátyám éttermet visz, ha kell, dolgozik nálam, és fordítva: ha ő megkér, én állok be oda. A feleségem támogatja a vállalkozást, három gyerekem közül talán a legkisebb „belenő” – mondja.

Háromgenerációs fodrászcsalád

Polgár Tibor háromgenerációs, jónevű fodrászcsalád tagja.

– A Király utcában volt édesapám, Polgár Károly menő műhelye, mígnem 1953-ban kicsapták a város szélére, a Rumi úton kapott egy helyiséget. De a vendégei szerették, ezért kijártak hozzá oda is – tudjuk Tibortól. – Én soha nem akartam fodrász lenni. Ügyvédnek készültem, 1969-ben felvételiztem, de nem vettek fel, mert apám maszek volt. Lógtam egy évet, aztán apám megunta, azt mondta: gyere be mellém, és dolgozzál. Kellett egy fél év, mire megláttam, mennyit és hogyan dolgozik. Meg az örömöt a vendég arcán. Rájöttem, hogy nekem is van arányérzékem, térlátásom, ízlésem. Megtapasztaltam, hogy vannak olyan képességeim, előnyeim, amiket érdemes kiaknázni. Belecsúsztam a szakmába, és az első boldog mosoly után nem volt visszaút.

Öt évig együtt vitték az édesapja műhelyét, amelyben a húga is dolgozott, aki később abbahagyta. Tibor önállósodott, a Kőszegi utcában nyitotta meg az első üzletet. A középső fia, Ákos mellette kezdte tanulni az alapokat, aztán elvégezte a fodrásziskolát.

– Ahogy én végigjárhattam budapesti nagy fodrászokat apám kapcsolatai révén, az én kapcsolataim révén a fiam is tanulhatott fővárosi mesterektől, dolgozott Zsidró Tamás mellett is, így hozott haza friss látásmódot. Tíz évig dolgoztunk közös üzletben Ákossal, aztán önállósodott. Nincs családi cégünk. A családi névnek van jelentősége, a vállalkozás nálunk az ember maga. Van vendég, akinek még az apukám csinálta a haját. Szeretnek minket, akik visszajárnak, és mi is szeretjük a vendégeinket, a kapcsolatunk több mint frizurakészítés. Nem elhatározás volt részünkről, hogy fodrászok leszünk, így alakult. Nem volt stratégia, mégis mozgott az emberben valami, amitől háromgenerációs fodrászcsalád lettünk.