Konfliktusok: hogyan oldjuk meg? – Szakértő ad tanácsot

A magánéletünkben, a munkában is adódnak konfliktusok. Milyen okok vezetnek keletkezésükhöz? Melyek a konfliktuskezelés eredményes módszerei és hibás formái? – ezekre a felvetésekre is válaszolt egyórás előadásában a szakember.

Egyet nem értés, ellentét, vita, feszültség emberek vagy csoportok között – így szól a konfliktus definíciója. Általában akkor alakul ki, ha az egyik fél nem kapja meg, amit jogosnak tart. Többnyire a tehetetlenség kínzó érzésével társul, és sokszor már régóta megvan a feszültség két ember között, mondta bevezetőjében a konfliktus természetéről a pszichológus. Hozzátéve még: ahhoz, hogy megoldást találjunk, először fel kell ismernünk a kiváltó problémát.

A konfliktusok fázisai: az első, amikor egymás tudomására hozzák a felek, hogy konfliktusuk van, utána elindul a vita, ami nem más, mint érdekartikuláció. Polarizációról beszélünk, ha az egymással szemben állók csak azt érzékelik, ami eltér a saját álláspontjuktól.

A következő mozzanat a szeparáció: a két ember már szinte képtelen kommunikálni, nem közelítenek egymás felé. Ezt követi a gyűlöletalapú fázis: egymás megsemmisítésére, lerombolására törekednek. És bekövetkezhet a kimerülés fázisa: már nincs energiájuk megvédeni a saját érdekeiket sem. Ebben a szakaszban csökkenhet a feszültség. Szinte erőt kapnak a felek, és újra próbálkoznak a keletkezett konfliktus megoldásával. Ilyenkor lassan fokozódik a konfliktus. Volt idejük végiggondolni, mi a problémájuk egymással, és ráerősítenek a vitára. A pszichológus szerint ekkor kellene hogy belássák: a megoldást kell sürgetni.

Sokszor fogy a türelmünk, feladjuk, hibáztatjuk önmagunkat, a másik felet – nem értjük a konfliktus alapját, ezért nem is találjuk meg a jó megoldást. Mindkét fél saját szemszögéből nézi az eseményeket, ami eltorzítja a valóságot. Horváthné dr. Szöllősy Ilona állítja: a konfliktusokhoz való hozzáállásunk összefügg az élettörténetünkkel, azzal, hogy milyen tapasztalatokkal rendelkezünk gyermekkorunk­ban, az iskolában, a barátokkal: meg tudtuk-e oldani konfliktusainkat, vagy eredménytelen vitáink voltak.

A konfliktuskezelésben véleménye szerint a legnagyobb hiba, ha nem cselekszünk, amikor kellene, ha nem ismerjük fel időben a nehézségeket, sőt, hogy ne kerüljünk összetűzésbe, még le is tagadjuk, hogy volt köztünk konfliktus. A házaspárokra jellemző, úgy hiszik, maguktól is rendeződnek a problémák. Tévedés, hogy ha nem vállaljuk a konfliktust, akkor az idő múlá­sával el fog tűnni. Sőt, romlik a helyzet, egyre jobban mélyül a konfliktus, vagy ott folytatódik, ahol abbahagytuk. Gond lehet az is, ha akkor cselekszünk, amikor nem kellene. (A környezet, a körülmények változtatása nem lesz megoldás a problémára.) Az is előfordul, hogy nem megfelelő szinten cselekszünk: nem ott teszünk erőfeszítést, ahol a probléma megoldható. (Például ha az egyik fél gyengédségre, a másik megértésre vágyik.)

A konfliktuskezelés módjait is említette: versengő, prob­lémamegoldó, kompromisszumkereső, elkerülő és alkalmazkodó. Mindig az adott szituáció dönti el, hogy melyiket szerencsés alkalmazni, mondta. Az elkerülő típus nem szereti a konfliktust, márpedig az ott szunnyad, csak félünk a következményektől. A versengő az előző ellentéte. Bátran ütközik, még akkor is, ha nem lenne szükséges. Az alkalmazkodó szereti tisztázni az elvárásokat, tudni akarja, hogy a másik mit gondol a helyzetről. A kompromisszumkereső akkor is az együttműködést választja, amikor harcolni kellene. Mindkét félben van egy közelítő attitűd: ha te engedsz, én is engedek. A problémamegoldó a megoldásra törekszik, nem a probléma elaltatására. Keresi a kölcsönös előnyöket. Ritka, amikor erre képesek az emberek.

A helyes módszer: olyan eljárást alkalmazni, amelyben a felek közti kommunikáció egyre jobb. A win-win helyzetben nem egymás legyőzése a cél, hanem hogy mindketten pozitívan kerüljenek ki a szituációból. Ennek megvalósulását biztosíthatja a mediáció. Válóperes ügyekben sokszor mediátor segítségével sikerül megoldani a problémákat. A mediátor az eredményes megoldásra törekszik, ehhez meg kell találni a vélt vagy valós ellentéteket. A lényeg: ne a múlt sérelmeivel foglalkozzunk, ne azt keressük, ki volt a hibás, hanem a jövő lehetőségeit vizsgáljuk meg. A mediátor el tudja indítani a felek között megakadt kommunikációt, a különbségek kiegyensúlyozódhatnak. Semleges ember, aki nem oszt igazságot, nem részrehajló, próbál középen maradni. Nem ő dönt, hanem felgyorsítja az eseményeket. Persze nem kötelező a segítségét kérni, de sok esetben mediációval komoly problémák megoldhatók anélkül, hogy bírósági ügy legyen a konfliktusból. Ami még lényeges: a két fél közti konfliktushelyzetet a mediátornak tilos kiszivárogtatnia.

A pszichológus a konfliktusok megoldására azt javasolja: ne nyomjuk el az agressziót. Bekövetkezhet ugyanis a pillanat, amikor elveszítjük az önkontrollt, felszínre tör a konfliktus, és olyankor szinte megállíthatatlan a folyamat. Van, aki örömét leli a vitákban, szinte játszik a tűzzel, nekik azt tanácsolja: ismerjék fel a másik ember pszichés teherbírását, és ilyenkor tudják félretenni a vitát. Érdemes a nyílt megbeszélésre törekedni, szólni a vágyainkról, elképzeléseinkről, de mindezt ne csak kijelentésszerűen tegyük.