2024.06.22. 16:00
A nagycirkusz manézsán a szombathelyi diákok, labdákat dobáltak, tányérokat pörgettek - fotók
A Nagy Lajos Gimnázium Pi-napi kiállítását Fekete Péter nyitotta meg. A fővárosi nagycirkusz főigazgatója is ebben a gimnáziumban érettségizett.
Ha csak egy órára is, de rájuk irányult minden figyelem, őket világította a lámpa: a Nagy Lajos Gimnázium 9-es osztályosait beszippantotta a fővárosi nagycirkusz varázsa.
- Jutalomút volt, hogy részt vehettünk a nagycirkusz Csillagok, égbeli tűt című előadásán – mondta Sinkó Andrea, osztályfőnök.
– A csodás bemutató után, egy órára a diákjaink a manézsra léphettek. Kétféle zsonglőrszámot próbálhattak ki: a három labdával való dobálást, és a tányérpörgetést. Sándor András oktatási programvezető bevezetője után a kilencedikeseim hamar betöltötték a porondot, egy pillanatnak tűnt ez az egy óra.
Megtudtuk, az idei tanévtől a Nagy Lajos Gimnáziumban tanító Sinkó Andrea mestertanári programjának része, hogy a természettudományok felé terelje a fiatalokat.
A Pi napi kiállítást, az intézményben érettségizett Fekete Péter nyitotta meg. A Fővárosi Nagycirkusz és a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója jutalomként ajánlotta fel a fővárosi látogatást.
Szombathelyi diákok zsonglőrködtek
Fotók: Sinkó Andrea közösségi oldal