Kiabálás helyett mivel tudunk erőteljesen hatni a gyermekekre?

 „Kiabálnak reggel, ha a siettetésre nem reagál megfelelő tempójú felgyorsulással a gyerek. Kiabálnak este, ha nem akar fürödni menni. Kiabálnak, ha már tizedszerre szólnak, hogy jöjjön vacsorázni. A gyerek pedig szép lassan immúnissá válik a kiabálásra. Eleinte sérelmezi és megszeppen tőle. Utána hozzászokik. Olyan, mint a drog, egyre több kell belőle, hogy ugyanazt a hatást kiváltsa” – figyelmeztet. 

Ha mindennapossá válik a kiabálás, az rombolja a szülő-gyerek kapcsolatot, rontja az otthoni légkört, bűntudatos szülőt eredményez. A cél a kiabálás csökkentése, ha nem is teljes megszüntetése lehet, mondja. Nem gond, ha a szülő rákiált a gyermekére, amikor körülnézés nélkül készül lelépni az úttestre. De ne ez legyen a megszokott hangvétel. A kiabálás sokszor már reggel elkezdődik. Figyelembe kell venni a napirendet és átgondolni a következőket ahhoz, hogy a siettető forgatókönyvet meg lehessen változtatni. Vajon hagyunk elég időt az alvásra? Magától kel-e a gyerek, vagy ébreszteni kell? 

Elég ideje van-e, hogy elkészüljön? Sok döntést bízunk-e a gyerekre: például melyik ruhádat veszed ma fel? Deliága Éva állítja: sok szülői feszültség húzódik meg a felemelt hang mögött. Ilyenkor érdemes végiggondolni: van-e elég segítsége a szülőnek a gyerekek körül? A két szülő egyenlő arányban veszi-e ki a részét a házimunkából és a gyereknevelésből? Sok szülőnek a saját kimerültségét kell beismernie, amikor túl sok kiabáláson kapja magát. Ilyenkor a cél a töltődés. Sok háztartásban a szülők saját maguk szoktatták rá arra a gyereket, hogy ne vegye őket komolyan. Szólnak, kérnek, de nincs következménye annak, ha süket fülekre találnak. Ezzel a szavuk súlya egyre kisebb lesz. Ilyenkor fontos a tekintély helyreállítása: olyat kérjen a gyerektől, amit végig figyelemmel tud kísérni, hogy megtörténik-e. Nem könnyű a játékot azonnal megszakítani és helyette az unalmasabbnak ígérkező vacsorázást vagy fürdést elkezdeni. 

A gyerekek nehezen váltanak tevékenységet, ezért jó ötlet a ráhangolás. A gyerek szemszögéből: kön - nyebben elterelődik a figyelmük, szeretnek játszani és mozogni. Sokszor nehezükre esik a szabályok betartása, és vágynak a figyelemre és a szeretetre. Tudnak alkalmazkodni a felnőttek világához, de nem tudják mindig a teljesítményük maximumát nyújtani. Agyuk szivacsként szívja magába a tudást az emberekről, a kapcsolatokról, a normákról. Egy biztos: szeretetteli, harmonikus közegben tudják kibontakoztatni a bennük rejlő potenciált. Ha a gyermek igényei felől közelítünk: lehet, hogy számára túl kevés az érzelmi kapcsolódás a szülőkkel és testvérekkel, túl kevés a szabad játék és a mozgás. Túl sok az elvárás, a fegyelmezettség és a terhelés. Ebből feszültség keletkezik a gyermekben, ami szabályszegésben, kajlaságban, ügyetlenkedésben, nyafogásban, bohóckodásban, belassulásban mutatkozhat meg. 

A gyerekek sokszor nem képesek szóban jól kifejezni igényeiket. A tettek sokszor arról szólnak, hogy a valódi fizikai és érzelmi szükségletek és igények szelepet keresnek maguknak. Ilyenkor ne kiabálással büntessünk, hanem ismerjük fel a tettek mögött húzódó reális igényt. Segít a magyarázat, hogy mit, hogyan, mikor szabad, ha megmutatja, hová lehet firkálni, eszközöket, teret adni ehhez, célba dobósat játszani. A szülőnek sem kell mindig fegyelmező szerepben lennie, időnként önfeledten játszhat együtt gyermekével, mondja a pszichológus.

 Amint jobban megérti a gyermek nézőpontját, elkezdi helyreállítani tekintélyét, és következetesebben viselkedik, kevesebb szükség lesz a hosszú távon amúgy is haszontalan kiabálásra.