Programok, rendezvények

2024.05.17. 11:30

Pünkösdi programajánló Vas vármegyéből: néptánc, népzene, sport és sok minden más

Polgár Patrícia

A RitMusa zenekar koncertet ad, majd mulatságba hív

Forrás: Művelődési ház, Gencsapáti

Pünkösdi hétvége Gencsapátiban címmel rendeznek programsorozatot május 17– 19-én a gencsapáti sportpályán, fesztiválsátorban. Nyitányként május 17-én 19 órától láthatja a közönség a Magyar Állami Népi Együttes Táncos magyarok című műsorát. Másnap a Mozdulj Gencsapátiért Egyesület és a Gencsapáti KSE szervezésében sportnap lesz, várják kicsik és nagyok részvételét. Pünkösdvasárnap, május 19-én már 27. alkalommal rendezik meg a Gencsi Söprű Regionális Néptáncfesztivált, ahol 17 néptáncegyüttes, több mint 400 táncos produkcióit tekinthetik meg az érdeklődők.

– Célunk a néptáncközösségek számára találkozási lehetőséget biztosítani, ahol szakmai értékelő zsűri előtt az együttesek igazolhatják munkájukat és segítséget kaphatnak további tevékenységükhöz. Ezen túl lehetőség nyílik a baráti találkozásra, és a kötetlen szórakozásra is. Rendezvényünk nem verseny, de az értékelést követően a zsűri különdíjakat adhat az alkotóközösségeknek. A fesztiválon két koncertet és táncos mulatságot szervezünk. 19.30-tól Laposa Julcsi & The Band lemez bemutatóját, 21 órától a RitMusa Zenekar koncertjét és mulatságát – tudtuk meg Varga Albin fő szervezőtől, a gencsapáti művelődési ház vezetőjétől, aki azt is elmondta: a támogatók, együttműködő partnerek közt van a Petőfi Kulturális Program, a Csoóri Sándor Alap, a Magyarországi Folklórfesztiválok Szövetsége, a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség, a Nyugat-Magyarországi Néptáncszövetség, a Hagyományok Háza Hálózat, a Nemzeti Kulturális Alap és a Gencsapáti Község Önkormányzata is.

Rendezvények a vármegyéből:

KONCERT 

SZOMBATHELY Május 17., péntek 19 óra – Végállomás Klub: Európa Kiadó. Vendég: nem kijárat. Május 17., péntek 19 óra – MMIK Caffe: Szombathelyi Alter-Pop Akusztik. A legismertebb hazai popzenekarok dalai csendülnek fel az Andalgó előadásában. Május 18., szombat 20 óra – Végállomás Klub: Depeche Mode Party. IAN dupla lemezbemutató. Drum and Bass Nite! – meThodbreaKz / HeavyB4g. DOZMAT Május 18., szombat 16 óra – Szent György-templom: Orgonák éjszakája. Zenél: Adonyi Dávid, fellép a Toronyi Plébánia kórusa. 

RENDEZVÉNY 

SZOMBATHELY Május 17., péntek 12 óra – Fő tér – Rendezvénytér: Quadrille Európai Táncfesztivál. A napóleoni időben élt arisztokrácia divatos tánca, a francia négyes több száz diák részvételével. Május 18., szombat 9–12 óra – Agora – Művelődési és Sportház: Kézműves kuckó. Téma: pörgettyű, forgattyú készítése. Május 18., szombat 17 óra – Agora – Művelődési és Sportház: Sissone gálaműsor. Május 21., kedd 17 óra – Agora–Savaria Filmszínház: Világjárók. Antik hősök nyomában az Égei-tenger partvidékén. Előadó: Várnainé Balogh Beáta múzeumpedagógiai szaktanácsadó, Kőszegi Városi Múzeum, Könyvtár és Levéltár. Május 22., szerda 17 óra – Berzsenyi Dániel Könyvtár: Kiss Lajos Tócsába dobbantok című kötetének bemutatója. A kötetben versek, dalszövegek és aforizmák találhatók Mód Petra Diána akvarellillusztrációival. A rendezvényen Kiss Lajos saját szerzeményeket és Los Andinos-dalokat is játszik. Közreműködik Devecsery László író, költő, tanár. A verseket felolvassa VargaBodó Anita. Május 22., szerda 19 óra – Agora–Savaria Filmszínház: Csernus Imre előadása. Téma: Lépj tovább! Május 23., csütörtök 17 óra – Szombathelyi Zsidó Hitközség és Bernstein Béla Kulturális Központ: Gábor György filozófus, egyetemi tanár. A gyűlölködés alakzatai, avagy az antiszemitizmus domesztikációja. Május 23., csütörtök 19 óra – Agora – Művelődési és Sportház: Pintér Béla és Társulata: Vérvörös törtfehér méregzöld. Május 23., csütörtök 15.30– 17.30 óra – Kámoni Arborétum: VI. Vasi Zöld Kosár Nyílt Nap.

 SÁRVÁR Május 19., vasárnap 15 óra – Nádasdy-vár: Pünkösdi Várvigadalom. A vár színes színpadi forgataggal, vásárral, játékokkal várja a közönséget pünkösdvasárnap. Lesz színházi előadás gyermekeknek, pünkösdi királyfi- és királylányválasztás – vetélkedő gyermekeknek és felnőtteknek és West Regiokoncert. 

CELLDÖMÖLK Május 17– 18., péntek–szombat – alsósági sportcsarnok előtti tér: Alsósági Tavaszi Napok. Celldömölk-Alsóság városrészének kulturális rendezvénye, melyet gyermekprogramok, könnyűzenei koncertek, főzőverseny, teremlabdarúgó-torna és kirakodóvásár színesít. 

IKERVÁR Május 18., szombat 19 óra – Ikervári Batthyány Lajos Művelődési Ház: Hobo – Hármasoltár.

 CÁK Május 18., szombat 10–18 óra – Cáki Pincesor: Pünkösdi pincesori piknik. Kézművesvásár, népi fajátékok, ügyességi játékok, állatsimogatás. SZALAFŐ Május 18., szombat 10 óra – Őrségi Népi Műemlékegyüttes: Zöld Pünkösd. Ismerkedés az Őrség páratlan élővilágával és kultúrájával. Lesz lepkevadászat, tökmagolaj-sajtolás, madármegfigyelő séta, bakancsos erdőismereti túra, bölényles, madárgyűrűzés, ismerkedés a pataklakókkal, séta a kaszálógyümölcsösben, kézművesvásár. 

KŐSZEGFALVA Május 19- 20., vasárnap-hétfő – focipálya: Nemzetközi Németjuhász fajta kiállítás. A vasárnapi „szépségverseny” 9 órakor kezdődik, a versenyre hét országból 96 kutyával neveztek, Hétfőn ugyanitt a kutyák tenyészminősítésen vesznek részt 9 órától.

 KIÁLLÍTÁS 

SZOMBATHELY Május 18., szombat 10 óra – Szombathelyi Képtár: Derkovits 130 – záró tárlatvezetés a szombathelyi születésű jeles festőművész születésének 130. évfordulójára rendezett kiállításban.

 KÖRMEND Május 18., szombat 11 óra – Batthyánykastély főépület, díszterem: az Üveghegyen innen címmel a múzeum üvegalkotásaiból válogató időszaki kiállítás megnyitója.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában