Élet a börtön után - A szabadulás öröme nem tartott sokáig...

Otthonában találkozom az alig ötvenkilós, megviselt arcú fiatal asszonnyal. Kisfia egy plüssmajmot szorongat. Anyukája hozta ajándékba a Karitászból. A lakás szerény, de rend és tisztaság van mindenütt. A kisfiú percenként puszilja meg anyukáját, szinte csüng rajta. Leülünk, az asszony azt mondja, szívesen megkínálna üdítővel vagy kávéval, de nem futja efféle extrákra. Mesélni kezd. 

Úgy gondolta, majd visszateszi a pénzt a kasszába...


    2003-ban Máriának súlyos anyagi problémái voltak, de egyszerre csak a gondok megoldódni látszódtak. Egy örökséget várt, amely hatalmas segítség lett volna abban, hogy a rengeteg szenvedésen már keresztülment asszony a tinédzser fiát könnyebben el tudja tartani. Egy bútorüzletben dolgozott akkor.

- Mondanom sem kell, milyen nehéz egy kis kamaszt eltartani egyedül - kezd történetébe Mária. - Úgy gondoltam, hamar megkapom az örökséget, ezért az üzlet kasszájából kivettem egy összeget. Ha megjött volna az örökség, visszaraktam volna.

De az élet furcsa forgatókönyvet írt. A várva várt pénzt ugyanis valami ok miatt mégsem kapta meg.

- A rokonaim kisemmiztek - meséli Mária. Főnöke észrevette, hogy hiányzik a pénz, ezért feljelentette az asszonyt. A vád: sikkasztás. A bírósági tárgyalások lassan folytak, az asszony pedig reménykedett abban, hogy nem kell majd börtönbe mennie.

Élte életét, ahogyan addig. 2004-ben megismerkedett leendő férjével. Mária terhes lett. Az asszony azt sem tudta, sírjon vagy nevessen. Szeretett volna gyermeket, de a bizonytalanság miatt tartott attól, hogy ismét anya legyen. Kilenc hónappal később megszületett kisfiuk, Milán. Kétéves volt már a gyermek, mire kihirdették az ítéletet. Máriát elsőfokon két évre, másodfokon egy év, két hónap letöltendő börtönre ítélték. Összedőlt az élete. Férje megígérte, hogy vigyáz közös gyermekükre és az asszony előző kapcsolatából született fiára. 

"Az asszonyok a hüvelyükbe dugva csempésznek be dolgokat..."


    2008. január 14-én a Szombathelyi Büntetés-végrehajtási Intézetben jelentkezett, hogy letöltse büntetését. Itt egy hétig tartották fogva.

- Rendesek voltak velem ez alatt az egy hét alatt. Próbáltak vigasztalni, de én annyira féltem, hogy szinte egész nap csak sírtam. Olyan volt, mintha bezártak volna egy verembe, ahonnét soha nem fognak kiengedni. Sokszor úgy éreztem, nem kapok levegőt - emlékszik vissza az asszony. - Letelt az egy hét, elszállítottak egy nagy csurmába (elosztó - a szerző) Pestre. Itt átnézték a fejünket, hogy nem vagyunk-e tetvesek. Szinte minden porcikánkat megvizsgálták. Pestről átvittek egy másik csurmába. Ezt követően egy büntetésvégrehajtási intézetbe kerültem. Az új rabokat beterelték egy terembe. Körülbelül hatan, nyolcan voltunk. Mondták, hogy vetkőzzünk le meztelenre, és álljunk a falhoz. Mindenkit átnéztek, mivel gyakori eset a női börtönökben, hogy az asszonyok a hüvelyükbe dugva csempésznek be dolgokat. Nagyon megalázó volt - meséli Mária.

Miután tetőtől talpig átvizsgálták az asszonyt, megkapta a börtönviseletet: kék, lúdláb mintás inget, nadrágot és egy fekete bakancsot. A ruha mellé minden fogvatartott kapott egy számot is. Az asszonyt egy befogadó nevű helyiségbe vitték. Tíz napig tartott a beszoktatás. A teremben csak egy vaságy és egy vas szekrény volt.

- Egyedül voltam a rácsos teremben, az őrökön kívül senki sem szólt hozzám. Borzalmas volt az a tíz nap - emlékszik vissza Mária. Miután letelt a beszoktatás, kezdődhetett az igazán kemény börtönélet. Tizennégyen voltak egy szobában. A helyiségben tizennégy vaságy, tizennégy szekrény, egy paravánnal elválasztott toalett, és egy gumicsöves tusoló volt.

- Szobatársaim között mindenféle ember akadt. Erőszakosabbak és szelídebbek egyaránt. Egy lánnyal összebarátkoztam. Ő sokat segített abban, hogy túléljem ezt az egészet - küszködik könnyeivel az anya. 


Hogy mivel teltek a börtönnapok? Lapozzon és megtudhatja.

OLDALTÖRÉS: lap

Körülbelül tízezer forint volt a bére...


    Mária szerencsés helyzetben volt: dolgozhatott egy konyhán, amely a börtön falain kívül volt. Minden reggel fél ötkor keltették az őrök, és hat órakor átszállították a konyhára. Délután kettőig elfelejthette, hogy börtönlakó.

Körülbelül tízezer forint volt a bére...


    Mária szerencsés helyzetben volt: dolgozhatott egy konyhán, amely a börtön falain kívül volt. Minden reggel fél ötkor keltették az őrök, és hat órakor átszállították a konyhára. Délután kettőig elfelejthette, hogy börtönlakó.

Körülbelül tízezer forint volt a bére...


    Mária szerencsés helyzetben volt: dolgozhatott egy konyhán, amely a börtön falain kívül volt. Minden reggel fél ötkor keltették az őrök, és hat órakor átszállították a konyhára. Délután kettőig elfelejthette, hogy börtönlakó.

- Ha kellett, krumplit pucoltam, mosogattam, megterítettem az asztalokat. Rengeteg emberséget kaptam ott - emlékszik vissza az asszony. 

Az itt kapott havi körülbelül tízezer forintból Mária telefonált a családjának (egy hívás ezerkétszáz forintba került), a börtönboltból vásárolt élelmiszereket, tisztálkodószereket (egy kilogramm kenyér körülbelül háromszáz, egy liter kóla ötszáz forint volt).

- A börtönkoszt, bár elegendő volt, nem volt mindig étvágygerjesztő. A kenyérnek szürkés színe volt, és néha dukált a csontlevesbe némi fehérje is, például egy termetes légy. Mindenki kaphatott csomagot a rokonoktól. A küldemények súlya szabályozva volt. Ha véletlenül kicsit több dolgot raktak a dobozba, akkor azt az őrök kidobták. Születésnapomra a férjem küldött egy doboz konyakosmeggyet. Mivel alkoholt nem fogyaszthattunk, az őrök összetapostatták velem az egészet - idézi fel könnyes szemekkel Mária.

- Több szakkörre is beiratkoztam, hogy eltereljem a figyelmemet. Kézimunkára, németre, és kórusba is jártam. Esténként mindig írtam egy levelet a családomnak és a barátnőmnek. 


Mire kiment, férje elment...

    A jó magaviseletéért Mária büntetését fogházra enyhítették, ezért néhány hónap múlva hazalátogathatott családjához. Már ekkor érezte, hogy otthon is nagy problémák vannak. Férje nehezen tartotta el a két gyermeket egyedül. Az albérletet nem tudta fizetni. 

- Nagy dolog volt az is, hogy addig kitartott mellettem. Sok férfi még ezt a fél évet sem csinálta volna végig - zokog az asszony.

Miután a férje már nem segítette, Mária csak a legjobb barátnőjében bízhatott.

- Ilona ott volt velem a nehéz időkben, ha eltávozást kaptam, eljött értem, csomagot küldött, és ott aludhattam nála a kisfiammal.

Januárban végleg hazaengedték Máriát. A szabadulás öröme azonban nem tartott sokáig. Kizárták a családot a lakásból, mert nem fizették a bérleti díjat. Férjével a kapcsolata helyrehozhatatlanná vált. Így az asszony két gyermekével a barátnőjénél húzta meg magát egy pár napra. Mivel Mária még nem talált munkát, a családi pótlékból kellene eltartania két gyermekét, fizetni az új albérletet és a rezsit. Férje az asszony bankszámlájáról levette azt a huszonkilencezer forintot is, amely egy pár hétig megoldást jelentett volna a család számára. Mindezen felül még egy nyolcvanezer forintos adósságot is csinált.

- Kilátástalan a helyzetem. Szeretnék új életet kezdeni, tisztességben felnevelni a gyerekeimet. Nem érdekel, ha én nem eszem semmit, csak nekik jusson étel. 



Mária és gyermeke. Nem könnyű a gyermeknevelés egy egyedülálló nő számára, különösen, ha büntetett előéletű
Fotó: Horváth Csaba

A kis Milán, látva anyja kétségbeesett arcát, menteni próbálja a helyzetet. Egy kis mintás pohárral futkározik körbe-körbe. Kakaót, kakaót, hajtogatja a hároméves csöppség.

- Látja, az apja rászoktatta a kakaóra. Nagyon szereti, de én nem tudom megvenni neki. Ma reggel kaptam egy dobozzal a Karitászból. Nem akarom, hogy az én hibáim miatt a gyermekeim szenvedjenek.