Kedélyes kádári világ? Sunyi, aljas dolgok

Nagyjából itt tartok az olvasással, amikor befut. Az Ibrahimban érezhetően otthonosan mozog, a személyzet pedig rendkívül készséges: kérés nélkül is miénk az emeleti különterem. Leülünk, és indul is a magnó és a beszélgetés, pozitív és negatív dolgok hullámzásáról, küzdelmekről, tanulságokról, tervekről.

Na, de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen először is rendelni kell, és lehetőség szerint még a főétel megérkezése előtt megbeszélni, hogy honnan, milyen környezetből is jött, s került be a rendszerváltó évek közéletébe. Amúgy nincs nehéz dolgom, Miszlivetz Ferenc ugyanis elemében van. Mesél terézvárosi gyerekkoráról, édesanyjáról, aki saját szorgalmából lett tolmáccsá, fordítóvá, és aztán az is kiderül, hogy Miszlivetz Ferenc számára az apai példa is meghatározó. Nevezetesen, hogy gépészmérnök, tanár és kutató édesapja az intézet- igazgató-helyettesinél nagyobb ívű karriert is befuthatott volna, csakhogy: nem volt hajlandó elvtelen kompromisszumot kötni az uralkodó politikával...

A tatár bifsztek fölött Miszlivetz Ferenc aztán már arról mesél, hogy édesapja nyomdokain lépdelve a terézvárosi Kölcsey Gimnáziumba járt, legalábbis a harmadik év végéig. Ekkor, egész pontosan 1971 júniusában azonban - a szabadságot árasztó 68-as mozgalmak immár hozzánk is begyűrűző hatására - kortársaival tüntetést szerveztek, s demokráciát követeltek (volna) a fasiszta hunta alatt szenvedő görög nép számára. A titkosrendőrök azonban hazazavarták a gyülekezőket, s még aznap este a főszervezők egyikeként - némi kalandos hátsó udvari kergetőzés után - Miszlivetz Ferencet is begyűjtötték. Kiderült, a hatóság emberei mindenről mindent tudtak, és azt sem rejtették véka alá, hogy ez a jövőben sem lesz másként. A miheztartás okán Miszlivetz Ferencet kitették a Kölcseyből, a rosszra azonban jó következett: új iskolája, az angyalföldi Kilián Gimnázium karakán igazgatónője ugyanis megvédte a további támadásoktól.

- A látszólag kedélyes kádári világ valójában sunyi és aljas dolgokkal volt telítve, és ebből sok minden máig megmaradt - mondja beszélgetőtársam a felszolgált fél adag halászlét kanalazgatva. Hozzáteszi: kitűnő érettségi bizonyítvánnyal egyenes útja ígérkezett az akkoriban még Marx Károlyról elnevezett köz- gazdasági egyetemre, azzal együtt is, hogy a felvételin az intézmény KISZ-összekötője nem a matematikai és törté- nelmi tudására, hanem a kölcseys időkre és a szocialista Magyarország uralkodó osztályával kapcsolatos nézeteire volt kíváncsi. Végül felvették, a nyomás azonban a katonaság alatt sem szűnt meg, sőt! Először megpróbálták beszervezni, de mivel ellenállt, Miszlivetz honvédra előbb egy őrmester megpokrócozásának kitervelését, majd egy harcászati gyakorlat során parancsmegtagadást akartak ráverni, később egy doboz éles lőszert csempésztek a szekrényébe. Szerencséjére még időben felfedezte, ráadásul egy angyali kéz éppen akkor olyan ügyeletes tisztet vezényelt szolgálatba, akitől távol álltak az alantas, több éves futkosót érő módszerek.

- A katonaság alatt megértettem, hogy ezek tényleg nem viccelnek, az elnyomó apparátus készül rám - így interjúalanyom, akit a fentiek miatt már nem is lepett meg, hogy az egyetemen többször és többen is megtalálták. Az intézmény akkori KISZ-titkáraként Vértes András például javasolta, hogy növekvő népszerűségét agit. prop. titkárként állítsa az ifjú kommunisták szolgálatába. A visszautasítás aztán nem maradt válasz nélkül, Miszlivetz Ferenc és öt társa hamarosan fegyelmivel repült a KISZ-ből. Később, egyik kedvelt tanáruk, Szelényi Iván 1974-es letartóztatása után tovább romlottak a kilátásaik, amikor is Szentes Tamás személyében újabb mentőangyal érkezett. Ő volt egyrészt, aki külföld- ről behozott szakirodalommal látta el tanítványait, az országos TDK versenyt meg- nyerő Miszlivetz Ferencet és Béládi Lászlót pedig 1978-ban bevonta az akkor elinduló Fejlődés-tanulmányok sorozat szerkesztésébe. Újdonsült professzorként Szentes Tamás állást is kínált volna a Közgázon éppen akkor végzős (de már az ELTE történelem szakán is tanuló) Miszlivetz Ferencnek, ezt azonban megvétózta a hatalom. Az első állására így még várni kellett, méghozzá 1982-ig, amikor is fiatal kutatóként az MTA Szociológiai Kutatóintézetében kapott feladatot: a fekete afrikai társadalmak modernizációs problémáival kellett foglalkoznia. Kétségtelenül szép feladat, Miszlivetznek azonban más elképzelései is voltak: elsősorban Kelet- és Közép-Európa sorsa érdekelte, és szeretett volna világot látni.

Beszélgetőpartnerem már a halat falatozza, amikor megtudom, hogy végül (1983-ban) el is ment, méghozzá Szentes Tamás segítségével, a hatalmi emberek tiltakozása elle- nére ösztöndíjasként a Sussex-i Egyetemre. Kint tartózkodása alatt számos ismeretséget kötött, a legfontosabbat talán Mary Kaldorral, akinek révén bekerült az európai Békemozgalomba, az akkoriban már ténylegesen ellenzékinek számító Kelet-Nyugat Párbeszéd Hálózatába, és a tanultak, látottak alapján megszületett benne a felismerés a hálózati együttműködések fontosságáról. Hazatérte után számos elő-adásban biztatta ilyesfajta összefogásra a formálódó demokratikus ellenzéket, 1987-ben pedig az első nagyobb szabású nemzetközi program, a Gorbacsov új enyhülési politikája által ihletett Kelet-Nyugat Konferencia megszervezésében is kulcsszerepe volt.

- Itt utolsó felszólalóként Orbán Viktor kapott szót, és sikere által egyből berobbant a hazai és a nemzetközi köz-életbe. Sokan a mai napig a szememre vetik, hogy ő és a többi tehetséges fiatal az én segítségemmel léphetett színre - így Miszlivetz Ferenc, aki a folytatásban is az események középpontjában maradt, 1987/88-ban például aktívan (névadóként) részt vett az eleinte minden demokratikus politikai áramlat felé nyitott Szabad Kezdeményezések Hálózatának megalakításában és vezetésében, s aztán 1988 novemberében a Jurta Színházban azon a gyűlésen is ott volt, ahol a hálózat párttá (SZDSZ) alakult át.

- Azt gondoltam, hogy előbb a demokratikus ellenzék egy sokszínű, erős, felkészült hálózatát kell felépíteni, s csak aztán jöjjenek a pártok. A Jurta Színházban azonban szerencsétlenül és számomra sorsfordítóan alakultak a dolgok. A fejemhez vágták, hogy miként is gondolhatom komolyan, hogy az országot majd egy hálózat fogja irányítani. Ezt persze én sohasem gondoltam. A hálózatot az alulról szerveződő civil társadalom kezdeményezéseinek támogatására és összekapcsolására hoztuk létre. Ha tovább működik, sokat segíthetett volna egy demokratikusabb társadalom kialakításában. Az akkori ellenzők közül ma egyébként már szinte mindenki azt mondja, hogy igazam volt. Hogy a gondolat jó volt, csak korai - tárja szét a karjait Miszlivetz Ferenc, akit az említett negatív események arra sarkalltak, hogy a nyakába vegye a világot, s egy korábban megnyert pályázat lehetőségével élve a MacArthur Ala-pítvány ösztöndíjasaként az USA-ban a Berkeley és Harvard egyetemeken kutasson. És a rosszra így következett ismét jó: előbbi helyen ismerkedett meg későbbi feleségével, kutatótársával, Jody Jensennel (aki követte őt Magyarországra, s akivel egy ikerpár, Sonja és Áron szüleinek mondhatják magukat).

Miszlivetz Ferenc a Firenzei Európai Egyetemi Intézetben fejezte be az ösztöndíjat, ahol ugyanazt tapasztalta, mint Amerikában: a modernizálódó felsőoktatásban egyre nagyobb szerephez jutnak az interdiszciplináris tudást adó Európa-tanulmányok. Egy hasonló hazai megalapításához Miszlivetz Ferenc környezetében adott volt a felkészült szakmai kör (például Hankiss Elemér, Vajda Mihály, Bródy András, Bruszt László, Jody Jensen, Szalai Erzsébet, Vitányi Iván), sőt, külföldi partner is akadt, az Akadémia és a fővárosi egyetemek számára azonban 1990-ben valamiért még nem igazán akaródzott egy ilyen progresszív lépés megtétele. A Berzsenyi Dániel Főiskola akkori vezetői, illetve a Németh László Szakkollégium még az ellenzéki idők összejövetelein megismert tagjai viszont szívesen látták Miszlivetz Ferencet, aki 1992-ben arra kapott megbízást, hogy szervezze újjá a régi, marxista alapokon nyugvó társadalomtudományi tanszéket.

A történet innentől - sokak számára - már ismert, a tanszék és az ottani tudományos élet felpezsdült, az idő előrehaladtával pedig létrejött a Társadalomtudományok és Európa-tanulmányok Intézete, elindult a kőszegi Savaria Nemzetközi Nyári Egyetem, majd szintén a kisvárosban kinyitott az Európa Ház, a Corvinus Egyetemmel közös projektként az Európa Egyetem Intézete. Hankiss Elemérrel 2009-ben pedig társadalmi párbeszédet kezdeményeztek Új Reformkor címmel.

- Elégedett? - kérdezem a desszert közben, s magam is meglepődök, hogy ennyi jóra a válasz... rövid szünet után: keserédes mosoly.

- Több, jobb is lehetne. Ha nem lenne a folyamatos küzdelem! Az energiám kétharmada a mai napig arra megy el, hogy megvédjem az általam kitalált, összegründolt és finanszírozott programokat. Szombathelyről például pénzhiányra hivatkozva több meghatározó embert elküldtek, s az intézet testén ezek igencsak nehezen gyógyuló sebek. Ugyanilyen fájó, hogy a rossz értelemben vett helyi érdekek miatt nem valósulhatott meg a régió egyetemeinek láncolata, ez ugyanis a Nyugat-Dunántúlt versenyképes helyzetbe hozhatta volna Budapesttel szemben. Úgy vagyunk itt, mint a keleti típusú feudalizmusban! Röghöz kötik az embereket, azok pedig kiszolgáltatottságukban, fé-lelmükben engedelmesen végrehajtják a földesúr parancsait. Nyilván, ehhez azok is kellenek, akik úgy döntenek, hogy inkább félnek, hiszen már úgyis megszokták. De eszem ágában sincs feladni. A szociális szférában például már kezdenek elterjedni a hálózati együttműködések, s miért is ne történhetne ez meg az élet más területein, így a felsőoktatásban, a szakképzésben is. Hiszen miért is halmoznánk tovább a közrosszat, a közjó építése helyett? - mondja immár a kávét kortyolgatva Miszlivetz Ferenc, s hozzáteszi: minderről nyilvános társadalmi vita kellene, ahol a másik fél is elmondhatja az érveit. A jót és a rosszat egyaránt.

Nagyjából itt tartok az olvasással, amikor befut. Az Ibrahimban érezhetően otthonosan mozog, a személyzet pedig rendkívül készséges: kérés nélkül is miénk az emeleti különterem. Leülünk, és indul is a magnó és a beszélgetés, pozitív és negatív dolgok hullámzásáról, küzdelmekről, tanulságokról, tervekről.

Na, de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen először is rendelni kell, és lehetőség szerint még a főétel megérkezése előtt megbeszélni, hogy honnan, milyen környezetből is jött, s került be a rendszerváltó évek közéletébe. Amúgy nincs nehéz dolgom, Miszlivetz Ferenc ugyanis elemében van. Mesél terézvárosi gyerekkoráról, édesanyjáról, aki saját szorgalmából lett tolmáccsá, fordítóvá, és aztán az is kiderül, hogy Miszlivetz Ferenc számára az apai példa is meghatározó. Nevezetesen, hogy gépészmérnök, tanár és kutató édesapja az intézet- igazgató-helyettesinél nagyobb ívű karriert is befuthatott volna, csakhogy: nem volt hajlandó elvtelen kompromisszumot kötni az uralkodó politikával...

A tatár bifsztek fölött Miszlivetz Ferenc aztán már arról mesél, hogy édesapja nyomdokain lépdelve a terézvárosi Kölcsey Gimnáziumba járt, legalábbis a harmadik év végéig. Ekkor, egész pontosan 1971 júniusában azonban - a szabadságot árasztó 68-as mozgalmak immár hozzánk is begyűrűző hatására - kortársaival tüntetést szerveztek, s demokráciát követeltek (volna) a fasiszta hunta alatt szenvedő görög nép számára. A titkosrendőrök azonban hazazavarták a gyülekezőket, s még aznap este a főszervezők egyikeként - némi kalandos hátsó udvari kergetőzés után - Miszlivetz Ferencet is begyűjtötték. Kiderült, a hatóság emberei mindenről mindent tudtak, és azt sem rejtették véka alá, hogy ez a jövőben sem lesz másként. A miheztartás okán Miszlivetz Ferencet kitették a Kölcseyből, a rosszra azonban jó következett: új iskolája, az angyalföldi Kilián Gimnázium karakán igazgatónője ugyanis megvédte a további támadásoktól.

- A látszólag kedélyes kádári világ valójában sunyi és aljas dolgokkal volt telítve, és ebből sok minden máig megmaradt - mondja beszélgetőtársam a felszolgált fél adag halászlét kanalazgatva. Hozzáteszi: kitűnő érettségi bizonyítvánnyal egyenes útja ígérkezett az akkoriban még Marx Károlyról elnevezett köz- gazdasági egyetemre, azzal együtt is, hogy a felvételin az intézmény KISZ-összekötője nem a matematikai és törté- nelmi tudására, hanem a kölcseys időkre és a szocialista Magyarország uralkodó osztályával kapcsolatos nézeteire volt kíváncsi. Végül felvették, a nyomás azonban a katonaság alatt sem szűnt meg, sőt! Először megpróbálták beszervezni, de mivel ellenállt, Miszlivetz honvédra előbb egy őrmester megpokrócozásának kitervelését, majd egy harcászati gyakorlat során parancsmegtagadást akartak ráverni, később egy doboz éles lőszert csempésztek a szekrényébe. Szerencséjére még időben felfedezte, ráadásul egy angyali kéz éppen akkor olyan ügyeletes tisztet vezényelt szolgálatba, akitől távol álltak az alantas, több éves futkosót érő módszerek.

- A katonaság alatt megértettem, hogy ezek tényleg nem viccelnek, az elnyomó apparátus készül rám - így interjúalanyom, akit a fentiek miatt már nem is lepett meg, hogy az egyetemen többször és többen is megtalálták. Az intézmény akkori KISZ-titkáraként Vértes András például javasolta, hogy növekvő népszerűségét agit. prop. titkárként állítsa az ifjú kommunisták szolgálatába. A visszautasítás aztán nem maradt válasz nélkül, Miszlivetz Ferenc és öt társa hamarosan fegyelmivel repült a KISZ-ből. Később, egyik kedvelt tanáruk, Szelényi Iván 1974-es letartóztatása után tovább romlottak a kilátásaik, amikor is Szentes Tamás személyében újabb mentőangyal érkezett. Ő volt egyrészt, aki külföld- ről behozott szakirodalommal látta el tanítványait, az országos TDK versenyt meg- nyerő Miszlivetz Ferencet és Béládi Lászlót pedig 1978-ban bevonta az akkor elinduló Fejlődés-tanulmányok sorozat szerkesztésébe. Újdonsült professzorként Szentes Tamás állást is kínált volna a Közgázon éppen akkor végzős (de már az ELTE történelem szakán is tanuló) Miszlivetz Ferencnek, ezt azonban megvétózta a hatalom. Az első állására így még várni kellett, méghozzá 1982-ig, amikor is fiatal kutatóként az MTA Szociológiai Kutatóintézetében kapott feladatot: a fekete afrikai társadalmak modernizációs problémáival kellett foglalkoznia. Kétségtelenül szép feladat, Miszlivetznek azonban más elképzelései is voltak: elsősorban Kelet- és Közép-Európa sorsa érdekelte, és szeretett volna világot látni.

Beszélgetőpartnerem már a halat falatozza, amikor megtudom, hogy végül (1983-ban) el is ment, méghozzá Szentes Tamás segítségével, a hatalmi emberek tiltakozása elle- nére ösztöndíjasként a Sussex-i Egyetemre. Kint tartózkodása alatt számos ismeretséget kötött, a legfontosabbat talán Mary Kaldorral, akinek révén bekerült az európai Békemozgalomba, az akkoriban már ténylegesen ellenzékinek számító Kelet-Nyugat Párbeszéd Hálózatába, és a tanultak, látottak alapján megszületett benne a felismerés a hálózati együttműködések fontosságáról. Hazatérte után számos elő-adásban biztatta ilyesfajta összefogásra a formálódó demokratikus ellenzéket, 1987-ben pedig az első nagyobb szabású nemzetközi program, a Gorbacsov új enyhülési politikája által ihletett Kelet-Nyugat Konferencia megszervezésében is kulcsszerepe volt.

- Itt utolsó felszólalóként Orbán Viktor kapott szót, és sikere által egyből berobbant a hazai és a nemzetközi köz-életbe. Sokan a mai napig a szememre vetik, hogy ő és a többi tehetséges fiatal az én segítségemmel léphetett színre - így Miszlivetz Ferenc, aki a folytatásban is az események középpontjában maradt, 1987/88-ban például aktívan (névadóként) részt vett az eleinte minden demokratikus politikai áramlat felé nyitott Szabad Kezdeményezések Hálózatának megalakításában és vezetésében, s aztán 1988 novemberében a Jurta Színházban azon a gyűlésen is ott volt, ahol a hálózat párttá (SZDSZ) alakult át.

- Azt gondoltam, hogy előbb a demokratikus ellenzék egy sokszínű, erős, felkészült hálózatát kell felépíteni, s csak aztán jöjjenek a pártok. A Jurta Színházban azonban szerencsétlenül és számomra sorsfordítóan alakultak a dolgok. A fejemhez vágták, hogy miként is gondolhatom komolyan, hogy az országot majd egy hálózat fogja irányítani. Ezt persze én sohasem gondoltam. A hálózatot az alulról szerveződő civil társadalom kezdeményezéseinek támogatására és összekapcsolására hoztuk létre. Ha tovább működik, sokat segíthetett volna egy demokratikusabb társadalom kialakításában. Az akkori ellenzők közül ma egyébként már szinte mindenki azt mondja, hogy igazam volt. Hogy a gondolat jó volt, csak korai - tárja szét a karjait Miszlivetz Ferenc, akit az említett negatív események arra sarkalltak, hogy a nyakába vegye a világot, s egy korábban megnyert pályázat lehetőségével élve a MacArthur Ala-pítvány ösztöndíjasaként az USA-ban a Berkeley és Harvard egyetemeken kutasson. És a rosszra így következett ismét jó: előbbi helyen ismerkedett meg későbbi feleségével, kutatótársával, Jody Jensennel (aki követte őt Magyarországra, s akivel egy ikerpár, Sonja és Áron szüleinek mondhatják magukat).

Miszlivetz Ferenc a Firenzei Európai Egyetemi Intézetben fejezte be az ösztöndíjat, ahol ugyanazt tapasztalta, mint Amerikában: a modernizálódó felsőoktatásban egyre nagyobb szerephez jutnak az interdiszciplináris tudást adó Európa-tanulmányok. Egy hasonló hazai megalapításához Miszlivetz Ferenc környezetében adott volt a felkészült szakmai kör (például Hankiss Elemér, Vajda Mihály, Bródy András, Bruszt László, Jody Jensen, Szalai Erzsébet, Vitányi Iván), sőt, külföldi partner is akadt, az Akadémia és a fővárosi egyetemek számára azonban 1990-ben valamiért még nem igazán akaródzott egy ilyen progresszív lépés megtétele. A Berzsenyi Dániel Főiskola akkori vezetői, illetve a Németh László Szakkollégium még az ellenzéki idők összejövetelein megismert tagjai viszont szívesen látták Miszlivetz Ferencet, aki 1992-ben arra kapott megbízást, hogy szervezze újjá a régi, marxista alapokon nyugvó társadalomtudományi tanszéket.

A történet innentől - sokak számára - már ismert, a tanszék és az ottani tudományos élet felpezsdült, az idő előrehaladtával pedig létrejött a Társadalomtudományok és Európa-tanulmányok Intézete, elindult a kőszegi Savaria Nemzetközi Nyári Egyetem, majd szintén a kisvárosban kinyitott az Európa Ház, a Corvinus Egyetemmel közös projektként az Európa Egyetem Intézete. Hankiss Elemérrel 2009-ben pedig társadalmi párbeszédet kezdeményeztek Új Reformkor címmel.

- Elégedett? - kérdezem a desszert közben, s magam is meglepődök, hogy ennyi jóra a válasz... rövid szünet után: keserédes mosoly.

- Több, jobb is lehetne. Ha nem lenne a folyamatos küzdelem! Az energiám kétharmada a mai napig arra megy el, hogy megvédjem az általam kitalált, összegründolt és finanszírozott programokat. Szombathelyről például pénzhiányra hivatkozva több meghatározó embert elküldtek, s az intézet testén ezek igencsak nehezen gyógyuló sebek. Ugyanilyen fájó, hogy a rossz értelemben vett helyi érdekek miatt nem valósulhatott meg a régió egyetemeinek láncolata, ez ugyanis a Nyugat-Dunántúlt versenyképes helyzetbe hozhatta volna Budapesttel szemben. Úgy vagyunk itt, mint a keleti típusú feudalizmusban! Röghöz kötik az embereket, azok pedig kiszolgáltatottságukban, fé-lelmükben engedelmesen végrehajtják a földesúr parancsait. Nyilván, ehhez azok is kellenek, akik úgy döntenek, hogy inkább félnek, hiszen már úgyis megszokták. De eszem ágában sincs feladni. A szociális szférában például már kezdenek elterjedni a hálózati együttműködések, s miért is ne történhetne ez meg az élet más területein, így a felsőoktatásban, a szakképzésben is. Hiszen miért is halmoznánk tovább a közrosszat, a közjó építése helyett? - mondja immár a kávét kortyolgatva Miszlivetz Ferenc, s hozzáteszi: minderről nyilvános társadalmi vita kellene, ahol a másik fél is elmondhatja az érveit. A jót és a rosszat egyaránt.

Na, de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen először is rendelni kell, és lehetőség szerint még a főétel megérkezése előtt megbeszélni, hogy honnan, milyen környezetből is jött, s került be a rendszerváltó évek közéletébe. Amúgy nincs nehéz dolgom, Miszlivetz Ferenc ugyanis elemében van. Mesél terézvárosi gyerekkoráról, édesanyjáról, aki saját szorgalmából lett tolmáccsá, fordítóvá, és aztán az is kiderül, hogy Miszlivetz Ferenc számára az apai példa is meghatározó. Nevezetesen, hogy gépészmérnök, tanár és kutató édesapja az intézet- igazgató-helyettesinél nagyobb ívű karriert is befuthatott volna, csakhogy: nem volt hajlandó elvtelen kompromisszumot kötni az uralkodó politikával...

A tatár bifsztek fölött Miszlivetz Ferenc aztán már arról mesél, hogy édesapja nyomdokain lépdelve a terézvárosi Kölcsey Gimnáziumba járt, legalábbis a harmadik év végéig. Ekkor, egész pontosan 1971 júniusában azonban - a szabadságot árasztó 68-as mozgalmak immár hozzánk is begyűrűző hatására - kortársaival tüntetést szerveztek, s demokráciát követeltek (volna) a fasiszta hunta alatt szenvedő görög nép számára. A titkosrendőrök azonban hazazavarták a gyülekezőket, s még aznap este a főszervezők egyikeként - némi kalandos hátsó udvari kergetőzés után - Miszlivetz Ferencet is begyűjtötték. Kiderült, a hatóság emberei mindenről mindent tudtak, és azt sem rejtették véka alá, hogy ez a jövőben sem lesz másként. A miheztartás okán Miszlivetz Ferencet kitették a Kölcseyből, a rosszra azonban jó következett: új iskolája, az angyalföldi Kilián Gimnázium karakán igazgatónője ugyanis megvédte a további támadásoktól.

- A látszólag kedélyes kádári világ valójában sunyi és aljas dolgokkal volt telítve, és ebből sok minden máig megmaradt - mondja beszélgetőtársam a felszolgált fél adag halászlét kanalazgatva. Hozzáteszi: kitűnő érettségi bizonyítvánnyal egyenes útja ígérkezett az akkoriban még Marx Károlyról elnevezett köz- gazdasági egyetemre, azzal együtt is, hogy a felvételin az intézmény KISZ-összekötője nem a matematikai és törté- nelmi tudására, hanem a kölcseys időkre és a szocialista Magyarország uralkodó osztályával kapcsolatos nézeteire volt kíváncsi. Végül felvették, a nyomás azonban a katonaság alatt sem szűnt meg, sőt! Először megpróbálták beszervezni, de mivel ellenállt, Miszlivetz honvédra előbb egy őrmester megpokrócozásának kitervelését, majd egy harcászati gyakorlat során parancsmegtagadást akartak ráverni, később egy doboz éles lőszert csempésztek a szekrényébe. Szerencséjére még időben felfedezte, ráadásul egy angyali kéz éppen akkor olyan ügyeletes tisztet vezényelt szolgálatba, akitől távol álltak az alantas, több éves futkosót érő módszerek.

- A katonaság alatt megértettem, hogy ezek tényleg nem viccelnek, az elnyomó apparátus készül rám - így interjúalanyom, akit a fentiek miatt már nem is lepett meg, hogy az egyetemen többször és többen is megtalálták. Az intézmény akkori KISZ-titkáraként Vértes András például javasolta, hogy növekvő népszerűségét agit. prop. titkárként állítsa az ifjú kommunisták szolgálatába. A visszautasítás aztán nem maradt válasz nélkül, Miszlivetz Ferenc és öt társa hamarosan fegyelmivel repült a KISZ-ből. Később, egyik kedvelt tanáruk, Szelényi Iván 1974-es letartóztatása után tovább romlottak a kilátásaik, amikor is Szentes Tamás személyében újabb mentőangyal érkezett. Ő volt egyrészt, aki külföld- ről behozott szakirodalommal látta el tanítványait, az országos TDK versenyt meg- nyerő Miszlivetz Ferencet és Béládi Lászlót pedig 1978-ban bevonta az akkor elinduló Fejlődés-tanulmányok sorozat szerkesztésébe. Újdonsült professzorként Szentes Tamás állást is kínált volna a Közgázon éppen akkor végzős (de már az ELTE történelem szakán is tanuló) Miszlivetz Ferencnek, ezt azonban megvétózta a hatalom. Az első állására így még várni kellett, méghozzá 1982-ig, amikor is fiatal kutatóként az MTA Szociológiai Kutatóintézetében kapott feladatot: a fekete afrikai társadalmak modernizációs problémáival kellett foglalkoznia. Kétségtelenül szép feladat, Miszlivetznek azonban más elképzelései is voltak: elsősorban Kelet- és Közép-Európa sorsa érdekelte, és szeretett volna világot látni.

Beszélgetőpartnerem már a halat falatozza, amikor megtudom, hogy végül (1983-ban) el is ment, méghozzá Szentes Tamás segítségével, a hatalmi emberek tiltakozása elle- nére ösztöndíjasként a Sussex-i Egyetemre. Kint tartózkodása alatt számos ismeretséget kötött, a legfontosabbat talán Mary Kaldorral, akinek révén bekerült az európai Békemozgalomba, az akkoriban már ténylegesen ellenzékinek számító Kelet-Nyugat Párbeszéd Hálózatába, és a tanultak, látottak alapján megszületett benne a felismerés a hálózati együttműködések fontosságáról. Hazatérte után számos elő-adásban biztatta ilyesfajta összefogásra a formálódó demokratikus ellenzéket, 1987-ben pedig az első nagyobb szabású nemzetközi program, a Gorbacsov új enyhülési politikája által ihletett Kelet-Nyugat Konferencia megszervezésében is kulcsszerepe volt.

- Itt utolsó felszólalóként Orbán Viktor kapott szót, és sikere által egyből berobbant a hazai és a nemzetközi köz-életbe. Sokan a mai napig a szememre vetik, hogy ő és a többi tehetséges fiatal az én segítségemmel léphetett színre - így Miszlivetz Ferenc, aki a folytatásban is az események középpontjában maradt, 1987/88-ban például aktívan (névadóként) részt vett az eleinte minden demokratikus politikai áramlat felé nyitott Szabad Kezdeményezések Hálózatának megalakításában és vezetésében, s aztán 1988 novemberében a Jurta Színházban azon a gyűlésen is ott volt, ahol a hálózat párttá (SZDSZ) alakult át.

- Azt gondoltam, hogy előbb a demokratikus ellenzék egy sokszínű, erős, felkészült hálózatát kell felépíteni, s csak aztán jöjjenek a pártok. A Jurta Színházban azonban szerencsétlenül és számomra sorsfordítóan alakultak a dolgok. A fejemhez vágták, hogy miként is gondolhatom komolyan, hogy az országot majd egy hálózat fogja irányítani. Ezt persze én sohasem gondoltam. A hálózatot az alulról szerveződő civil társadalom kezdeményezéseinek támogatására és összekapcsolására hoztuk létre. Ha tovább működik, sokat segíthetett volna egy demokratikusabb társadalom kialakításában. Az akkori ellenzők közül ma egyébként már szinte mindenki azt mondja, hogy igazam volt. Hogy a gondolat jó volt, csak korai - tárja szét a karjait Miszlivetz Ferenc, akit az említett negatív események arra sarkalltak, hogy a nyakába vegye a világot, s egy korábban megnyert pályázat lehetőségével élve a MacArthur Ala-pítvány ösztöndíjasaként az USA-ban a Berkeley és Harvard egyetemeken kutasson. És a rosszra így következett ismét jó: előbbi helyen ismerkedett meg későbbi feleségével, kutatótársával, Jody Jensennel (aki követte őt Magyarországra, s akivel egy ikerpár, Sonja és Áron szüleinek mondhatják magukat).

Miszlivetz Ferenc a Firenzei Európai Egyetemi Intézetben fejezte be az ösztöndíjat, ahol ugyanazt tapasztalta, mint Amerikában: a modernizálódó felsőoktatásban egyre nagyobb szerephez jutnak az interdiszciplináris tudást adó Európa-tanulmányok. Egy hasonló hazai megalapításához Miszlivetz Ferenc környezetében adott volt a felkészült szakmai kör (például Hankiss Elemér, Vajda Mihály, Bródy András, Bruszt László, Jody Jensen, Szalai Erzsébet, Vitányi Iván), sőt, külföldi partner is akadt, az Akadémia és a fővárosi egyetemek számára azonban 1990-ben valamiért még nem igazán akaródzott egy ilyen progresszív lépés megtétele. A Berzsenyi Dániel Főiskola akkori vezetői, illetve a Németh László Szakkollégium még az ellenzéki idők összejövetelein megismert tagjai viszont szívesen látták Miszlivetz Ferencet, aki 1992-ben arra kapott megbízást, hogy szervezze újjá a régi, marxista alapokon nyugvó társadalomtudományi tanszéket.

A történet innentől - sokak számára - már ismert, a tanszék és az ottani tudományos élet felpezsdült, az idő előrehaladtával pedig létrejött a Társadalomtudományok és Európa-tanulmányok Intézete, elindult a kőszegi Savaria Nemzetközi Nyári Egyetem, majd szintén a kisvárosban kinyitott az Európa Ház, a Corvinus Egyetemmel közös projektként az Európa Egyetem Intézete. Hankiss Elemérrel 2009-ben pedig társadalmi párbeszédet kezdeményeztek Új Reformkor címmel.

- Elégedett? - kérdezem a desszert közben, s magam is meglepődök, hogy ennyi jóra a válasz... rövid szünet után: keserédes mosoly.

- Több, jobb is lehetne. Ha nem lenne a folyamatos küzdelem! Az energiám kétharmada a mai napig arra megy el, hogy megvédjem az általam kitalált, összegründolt és finanszírozott programokat. Szombathelyről például pénzhiányra hivatkozva több meghatározó embert elküldtek, s az intézet testén ezek igencsak nehezen gyógyuló sebek. Ugyanilyen fájó, hogy a rossz értelemben vett helyi érdekek miatt nem valósulhatott meg a régió egyetemeinek láncolata, ez ugyanis a Nyugat-Dunántúlt versenyképes helyzetbe hozhatta volna Budapesttel szemben. Úgy vagyunk itt, mint a keleti típusú feudalizmusban! Röghöz kötik az embereket, azok pedig kiszolgáltatottságukban, fé-lelmükben engedelmesen végrehajtják a földesúr parancsait. Nyilván, ehhez azok is kellenek, akik úgy döntenek, hogy inkább félnek, hiszen már úgyis megszokták. De eszem ágában sincs feladni. A szociális szférában például már kezdenek elterjedni a hálózati együttműködések, s miért is ne történhetne ez meg az élet más területein, így a felsőoktatásban, a szakképzésben is. Hiszen miért is halmoznánk tovább a közrosszat, a közjó építése helyett? - mondja immár a kávét kortyolgatva Miszlivetz Ferenc, s hozzáteszi: minderről nyilvános társadalmi vita kellene, ahol a másik fél is elmondhatja az érveit. A jót és a rosszat egyaránt.

Na, de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen először is rendelni kell, és lehetőség szerint még a főétel megérkezése előtt megbeszélni, hogy honnan, milyen környezetből is jött, s került be a rendszerváltó évek közéletébe. Amúgy nincs nehéz dolgom, Miszlivetz Ferenc ugyanis elemében van. Mesél terézvárosi gyerekkoráról, édesanyjáról, aki saját szorgalmából lett tolmáccsá, fordítóvá, és aztán az is kiderül, hogy Miszlivetz Ferenc számára az apai példa is meghatározó. Nevezetesen, hogy gépészmérnök, tanár és kutató édesapja az intézet- igazgató-helyettesinél nagyobb ívű karriert is befuthatott volna, csakhogy: nem volt hajlandó elvtelen kompromisszumot kötni az uralkodó politikával...

A tatár bifsztek fölött Miszlivetz Ferenc aztán már arról mesél, hogy édesapja nyomdokain lépdelve a terézvárosi Kölcsey Gimnáziumba járt, legalábbis a harmadik év végéig. Ekkor, egész pontosan 1971 júniusában azonban - a szabadságot árasztó 68-as mozgalmak immár hozzánk is begyűrűző hatására - kortársaival tüntetést szerveztek, s demokráciát követeltek (volna) a fasiszta hunta alatt szenvedő görög nép számára. A titkosrendőrök azonban hazazavarták a gyülekezőket, s még aznap este a főszervezők egyikeként - némi kalandos hátsó udvari kergetőzés után - Miszlivetz Ferencet is begyűjtötték. Kiderült, a hatóság emberei mindenről mindent tudtak, és azt sem rejtették véka alá, hogy ez a jövőben sem lesz másként. A miheztartás okán Miszlivetz Ferencet kitették a Kölcseyből, a rosszra azonban jó következett: új iskolája, az angyalföldi Kilián Gimnázium karakán igazgatónője ugyanis megvédte a további támadásoktól.

- A látszólag kedélyes kádári világ valójában sunyi és aljas dolgokkal volt telítve, és ebből sok minden máig megmaradt - mondja beszélgetőtársam a felszolgált fél adag halászlét kanalazgatva. Hozzáteszi: kitűnő érettségi bizonyítvánnyal egyenes útja ígérkezett az akkoriban még Marx Károlyról elnevezett köz- gazdasági egyetemre, azzal együtt is, hogy a felvételin az intézmény KISZ-összekötője nem a matematikai és törté- nelmi tudására, hanem a kölcseys időkre és a szocialista Magyarország uralkodó osztályával kapcsolatos nézeteire volt kíváncsi. Végül felvették, a nyomás azonban a katonaság alatt sem szűnt meg, sőt! Először megpróbálták beszervezni, de mivel ellenállt, Miszlivetz honvédra előbb egy őrmester megpokrócozásának kitervelését, majd egy harcászati gyakorlat során parancsmegtagadást akartak ráverni, később egy doboz éles lőszert csempésztek a szekrényébe. Szerencséjére még időben felfedezte, ráadásul egy angyali kéz éppen akkor olyan ügyeletes tisztet vezényelt szolgálatba, akitől távol álltak az alantas, több éves futkosót érő módszerek.

- A katonaság alatt megértettem, hogy ezek tényleg nem viccelnek, az elnyomó apparátus készül rám - így interjúalanyom, akit a fentiek miatt már nem is lepett meg, hogy az egyetemen többször és többen is megtalálták. Az intézmény akkori KISZ-titkáraként Vértes András például javasolta, hogy növekvő népszerűségét agit. prop. titkárként állítsa az ifjú kommunisták szolgálatába. A visszautasítás aztán nem maradt válasz nélkül, Miszlivetz Ferenc és öt társa hamarosan fegyelmivel repült a KISZ-ből. Később, egyik kedvelt tanáruk, Szelényi Iván 1974-es letartóztatása után tovább romlottak a kilátásaik, amikor is Szentes Tamás személyében újabb mentőangyal érkezett. Ő volt egyrészt, aki külföld- ről behozott szakirodalommal látta el tanítványait, az országos TDK versenyt meg- nyerő Miszlivetz Ferencet és Béládi Lászlót pedig 1978-ban bevonta az akkor elinduló Fejlődés-tanulmányok sorozat szerkesztésébe. Újdonsült professzorként Szentes Tamás állást is kínált volna a Közgázon éppen akkor végzős (de már az ELTE történelem szakán is tanuló) Miszlivetz Ferencnek, ezt azonban megvétózta a hatalom. Az első állására így még várni kellett, méghozzá 1982-ig, amikor is fiatal kutatóként az MTA Szociológiai Kutatóintézetében kapott feladatot: a fekete afrikai társadalmak modernizációs problémáival kellett foglalkoznia. Kétségtelenül szép feladat, Miszlivetznek azonban más elképzelései is voltak: elsősorban Kelet- és Közép-Európa sorsa érdekelte, és szeretett volna világot látni.

Beszélgetőpartnerem már a halat falatozza, amikor megtudom, hogy végül (1983-ban) el is ment, méghozzá Szentes Tamás segítségével, a hatalmi emberek tiltakozása elle- nére ösztöndíjasként a Sussex-i Egyetemre. Kint tartózkodása alatt számos ismeretséget kötött, a legfontosabbat talán Mary Kaldorral, akinek révén bekerült az európai Békemozgalomba, az akkoriban már ténylegesen ellenzékinek számító Kelet-Nyugat Párbeszéd Hálózatába, és a tanultak, látottak alapján megszületett benne a felismerés a hálózati együttműködések fontosságáról. Hazatérte után számos elő-adásban biztatta ilyesfajta összefogásra a formálódó demokratikus ellenzéket, 1987-ben pedig az első nagyobb szabású nemzetközi program, a Gorbacsov új enyhülési politikája által ihletett Kelet-Nyugat Konferencia megszervezésében is kulcsszerepe volt.

- Itt utolsó felszólalóként Orbán Viktor kapott szót, és sikere által egyből berobbant a hazai és a nemzetközi köz-életbe. Sokan a mai napig a szememre vetik, hogy ő és a többi tehetséges fiatal az én segítségemmel léphetett színre - így Miszlivetz Ferenc, aki a folytatásban is az események középpontjában maradt, 1987/88-ban például aktívan (névadóként) részt vett az eleinte minden demokratikus politikai áramlat felé nyitott Szabad Kezdeményezések Hálózatának megalakításában és vezetésében, s aztán 1988 novemberében a Jurta Színházban azon a gyűlésen is ott volt, ahol a hálózat párttá (SZDSZ) alakult át.

- Azt gondoltam, hogy előbb a demokratikus ellenzék egy sokszínű, erős, felkészült hálózatát kell felépíteni, s csak aztán jöjjenek a pártok. A Jurta Színházban azonban szerencsétlenül és számomra sorsfordítóan alakultak a dolgok. A fejemhez vágták, hogy miként is gondolhatom komolyan, hogy az országot majd egy hálózat fogja irányítani. Ezt persze én sohasem gondoltam. A hálózatot az alulról szerveződő civil társadalom kezdeményezéseinek támogatására és összekapcsolására hoztuk létre. Ha tovább működik, sokat segíthetett volna egy demokratikusabb társadalom kialakításában. Az akkori ellenzők közül ma egyébként már szinte mindenki azt mondja, hogy igazam volt. Hogy a gondolat jó volt, csak korai - tárja szét a karjait Miszlivetz Ferenc, akit az említett negatív események arra sarkalltak, hogy a nyakába vegye a világot, s egy korábban megnyert pályázat lehetőségével élve a MacArthur Ala-pítvány ösztöndíjasaként az USA-ban a Berkeley és Harvard egyetemeken kutasson. És a rosszra így következett ismét jó: előbbi helyen ismerkedett meg későbbi feleségével, kutatótársával, Jody Jensennel (aki követte őt Magyarországra, s akivel egy ikerpár, Sonja és Áron szüleinek mondhatják magukat).

Miszlivetz Ferenc a Firenzei Európai Egyetemi Intézetben fejezte be az ösztöndíjat, ahol ugyanazt tapasztalta, mint Amerikában: a modernizálódó felsőoktatásban egyre nagyobb szerephez jutnak az interdiszciplináris tudást adó Európa-tanulmányok. Egy hasonló hazai megalapításához Miszlivetz Ferenc környezetében adott volt a felkészült szakmai kör (például Hankiss Elemér, Vajda Mihály, Bródy András, Bruszt László, Jody Jensen, Szalai Erzsébet, Vitányi Iván), sőt, külföldi partner is akadt, az Akadémia és a fővárosi egyetemek számára azonban 1990-ben valamiért még nem igazán akaródzott egy ilyen progresszív lépés megtétele. A Berzsenyi Dániel Főiskola akkori vezetői, illetve a Németh László Szakkollégium még az ellenzéki idők összejövetelein megismert tagjai viszont szívesen látták Miszlivetz Ferencet, aki 1992-ben arra kapott megbízást, hogy szervezze újjá a régi, marxista alapokon nyugvó társadalomtudományi tanszéket.

A történet innentől - sokak számára - már ismert, a tanszék és az ottani tudományos élet felpezsdült, az idő előrehaladtával pedig létrejött a Társadalomtudományok és Európa-tanulmányok Intézete, elindult a kőszegi Savaria Nemzetközi Nyári Egyetem, majd szintén a kisvárosban kinyitott az Európa Ház, a Corvinus Egyetemmel közös projektként az Európa Egyetem Intézete. Hankiss Elemérrel 2009-ben pedig társadalmi párbeszédet kezdeményeztek Új Reformkor címmel.

- Elégedett? - kérdezem a desszert közben, s magam is meglepődök, hogy ennyi jóra a válasz... rövid szünet után: keserédes mosoly.

- Több, jobb is lehetne. Ha nem lenne a folyamatos küzdelem! Az energiám kétharmada a mai napig arra megy el, hogy megvédjem az általam kitalált, összegründolt és finanszírozott programokat. Szombathelyről például pénzhiányra hivatkozva több meghatározó embert elküldtek, s az intézet testén ezek igencsak nehezen gyógyuló sebek. Ugyanilyen fájó, hogy a rossz értelemben vett helyi érdekek miatt nem valósulhatott meg a régió egyetemeinek láncolata, ez ugyanis a Nyugat-Dunántúlt versenyképes helyzetbe hozhatta volna Budapesttel szemben. Úgy vagyunk itt, mint a keleti típusú feudalizmusban! Röghöz kötik az embereket, azok pedig kiszolgáltatottságukban, fé-lelmükben engedelmesen végrehajtják a földesúr parancsait. Nyilván, ehhez azok is kellenek, akik úgy döntenek, hogy inkább félnek, hiszen már úgyis megszokták. De eszem ágában sincs feladni. A szociális szférában például már kezdenek elterjedni a hálózati együttműködések, s miért is ne történhetne ez meg az élet más területein, így a felsőoktatásban, a szakképzésben is. Hiszen miért is halmoznánk tovább a közrosszat, a közjó építése helyett? - mondja immár a kávét kortyolgatva Miszlivetz Ferenc, s hozzáteszi: minderről nyilvános társadalmi vita kellene, ahol a másik fél is elmondhatja az érveit. A jót és a rosszat egyaránt.

A tatár bifsztek fölött Miszlivetz Ferenc aztán már arról mesél, hogy édesapja nyomdokain lépdelve a terézvárosi Kölcsey Gimnáziumba járt, legalábbis a harmadik év végéig. Ekkor, egész pontosan 1971 júniusában azonban - a szabadságot árasztó 68-as mozgalmak immár hozzánk is begyűrűző hatására - kortársaival tüntetést szerveztek, s demokráciát követeltek (volna) a fasiszta hunta alatt szenvedő görög nép számára. A titkosrendőrök azonban hazazavarták a gyülekezőket, s még aznap este a főszervezők egyikeként - némi kalandos hátsó udvari kergetőzés után - Miszlivetz Ferencet is begyűjtötték. Kiderült, a hatóság emberei mindenről mindent tudtak, és azt sem rejtették véka alá, hogy ez a jövőben sem lesz másként. A miheztartás okán Miszlivetz Ferencet kitették a Kölcseyből, a rosszra azonban jó következett: új iskolája, az angyalföldi Kilián Gimnázium karakán igazgatónője ugyanis megvédte a további támadásoktól.

- A látszólag kedélyes kádári világ valójában sunyi és aljas dolgokkal volt telítve, és ebből sok minden máig megmaradt - mondja beszélgetőtársam a felszolgált fél adag halászlét kanalazgatva. Hozzáteszi: kitűnő érettségi bizonyítvánnyal egyenes útja ígérkezett az akkoriban még Marx Károlyról elnevezett köz- gazdasági egyetemre, azzal együtt is, hogy a felvételin az intézmény KISZ-összekötője nem a matematikai és törté- nelmi tudására, hanem a kölcseys időkre és a szocialista Magyarország uralkodó osztályával kapcsolatos nézeteire volt kíváncsi. Végül felvették, a nyomás azonban a katonaság alatt sem szűnt meg, sőt! Először megpróbálták beszervezni, de mivel ellenállt, Miszlivetz honvédra előbb egy őrmester megpokrócozásának kitervelését, majd egy harcászati gyakorlat során parancsmegtagadást akartak ráverni, később egy doboz éles lőszert csempésztek a szekrényébe. Szerencséjére még időben felfedezte, ráadásul egy angyali kéz éppen akkor olyan ügyeletes tisztet vezényelt szolgálatba, akitől távol álltak az alantas, több éves futkosót érő módszerek.

- A katonaság alatt megértettem, hogy ezek tényleg nem viccelnek, az elnyomó apparátus készül rám - így interjúalanyom, akit a fentiek miatt már nem is lepett meg, hogy az egyetemen többször és többen is megtalálták. Az intézmény akkori KISZ-titkáraként Vértes András például javasolta, hogy növekvő népszerűségét agit. prop. titkárként állítsa az ifjú kommunisták szolgálatába. A visszautasítás aztán nem maradt válasz nélkül, Miszlivetz Ferenc és öt társa hamarosan fegyelmivel repült a KISZ-ből. Később, egyik kedvelt tanáruk, Szelényi Iván 1974-es letartóztatása után tovább romlottak a kilátásaik, amikor is Szentes Tamás személyében újabb mentőangyal érkezett. Ő volt egyrészt, aki külföld- ről behozott szakirodalommal látta el tanítványait, az országos TDK versenyt meg- nyerő Miszlivetz Ferencet és Béládi Lászlót pedig 1978-ban bevonta az akkor elinduló Fejlődés-tanulmányok sorozat szerkesztésébe. Újdonsült professzorként Szentes Tamás állást is kínált volna a Közgázon éppen akkor végzős (de már az ELTE történelem szakán is tanuló) Miszlivetz Ferencnek, ezt azonban megvétózta a hatalom. Az első állására így még várni kellett, méghozzá 1982-ig, amikor is fiatal kutatóként az MTA Szociológiai Kutatóintézetében kapott feladatot: a fekete afrikai társadalmak modernizációs problémáival kellett foglalkoznia. Kétségtelenül szép feladat, Miszlivetznek azonban más elképzelései is voltak: elsősorban Kelet- és Közép-Európa sorsa érdekelte, és szeretett volna világot látni.

Beszélgetőpartnerem már a halat falatozza, amikor megtudom, hogy végül (1983-ban) el is ment, méghozzá Szentes Tamás segítségével, a hatalmi emberek tiltakozása elle- nére ösztöndíjasként a Sussex-i Egyetemre. Kint tartózkodása alatt számos ismeretséget kötött, a legfontosabbat talán Mary Kaldorral, akinek révén bekerült az európai Békemozgalomba, az akkoriban már ténylegesen ellenzékinek számító Kelet-Nyugat Párbeszéd Hálózatába, és a tanultak, látottak alapján megszületett benne a felismerés a hálózati együttműködések fontosságáról. Hazatérte után számos elő-adásban biztatta ilyesfajta összefogásra a formálódó demokratikus ellenzéket, 1987-ben pedig az első nagyobb szabású nemzetközi program, a Gorbacsov új enyhülési politikája által ihletett Kelet-Nyugat Konferencia megszervezésében is kulcsszerepe volt.

- Itt utolsó felszólalóként Orbán Viktor kapott szót, és sikere által egyből berobbant a hazai és a nemzetközi köz-életbe. Sokan a mai napig a szememre vetik, hogy ő és a többi tehetséges fiatal az én segítségemmel léphetett színre - így Miszlivetz Ferenc, aki a folytatásban is az események középpontjában maradt, 1987/88-ban például aktívan (névadóként) részt vett az eleinte minden demokratikus politikai áramlat felé nyitott Szabad Kezdeményezések Hálózatának megalakításában és vezetésében, s aztán 1988 novemberében a Jurta Színházban azon a gyűlésen is ott volt, ahol a hálózat párttá (SZDSZ) alakult át.

- Azt gondoltam, hogy előbb a demokratikus ellenzék egy sokszínű, erős, felkészült hálózatát kell felépíteni, s csak aztán jöjjenek a pártok. A Jurta Színházban azonban szerencsétlenül és számomra sorsfordítóan alakultak a dolgok. A fejemhez vágták, hogy miként is gondolhatom komolyan, hogy az országot majd egy hálózat fogja irányítani. Ezt persze én sohasem gondoltam. A hálózatot az alulról szerveződő civil társadalom kezdeményezéseinek támogatására és összekapcsolására hoztuk létre. Ha tovább működik, sokat segíthetett volna egy demokratikusabb társadalom kialakításában. Az akkori ellenzők közül ma egyébként már szinte mindenki azt mondja, hogy igazam volt. Hogy a gondolat jó volt, csak korai - tárja szét a karjait Miszlivetz Ferenc, akit az említett negatív események arra sarkalltak, hogy a nyakába vegye a világot, s egy korábban megnyert pályázat lehetőségével élve a MacArthur Ala-pítvány ösztöndíjasaként az USA-ban a Berkeley és Harvard egyetemeken kutasson. És a rosszra így következett ismét jó: előbbi helyen ismerkedett meg későbbi feleségével, kutatótársával, Jody Jensennel (aki követte őt Magyarországra, s akivel egy ikerpár, Sonja és Áron szüleinek mondhatják magukat).

Miszlivetz Ferenc a Firenzei Európai Egyetemi Intézetben fejezte be az ösztöndíjat, ahol ugyanazt tapasztalta, mint Amerikában: a modernizálódó felsőoktatásban egyre nagyobb szerephez jutnak az interdiszciplináris tudást adó Európa-tanulmányok. Egy hasonló hazai megalapításához Miszlivetz Ferenc környezetében adott volt a felkészült szakmai kör (például Hankiss Elemér, Vajda Mihály, Bródy András, Bruszt László, Jody Jensen, Szalai Erzsébet, Vitányi Iván), sőt, külföldi partner is akadt, az Akadémia és a fővárosi egyetemek számára azonban 1990-ben valamiért még nem igazán akaródzott egy ilyen progresszív lépés megtétele. A Berzsenyi Dániel Főiskola akkori vezetői, illetve a Németh László Szakkollégium még az ellenzéki idők összejövetelein megismert tagjai viszont szívesen látták Miszlivetz Ferencet, aki 1992-ben arra kapott megbízást, hogy szervezze újjá a régi, marxista alapokon nyugvó társadalomtudományi tanszéket.

A történet innentől - sokak számára - már ismert, a tanszék és az ottani tudományos élet felpezsdült, az idő előrehaladtával pedig létrejött a Társadalomtudományok és Európa-tanulmányok Intézete, elindult a kőszegi Savaria Nemzetközi Nyári Egyetem, majd szintén a kisvárosban kinyitott az Európa Ház, a Corvinus Egyetemmel közös projektként az Európa Egyetem Intézete. Hankiss Elemérrel 2009-ben pedig társadalmi párbeszédet kezdeményeztek Új Reformkor címmel.

- Elégedett? - kérdezem a desszert közben, s magam is meglepődök, hogy ennyi jóra a válasz... rövid szünet után: keserédes mosoly.

- Több, jobb is lehetne. Ha nem lenne a folyamatos küzdelem! Az energiám kétharmada a mai napig arra megy el, hogy megvédjem az általam kitalált, összegründolt és finanszírozott programokat. Szombathelyről például pénzhiányra hivatkozva több meghatározó embert elküldtek, s az intézet testén ezek igencsak nehezen gyógyuló sebek. Ugyanilyen fájó, hogy a rossz értelemben vett helyi érdekek miatt nem valósulhatott meg a régió egyetemeinek láncolata, ez ugyanis a Nyugat-Dunántúlt versenyképes helyzetbe hozhatta volna Budapesttel szemben. Úgy vagyunk itt, mint a keleti típusú feudalizmusban! Röghöz kötik az embereket, azok pedig kiszolgáltatottságukban, fé-lelmükben engedelmesen végrehajtják a földesúr parancsait. Nyilván, ehhez azok is kellenek, akik úgy döntenek, hogy inkább félnek, hiszen már úgyis megszokták. De eszem ágában sincs feladni. A szociális szférában például már kezdenek elterjedni a hálózati együttműködések, s miért is ne történhetne ez meg az élet más területein, így a felsőoktatásban, a szakképzésben is. Hiszen miért is halmoznánk tovább a közrosszat, a közjó építése helyett? - mondja immár a kávét kortyolgatva Miszlivetz Ferenc, s hozzáteszi: minderről nyilvános társadalmi vita kellene, ahol a másik fél is elmondhatja az érveit. A jót és a rosszat egyaránt.

A tatár bifsztek fölött Miszlivetz Ferenc aztán már arról mesél, hogy édesapja nyomdokain lépdelve a terézvárosi Kölcsey Gimnáziumba járt, legalábbis a harmadik év végéig. Ekkor, egész pontosan 1971 júniusában azonban - a szabadságot árasztó 68-as mozgalmak immár hozzánk is begyűrűző hatására - kortársaival tüntetést szerveztek, s demokráciát követeltek (volna) a fasiszta hunta alatt szenvedő görög nép számára. A titkosrendőrök azonban hazazavarták a gyülekezőket, s még aznap este a főszervezők egyikeként - némi kalandos hátsó udvari kergetőzés után - Miszlivetz Ferencet is begyűjtötték. Kiderült, a hatóság emberei mindenről mindent tudtak, és azt sem rejtették véka alá, hogy ez a jövőben sem lesz másként. A miheztartás okán Miszlivetz Ferencet kitették a Kölcseyből, a rosszra azonban jó következett: új iskolája, az angyalföldi Kilián Gimnázium karakán igazgatónője ugyanis megvédte a további támadásoktól.

- A látszólag kedélyes kádári világ valójában sunyi és aljas dolgokkal volt telítve, és ebből sok minden máig megmaradt - mondja beszélgetőtársam a felszolgált fél adag halászlét kanalazgatva. Hozzáteszi: kitűnő érettségi bizonyítvánnyal egyenes útja ígérkezett az akkoriban még Marx Károlyról elnevezett köz- gazdasági egyetemre, azzal együtt is, hogy a felvételin az intézmény KISZ-összekötője nem a matematikai és törté- nelmi tudására, hanem a kölcseys időkre és a szocialista Magyarország uralkodó osztályával kapcsolatos nézeteire volt kíváncsi. Végül felvették, a nyomás azonban a katonaság alatt sem szűnt meg, sőt! Először megpróbálták beszervezni, de mivel ellenállt, Miszlivetz honvédra előbb egy őrmester megpokrócozásának kitervelését, majd egy harcászati gyakorlat során parancsmegtagadást akartak ráverni, később egy doboz éles lőszert csempésztek a szekrényébe. Szerencséjére még időben felfedezte, ráadásul egy angyali kéz éppen akkor olyan ügyeletes tisztet vezényelt szolgálatba, akitől távol álltak az alantas, több éves futkosót érő módszerek.

- A katonaság alatt megértettem, hogy ezek tényleg nem viccelnek, az elnyomó apparátus készül rám - így interjúalanyom, akit a fentiek miatt már nem is lepett meg, hogy az egyetemen többször és többen is megtalálták. Az intézmény akkori KISZ-titkáraként Vértes András például javasolta, hogy növekvő népszerűségét agit. prop. titkárként állítsa az ifjú kommunisták szolgálatába. A visszautasítás aztán nem maradt válasz nélkül, Miszlivetz Ferenc és öt társa hamarosan fegyelmivel repült a KISZ-ből. Később, egyik kedvelt tanáruk, Szelényi Iván 1974-es letartóztatása után tovább romlottak a kilátásaik, amikor is Szentes Tamás személyében újabb mentőangyal érkezett. Ő volt egyrészt, aki külföld- ről behozott szakirodalommal látta el tanítványait, az országos TDK versenyt meg- nyerő Miszlivetz Ferencet és Béládi Lászlót pedig 1978-ban bevonta az akkor elinduló Fejlődés-tanulmányok sorozat szerkesztésébe. Újdonsült professzorként Szentes Tamás állást is kínált volna a Közgázon éppen akkor végzős (de már az ELTE történelem szakán is tanuló) Miszlivetz Ferencnek, ezt azonban megvétózta a hatalom. Az első állására így még várni kellett, méghozzá 1982-ig, amikor is fiatal kutatóként az MTA Szociológiai Kutatóintézetében kapott feladatot: a fekete afrikai társadalmak modernizációs problémáival kellett foglalkoznia. Kétségtelenül szép feladat, Miszlivetznek azonban más elképzelései is voltak: elsősorban Kelet- és Közép-Európa sorsa érdekelte, és szeretett volna világot látni.

Beszélgetőpartnerem már a halat falatozza, amikor megtudom, hogy végül (1983-ban) el is ment, méghozzá Szentes Tamás segítségével, a hatalmi emberek tiltakozása elle- nére ösztöndíjasként a Sussex-i Egyetemre. Kint tartózkodása alatt számos ismeretséget kötött, a legfontosabbat talán Mary Kaldorral, akinek révén bekerült az európai Békemozgalomba, az akkoriban már ténylegesen ellenzékinek számító Kelet-Nyugat Párbeszéd Hálózatába, és a tanultak, látottak alapján megszületett benne a felismerés a hálózati együttműködések fontosságáról. Hazatérte után számos elő-adásban biztatta ilyesfajta összefogásra a formálódó demokratikus ellenzéket, 1987-ben pedig az első nagyobb szabású nemzetközi program, a Gorbacsov új enyhülési politikája által ihletett Kelet-Nyugat Konferencia megszervezésében is kulcsszerepe volt.

- Itt utolsó felszólalóként Orbán Viktor kapott szót, és sikere által egyből berobbant a hazai és a nemzetközi köz-életbe. Sokan a mai napig a szememre vetik, hogy ő és a többi tehetséges fiatal az én segítségemmel léphetett színre - így Miszlivetz Ferenc, aki a folytatásban is az események középpontjában maradt, 1987/88-ban például aktívan (névadóként) részt vett az eleinte minden demokratikus politikai áramlat felé nyitott Szabad Kezdeményezések Hálózatának megalakításában és vezetésében, s aztán 1988 novemberében a Jurta Színházban azon a gyűlésen is ott volt, ahol a hálózat párttá (SZDSZ) alakult át.

- Azt gondoltam, hogy előbb a demokratikus ellenzék egy sokszínű, erős, felkészült hálózatát kell felépíteni, s csak aztán jöjjenek a pártok. A Jurta Színházban azonban szerencsétlenül és számomra sorsfordítóan alakultak a dolgok. A fejemhez vágták, hogy miként is gondolhatom komolyan, hogy az országot majd egy hálózat fogja irányítani. Ezt persze én sohasem gondoltam. A hálózatot az alulról szerveződő civil társadalom kezdeményezéseinek támogatására és összekapcsolására hoztuk létre. Ha tovább működik, sokat segíthetett volna egy demokratikusabb társadalom kialakításában. Az akkori ellenzők közül ma egyébként már szinte mindenki azt mondja, hogy igazam volt. Hogy a gondolat jó volt, csak korai - tárja szét a karjait Miszlivetz Ferenc, akit az említett negatív események arra sarkalltak, hogy a nyakába vegye a világot, s egy korábban megnyert pályázat lehetőségével élve a MacArthur Ala-pítvány ösztöndíjasaként az USA-ban a Berkeley és Harvard egyetemeken kutasson. És a rosszra így következett ismét jó: előbbi helyen ismerkedett meg későbbi feleségével, kutatótársával, Jody Jensennel (aki követte őt Magyarországra, s akivel egy ikerpár, Sonja és Áron szüleinek mondhatják magukat).

Miszlivetz Ferenc a Firenzei Európai Egyetemi Intézetben fejezte be az ösztöndíjat, ahol ugyanazt tapasztalta, mint Amerikában: a modernizálódó felsőoktatásban egyre nagyobb szerephez jutnak az interdiszciplináris tudást adó Európa-tanulmányok. Egy hasonló hazai megalapításához Miszlivetz Ferenc környezetében adott volt a felkészült szakmai kör (például Hankiss Elemér, Vajda Mihály, Bródy András, Bruszt László, Jody Jensen, Szalai Erzsébet, Vitányi Iván), sőt, külföldi partner is akadt, az Akadémia és a fővárosi egyetemek számára azonban 1990-ben valamiért még nem igazán akaródzott egy ilyen progresszív lépés megtétele. A Berzsenyi Dániel Főiskola akkori vezetői, illetve a Németh László Szakkollégium még az ellenzéki idők összejövetelein megismert tagjai viszont szívesen látták Miszlivetz Ferencet, aki 1992-ben arra kapott megbízást, hogy szervezze újjá a régi, marxista alapokon nyugvó társadalomtudományi tanszéket.

A történet innentől - sokak számára - már ismert, a tanszék és az ottani tudományos élet felpezsdült, az idő előrehaladtával pedig létrejött a Társadalomtudományok és Európa-tanulmányok Intézete, elindult a kőszegi Savaria Nemzetközi Nyári Egyetem, majd szintén a kisvárosban kinyitott az Európa Ház, a Corvinus Egyetemmel közös projektként az Európa Egyetem Intézete. Hankiss Elemérrel 2009-ben pedig társadalmi párbeszédet kezdeményeztek Új Reformkor címmel.

- Elégedett? - kérdezem a desszert közben, s magam is meglepődök, hogy ennyi jóra a válasz... rövid szünet után: keserédes mosoly.

- Több, jobb is lehetne. Ha nem lenne a folyamatos küzdelem! Az energiám kétharmada a mai napig arra megy el, hogy megvédjem az általam kitalált, összegründolt és finanszírozott programokat. Szombathelyről például pénzhiányra hivatkozva több meghatározó embert elküldtek, s az intézet testén ezek igencsak nehezen gyógyuló sebek. Ugyanilyen fájó, hogy a rossz értelemben vett helyi érdekek miatt nem valósulhatott meg a régió egyetemeinek láncolata, ez ugyanis a Nyugat-Dunántúlt versenyképes helyzetbe hozhatta volna Budapesttel szemben. Úgy vagyunk itt, mint a keleti típusú feudalizmusban! Röghöz kötik az embereket, azok pedig kiszolgáltatottságukban, fé-lelmükben engedelmesen végrehajtják a földesúr parancsait. Nyilván, ehhez azok is kellenek, akik úgy döntenek, hogy inkább félnek, hiszen már úgyis megszokták. De eszem ágában sincs feladni. A szociális szférában például már kezdenek elterjedni a hálózati együttműködések, s miért is ne történhetne ez meg az élet más területein, így a felsőoktatásban, a szakképzésben is. Hiszen miért is halmoznánk tovább a közrosszat, a közjó építése helyett? - mondja immár a kávét kortyolgatva Miszlivetz Ferenc, s hozzáteszi: minderről nyilvános társadalmi vita kellene, ahol a másik fél is elmondhatja az érveit. A jót és a rosszat egyaránt.

- A látszólag kedélyes kádári világ valójában sunyi és aljas dolgokkal volt telítve, és ebből sok minden máig megmaradt - mondja beszélgetőtársam a felszolgált fél adag halászlét kanalazgatva. Hozzáteszi: kitűnő érettségi bizonyítvánnyal egyenes útja ígérkezett az akkoriban még Marx Károlyról elnevezett köz- gazdasági egyetemre, azzal együtt is, hogy a felvételin az intézmény KISZ-összekötője nem a matematikai és törté- nelmi tudására, hanem a kölcseys időkre és a szocialista Magyarország uralkodó osztályával kapcsolatos nézeteire volt kíváncsi. Végül felvették, a nyomás azonban a katonaság alatt sem szűnt meg, sőt! Először megpróbálták beszervezni, de mivel ellenállt, Miszlivetz honvédra előbb egy őrmester megpokrócozásának kitervelését, majd egy harcászati gyakorlat során parancsmegtagadást akartak ráverni, később egy doboz éles lőszert csempésztek a szekrényébe. Szerencséjére még időben felfedezte, ráadásul egy angyali kéz éppen akkor olyan ügyeletes tisztet vezényelt szolgálatba, akitől távol álltak az alantas, több éves futkosót érő módszerek.

- A katonaság alatt megértettem, hogy ezek tényleg nem viccelnek, az elnyomó apparátus készül rám - így interjúalanyom, akit a fentiek miatt már nem is lepett meg, hogy az egyetemen többször és többen is megtalálták. Az intézmény akkori KISZ-titkáraként Vértes András például javasolta, hogy növekvő népszerűségét agit. prop. titkárként állítsa az ifjú kommunisták szolgálatába. A visszautasítás aztán nem maradt válasz nélkül, Miszlivetz Ferenc és öt társa hamarosan fegyelmivel repült a KISZ-ből. Később, egyik kedvelt tanáruk, Szelényi Iván 1974-es letartóztatása után tovább romlottak a kilátásaik, amikor is Szentes Tamás személyében újabb mentőangyal érkezett. Ő volt egyrészt, aki külföld- ről behozott szakirodalommal látta el tanítványait, az országos TDK versenyt meg- nyerő Miszlivetz Ferencet és Béládi Lászlót pedig 1978-ban bevonta az akkor elinduló Fejlődés-tanulmányok sorozat szerkesztésébe. Újdonsült professzorként Szentes Tamás állást is kínált volna a Közgázon éppen akkor végzős (de már az ELTE történelem szakán is tanuló) Miszlivetz Ferencnek, ezt azonban megvétózta a hatalom. Az első állására így még várni kellett, méghozzá 1982-ig, amikor is fiatal kutatóként az MTA Szociológiai Kutatóintézetében kapott feladatot: a fekete afrikai társadalmak modernizációs problémáival kellett foglalkoznia. Kétségtelenül szép feladat, Miszlivetznek azonban más elképzelései is voltak: elsősorban Kelet- és Közép-Európa sorsa érdekelte, és szeretett volna világot látni.

Beszélgetőpartnerem már a halat falatozza, amikor megtudom, hogy végül (1983-ban) el is ment, méghozzá Szentes Tamás segítségével, a hatalmi emberek tiltakozása elle- nére ösztöndíjasként a Sussex-i Egyetemre. Kint tartózkodása alatt számos ismeretséget kötött, a legfontosabbat talán Mary Kaldorral, akinek révén bekerült az európai Békemozgalomba, az akkoriban már ténylegesen ellenzékinek számító Kelet-Nyugat Párbeszéd Hálózatába, és a tanultak, látottak alapján megszületett benne a felismerés a hálózati együttműködések fontosságáról. Hazatérte után számos elő-adásban biztatta ilyesfajta összefogásra a formálódó demokratikus ellenzéket, 1987-ben pedig az első nagyobb szabású nemzetközi program, a Gorbacsov új enyhülési politikája által ihletett Kelet-Nyugat Konferencia megszervezésében is kulcsszerepe volt.

- Itt utolsó felszólalóként Orbán Viktor kapott szót, és sikere által egyből berobbant a hazai és a nemzetközi köz-életbe. Sokan a mai napig a szememre vetik, hogy ő és a többi tehetséges fiatal az én segítségemmel léphetett színre - így Miszlivetz Ferenc, aki a folytatásban is az események középpontjában maradt, 1987/88-ban például aktívan (névadóként) részt vett az eleinte minden demokratikus politikai áramlat felé nyitott Szabad Kezdeményezések Hálózatának megalakításában és vezetésében, s aztán 1988 novemberében a Jurta Színházban azon a gyűlésen is ott volt, ahol a hálózat párttá (SZDSZ) alakult át.

- Azt gondoltam, hogy előbb a demokratikus ellenzék egy sokszínű, erős, felkészült hálózatát kell felépíteni, s csak aztán jöjjenek a pártok. A Jurta Színházban azonban szerencsétlenül és számomra sorsfordítóan alakultak a dolgok. A fejemhez vágták, hogy miként is gondolhatom komolyan, hogy az országot majd egy hálózat fogja irányítani. Ezt persze én sohasem gondoltam. A hálózatot az alulról szerveződő civil társadalom kezdeményezéseinek támogatására és összekapcsolására hoztuk létre. Ha tovább működik, sokat segíthetett volna egy demokratikusabb társadalom kialakításában. Az akkori ellenzők közül ma egyébként már szinte mindenki azt mondja, hogy igazam volt. Hogy a gondolat jó volt, csak korai - tárja szét a karjait Miszlivetz Ferenc, akit az említett negatív események arra sarkalltak, hogy a nyakába vegye a világot, s egy korábban megnyert pályázat lehetőségével élve a MacArthur Ala-pítvány ösztöndíjasaként az USA-ban a Berkeley és Harvard egyetemeken kutasson. És a rosszra így következett ismét jó: előbbi helyen ismerkedett meg későbbi feleségével, kutatótársával, Jody Jensennel (aki követte őt Magyarországra, s akivel egy ikerpár, Sonja és Áron szüleinek mondhatják magukat).

Miszlivetz Ferenc a Firenzei Európai Egyetemi Intézetben fejezte be az ösztöndíjat, ahol ugyanazt tapasztalta, mint Amerikában: a modernizálódó felsőoktatásban egyre nagyobb szerephez jutnak az interdiszciplináris tudást adó Európa-tanulmányok. Egy hasonló hazai megalapításához Miszlivetz Ferenc környezetében adott volt a felkészült szakmai kör (például Hankiss Elemér, Vajda Mihály, Bródy András, Bruszt László, Jody Jensen, Szalai Erzsébet, Vitányi Iván), sőt, külföldi partner is akadt, az Akadémia és a fővárosi egyetemek számára azonban 1990-ben valamiért még nem igazán akaródzott egy ilyen progresszív lépés megtétele. A Berzsenyi Dániel Főiskola akkori vezetői, illetve a Németh László Szakkollégium még az ellenzéki idők összejövetelein megismert tagjai viszont szívesen látták Miszlivetz Ferencet, aki 1992-ben arra kapott megbízást, hogy szervezze újjá a régi, marxista alapokon nyugvó társadalomtudományi tanszéket.

A történet innentől - sokak számára - már ismert, a tanszék és az ottani tudományos élet felpezsdült, az idő előrehaladtával pedig létrejött a Társadalomtudományok és Európa-tanulmányok Intézete, elindult a kőszegi Savaria Nemzetközi Nyári Egyetem, majd szintén a kisvárosban kinyitott az Európa Ház, a Corvinus Egyetemmel közös projektként az Európa Egyetem Intézete. Hankiss Elemérrel 2009-ben pedig társadalmi párbeszédet kezdeményeztek Új Reformkor címmel.

- Elégedett? - kérdezem a desszert közben, s magam is meglepődök, hogy ennyi jóra a válasz... rövid szünet után: keserédes mosoly.

- Több, jobb is lehetne. Ha nem lenne a folyamatos küzdelem! Az energiám kétharmada a mai napig arra megy el, hogy megvédjem az általam kitalált, összegründolt és finanszírozott programokat. Szombathelyről például pénzhiányra hivatkozva több meghatározó embert elküldtek, s az intézet testén ezek igencsak nehezen gyógyuló sebek. Ugyanilyen fájó, hogy a ros