A perfekcionizmus fogságában

A perfekcionizmus a tökéletességre való törekvést jelenti, még akkor is, amikor az adott helyzet ezt egyáltalán nem indokolja. A meghatározás Randy Frost amerikai pszichológustól ered, aki a munkatársaival 6, majd egy szűkebb, 4 dimenziós modellt állított fel 1990-ben. Ezek a következők: aggodalom a hibák miatt, kétségek a teljesítmény minőségével szemben, szülői elvárások és értékelések, a rend, szervezés és precizitás eltúlzott mértéke. A perfekcionista személyeket úgy írták le: a hibák miatt túlzottan szoronganak. Nehezen dolgozzák fel, ha hibáznak, félnek a külvilág negatív ítéletétől.

Legtöbbször nagyon magas személyes elvárásokkal rendelkeznek, kényszert éreznek céljaik elérésére. Gyermekkorban erős a szülői elvárásoknak való megfelelési vágyuk, ha szüleik a szeretetet a megfelelés függvényében mérik. Sokszor küzdenek önértékelési zavarral. Igénylik maguk körül a rendet és a szervezettséget, és sosem érzik 100 százalékosnak, befejezettnek, amit tesznek. Kételkedésük határozatlanná, döntésképtelenné teheti őket.

– Az ilyen ember tökéletes teljesítményre vágyik a munkahelyén is. Ezt azonban lehetetlenség elérni. Pozitív perfekcionizmusról akkor beszélhetünk, ha az egyén elfogadja, hogy csak törekedni tud a tökéletességre, de elérni nem tudja. Negatív önmagával szembeni perfekcionizmusról akkor, ha ezt nem tudja elfogadni. A két típus több vonatkozásban is inkább hasonlít, mint különbözik – mondja Wawrzsák Zsolt szupervizor, és magyarázza is a hasonlóságot és a különbséget. – Az ilyen emberek nagyon magas standardokat állítanak maguk elé, és ezeket megpróbálják megvalósítani. Ugyanolyan keményen dolgoznak, hogy elérjék céljaikat, és fontos számukra, hogy jó munkát adjanak ki a kezükből.

Mindkét típus, miközben dolgozik, hasznos készségeket fejleszt ki folytonos erőfeszítéseik eredményeként. Ami mégis különbözővé teszi őket: a pozitív perfekcionisták teljesítmény-, a negatív típusúak kudarcorientáltak. Mindkettőnek ugyanolyan fontos a győzelem, de a mögötte húzódó ok különbözik. A pozitív perfekcionisták meg akarják nyerni a versenyt, a negatívok pedig nem akarják elveszíteni. A pozitív úgy gondolkodik: lehet jobb az, amit csinál, míg a negatív azt mondja: nem elég jó, ahogy csinálja.

A kutatások azt mutatják, hogy a pozitív perfekcionisták védettebbek a káros stressztől, egészségesebbek, pszichésen és érzelmileg is stabilabbak., mondja. Ezzel szemben a negatív perfekcionisták alacsony önértékelésről, magasabb szorongásról és depressziós szintről számoltak be. Tapasztalata szerint ritka, hogy valaki pozitívból negatív perfekcionistává vált. Ha mégis, akkor ehhez mély, nehezen feldolgozható krízis vagy a motivációs szint elvesztése kapcsolódik.

Negatívból pozitívba nagyobb eséllyel válthatunk önfejlesztő, önismereti folyamattal és a célorientáció átkeretezésével, valamint elfogadással. Az utóbbi szemléltetésére Szent Ágoston mondatát idézi, amely földi tökéletlenségünk derűs elfogadását hirdeti: „Az igazi tökéletesség a tökéletlenségeink elfogadása”. Azaz: fogadjuk el, hogy hibázunk, és gondolkodjunk úgy, hogy a hibáinkkal együtt mégis értékesek vagyunk. Aki pedig tisztában van a hibáival és azzal is, hogy ezeket ki fogja javítani, annak jellemzően magas az önbecsülése.

És hogy miként jelenik meg a perfekcionizmus a munkahelyen? – A szőrszálhasogató munkatársra, vezetőre szokás mondani: maximalista. Ő az, aki többször visszadob egy kimutatást. Nem bízik abban, hogy a munkatársak képes önállóan elvégezni egy feladatot. Túlkontrollálja a beosztottjait. Naponta emlékezteti őket, hogy milyen határidőre kell elkészülniük egy-egy anyaggal, és ha a kolléga túlterhelt, esetleg korábban hibázott, akkor hajlamos arra, hogy átveszi a feladatot, és ő látja el. Csak az a jó, ami az ő elképzelése szerint történik. Összességében az elvárásainak nehéz, sőt lehetetlen megfelelni.

A perfekcionista munkatárs abszolút megbízható, tiszteli a cég által felállított szabályokat, folyamatokat, mindent megtesz azért, hogy a legmagasabb minőségben végezze el a feladatot és a legtöbb információt begyűjtse egy döntéshez. Számára az anyag sohasem tökéletes: mindig dolgozni kell rajta. A munkához idő kell, sokszor az idő nyomása miatt stresszes állapotba kerül vagy szorongani kezd az ilyen ember. Egy elhúzódó stresszfolyamat megbetegíthet, kiégéshez vezethet.

Nem is kérdés: érdemes lazítani. Wawrzsák Zsolt szerint erre az egyik lehetőség a helyzet átkeretezése. – Vegyük sorra, mi a jó abban, amit eddig elvégeztünk. Ne arra koncentráljunk, hogy mi hiányzik még, hanem hogy mi az, ami eddig jól sikerült. Szintén jól működik a tudatos jelenlét gyakorlat – ez a mindfulness a pozitív pszichológiában, amikor figyelmünket szándékosan és ítélkezésmentesen a jelen pillanat tapasztalatai felé fordítjuk.

Visszautalva Szent Ágoston megfogalmazására: az egyetlen lehetőség, hogy a tökéletlenségeinket elfogadjuk. Tudatosítsuk, hogy nem attól válik a személyünk jóvá vagy rosszá, hogy valamit jól vagy rosszul csinálunk. Válasszuk külön a cselekedeteinket, a tevékenységünket a személyünktől. Ne a munkánkhoz kapcsoltan értékeljük magunkat: tudjuk leválasztani a személyünket az eredményeinktől. Amikor valakinek sok belső és külső konfliktusunk támad a munkavégzéséből adódóan (folyamatosan szorong, úgy érzi, hogy elveszítheti mások tiszteletét, megbecsülését, ha nem érik el a tökéletességet vagy felismeri, hogy az elfogadással problémája van, esetleg vezetőként nem tudja delegálni a feladatokat, elúszik a munkájában), annak érdemes szakembert felkeresnie, akinek támogatásával javul a helyzete, a pozitív perfekcionizmusa lesz túlsúlyban.

Kiemelt képünkön: A kiégéshez vezető út gyakran a perfekcionizmuson keresztül vezet