Lovaskocsi furikázta a vendégeket a csepregi pünkösdi bortúrán

A Hanga kapunál nemcsak poharat, de térképet is kapott mindenki, ez alapján tájékozódva mentek a csoportok, baráti társaságok, nem egy útvonalon, hanem szabadon választva, mikor merre. Állomás volt az év borásza, Tóth Marcell pincéje is, ahol csak arany minősítésű borokat kínáltak: furmintot, kékfrankost, és ugyanebből a fajtából rozét, cuvée-t. A családban a dédszülőktől fogva öröklődik a szőlészet, borászat, 0,7 hektáros gazdaságuk mára teljesen gépesített. A fiatalember pincéje Csepregen van, a hegyoldalban a vendégfogadó ház, ahol az édesapjával szolgálja ki a vendégeket, a pogácsákat, pizzás csigákat, sós kifliket az édesanyja és a nagymamája sütötte.

Alig hagytuk el az élő muzsika mellett zajló borkóstolót, már telefonáltak a hegyről, hogy hol vagyunk a starthoz képest, elég sok idő eltelt, várnak. Megleptük a gazdákat azzal, hogy gyalog indultunk útnak, nem autóval. Mentünk, mendegéltünk, mígnem lovaskocsi jött szembe, értünk küldték Varga Lajost, aki a hegyi rendezvényeken kedvtelésből furikázza a vendégeket. Megugrott velünk a szekér, az egyik ló kezdő volt még, állítólag fogat húztak neki, ezért egy kicsit „csiklandós” az ostorra. A nagy cseresznyefánál leszálltunk, ahol a „Vártalak a keresztúton pünkösdi rózsával” felirat a háziasszony kedvenc nótáját jelenti. A hegyoldalban egy lakókocsi az „Üvegben tigris” nevet viselte, bort kínáltak itt is.

Feljebb, Horváth József kürtöt fújva fogadta a vendégeket a házikójánál, amely Varga Lászlóé volt valaha, aki csődörös huszárként szolgált a világháborúban. Öreglegény maradt, mert azt nem vehette el, akit szeretett, ezért minden nőt szeretett, és őt is imádták a nők. A kiskunyhó nem kevés mulatságot látott, sokat táncoltak lapos tetején harmonikaszóra. A huszár a Kata Laci becenevet kapta, ebből ered a helyi mondás, hogy „Kata likából” jön a vihar, amikor a hegynek erről az oldaláról tódul rá a tájra. Megtudtuk: a szőlőben nem a metszés a nagy munka, az megvan, mikor a gazdának kedve van, lassacskán, hanem a tavaszi feladatok mellé rendesen oda kell állni: például háromezer tőke hajtásait kell befűzni a kordonba, hogy ne tépje a szél, a feleslegeseket pedig ki kell törni… Hatalmas tálca tepertős kenyérrel egyensúlyozva érkezik a feleség, Teréz, akit állítólag irigyelnek a lányok ezért az idilli világért, amit az agrármérnök férj rengeteg munkával teremt, ezért azt is el szokták mondani, hogy az asszonynak itt kapálni is kell.

Megismerkedtünk a „hegy seniorjával”, a 95 éves Horváth Antallal, aki még most is dolgozik a szőlőjében, az idei borversenyen is részt vett a bora, tavaly még autót is vezetett. Ő volt a honismereti szakkör elindítója, tőle kezdték tanulni a szőlőművelést.

Mielőtt tovább indultunk, megmutatták a faragott térképet a házikó falán, hogy lássuk: az Alpok utolsó keleti nyúlványán vagyunk, minden hegyhátnak neve van, ez itt a Rámók, mert berámázza az erdőt. A csepregi hegy a soproni borvidékhez tartozik, hegyközségként azonban a Vaskeresztes és környékével, Kőszeg és környékével van közösségben. A csepregi pünkösdi bortúrák története az egykori Orbán napi szakmai programokhoz nyúlik vissza, amelyek iránt azonban nemcsak szőlős és boros gazdák érdeklődtek. Egyre többen jöttek, így született a „nyitott pincék” gondolata, amelynek jegyében a Horváth család az elsők között szervezte meg, hogy legyen ez egy szolgáltatás: a startnál a Csepregi Borbarát Hölgyeknél megvásárolt pohárért cserébe minden túrázó annyit ehet-ihat a pincéknél, amennyit csak akar, annyiszor töltik újra a poharát, ahányszor odatartja. Megéri? Nem. De – ahogy a gazda mondja – „ez a szőlőhegy játéka”. A szőlőhegy ünnepe.