Esztergályos Jenő nem csak pénzben látja a világot

Randevúzó partnerem Esztergályos Jenő, a celldömölki Apáczai Kiadó vezetője, tulajdonosa. Kivételes személyiség: gyakorlatilag a semmiből hozta össze azt a céget, amely mára az ország egyik legnagyobb tankönyvkiadójává lett. Szakfelügyelőből vált sikeres üzletemberré. Olyanná, aki nem csak pénzben látja a világot.

De mielőtt rátérnénk egy kivételes életút főbb állomásaira, rendelünk. A Sitkei Kastélyfogadó amúgy is unikum. Mindig a házias ízek és a szeretetteljes vendégfogadások jellemezték. Aurája pedig utánozhatatlan. Fejünk felett boltív, a falon festmény, négyágú gyertyatartó. Aztán tiszta abrosz, pompás teríték, bőséges kínálat. Böngésszük is nagy szorgalommal az étlapot, mire

 Tanár úr – beszélgető partnerem széles körben ismert megszólítása – könnyed étket választ: halfilét gombásan, egyedileg. Rendelünk még vadragúlevest, főételnek Sitkei fatányérost. Meg bort, somlóit, juhfarokkal. Tanár úr, mondom célzattal, mivel Esztergályos Jenő tanítóként kezdte pályáját. Szóval Tanár úr, milyen volt képzősnek lenni az ötvenes évek Kőszegén? Milyen a tanítóság, a kemenesaljaiság, a sági-ság? Miért marad valaki Celldömölkön akkor, amikor egy esztendő alatt csaknem három milliárd forintot forgalmaz? „Sohasem tudtam elszakadni a tájtól, a Sághegytől. Mindig is ide kötött rokon, barát, megannyi jó és szomorú élmény. Ide kötött és persze köt az az érzés, ami e tájék sajátja: kiállni elveink mellett. A nemzet ügyét szolgálva, tisztességesen. Nagy szavaknak tűnnek, de hát ez a táj szülte Berzsenyi Dánielt, Vidos Józsefet, Dukai Takách Judithot, vagy Petőfi jóbarátját, Orlay Petrik Somát. Itt élt és alkotott Weöres Sándor, Simonffy András. Ez a szellemiség nagyon erős kötés: a sági-ság tehát életre szóló kaland. Mostanában sok minden eszembe jut a korábbi időkről. Mondjuk az, hogy Ságon erős középparaszti réteg meg bányászok éltek. Ez érdekes elemzés tárgya lehetne; hogy miként éltek és hatottak egymásra. A nagyapám az 1931- es Vasvármegye évkönyvben ott volt a földbirtokosok között, bár nem dőzsölt parcellákban. De az első világháborúban vaskeresztet kapott hősiességéért és ezt akkor nagyon megbecsülték. Így kaphatott előkelő helyet a könyvben. Roppant büszke voltam rá és apámra is. Akkoriban számos civil szerveződés működött a falvakban, közte a KALOT, az önkéntes tűzoltók egyesülete, egyházi közösségek, az iparosok, gazdák köre. Apám is elment egybe, a gazdakörbe. Ez megmaradt a fordulat évéig, mikor is a kisgazdák nagyot győztek. Ekkor lett Tildy Zoltán államfő. Aztán jött Rákosi és minden megváltozott”.

Való igaz. Az utóbbi tétel asztalunkra is áll, elegáns módon szolgálják fel a főételt.

Partnerem látható élvezettel vág neki a halfilének, jómagam a háromszeletes húskombinációt faggatom. Nem akad fenn a rostán: kiegyensúlyozott, egybe tartozó ízek.

A Katalin asszony vezette konyha hozza magát, mindig akad egy kis plusz. Most éppen a párolt köret, amely fenségesen harmonizál a szeletekkel. Somlói juhfarkkal koccintunk, a száraz fehérbor azonnal dolgozni kezd. „Tiszta, egyenes jellemű bor ez. Olyan, amely színében és zamatában maga a szőlő”, hallom. És előjön a tanító-ság.

„Nagyszerű volt diáknak lenni, koptatva a kőszegi padokat. Ötvenháromban-ötvennégyben Sárvárra hozták a fiú képzősöket, nehogy disszidáljunk. Majd ötvenötben, a Nagy Imre-érában ismét visszamehettünk. Csodálatos évfolyam volt, összetartó. Neveléstörténet, didaktika, módszertan, tanítástan – ezek a tárgyak töltötték ki agyunkat. Majd mentünk hospitálni, nagy élmény volt. Mindenki, aki akkor ott tanult, első generációs értelmiségi volt. Munkás és paraszt, de akadt néhány kakukktojás is: horthysta katonatiszt fia, vagy kulákgyerek, mint én. Az akkori tanítóképző négyéves volt, az ötödik év gyakorlattal telt. Ezután kellett vizsgázni, s ha sikerült, megkaptuk az oklevelet. Az érettségi oklevelet ötvenhatban kaptam meg, a tanítóit pedig egy évvel később. Már a kezdet kezdetén bedobtak a mélyvízbe. Egy alföldi, tanyasi iskolába kerültem, ahol két tanító oktatott. Egyikük az alsó, másikuk pedig a felső tagozatot vitte. Elődömet elküldték, mert már akkor megvalósította a távoktatást: míg a gyerekek az iskolában voltak, ő a másfél kilométerre lévő kocsmában dekkolt. Az örökségét vettem át. A nebulók még magyarul sem tanultak meg, írni sem tudtak. Jött a tanfelügyelő, s nekem kellett pironkodnom az elődöm helyett. Ha ekkorra nem lesz változás, akkor te sem leszel többé tanító, harsogta. Feladta a leckét. Másnap jön ám a Vargáné, hogy drága tanító úr, a gyerekeknek kapálniuk kell, meg marhákat hajtani. Nem, drága, mondom neki, ők most fogalmaznak. Hüledezett rendesen a tiszta udvar, rendes ház asszonya... A lényeg, hogy mikor a tanfelügyelő visszajött, látta a változást. Hogy csináltad? Nem mondtam el neki”.

Tényleg, hogy csinálta Esztergályos Jenő? Azt, hogy a rendszerváltás környékén szinte kirobbant a félezerre tehető tanfelügyelői gárdából, megalapítva az Apáczait. Minek köszönhetők kiemelkedő sikerei? Az utóbbiban nincs semmi túlzás, hiszen az Apáczai Kiadó 359 féle tankönyvet, szaklapot, újságot, kézikönyvet jelentet meg évente, 1800 tonna papírt használva el. Ez akkora mennyiség, hogy 182 tehervagont töltene meg. Hetvenkét munkatárs áll a mögötte, szinte az ország összes iskolájába eljutnak kiadójának termékei. Sőt, azon túl is: nemrég a szlovén köztársaság elnöke szólt elismerően Esztergályos Jenőről. Mint olyan férfiúról, aki anyanyelve megőrzésének egyik letéteményese, önzetlen segítője. Tízmillió forintokban mérhető azon könyvek értéke, amelyeket ingyen adott felvidéki, kárpátaljai, muravidéki és más iskoláknak.

„Jókor voltam jó helyen, ez a titok nyitja. Meg persze az, hogy kitanultam a szakmát, megismertem mechanizmusát, embereit. Valóban sohasem adtam fel. Apámat, a gazdát, tizenhárom éves koromban veszítettem el, aratáskor. Anyám egyedül maradt, mivel tanítóképzős lettem. A tanyasi lét után Kemeneskápolnára kerültem, ott egy másik világ vett körül. Helyt kellett állni. Ez is meglett, múltak az évek. Voltak sikerek és újabb tragédia ért, elveszítettem fiamat, Zsoltot... Sokat jelentettek akkor azok a baráti szavak, miszerint ne add fel. Most is helyt kell állni, mert kemény a konkurencia. Nagyot fordult a világ és még fordul is. De mindig van folytonosság, mindig vannak kis csodák. Nemrég éppen itt, Sitkén tartottuk Dani uraság, vagyis Dani unokám keresztelőjét. Ő és Kata lányom számomra csoda a másik két unokámmal egyetemben. Ezt nem tudom sohasem eléggé megköszönni a Gondviselőnek. Igen, rengeteget kaptam az Úrtól, a családtól, a munkatársaktól”.

Az utolsó fogáshoz érkezünk. Mégpedig a fogadó éttermének „zászlóshajójához”, a Nádasdy gombóchoz. Egyszerű alkotóelemekből áll: a spékelt gombócot házi szilvalekvárban fürdetik, meghintik porcukorral, fahéjjal, meg ami még kell. Úgy jó, ahogy van. Tapsoljuk meg a szakácsot?– nevetünk fel. Ekkor a konyhaajtóban feltűnik a tulaj, Kovács Ferenc. Közismerten remek szakács (csak nem meózott?), és a megyei közgyűlés elnöke. Kölcsönös üdvözlet, s már a Gutenberg-galaxisnál tartunk.

„Két megközelítést alkalmaznék. Az egyik: meghatározó eleme a galaxisnak a könyv, ami által ment elébbre a világ. A könyv az ember hű társa. Magammal viszem a vonaton, olvasok belőle a parkban, vagy a párnám alá teszem, miután elfáradt a szemem. Meg kellene ezt őrizni. A mai gyerek viszont nem könyvet vesz le a polcról, hanem számítógéphez megy. Számára a papíralapúság már nem igazán érték. Nálunk is bekövetkezik, hogy az utánunk jövő generációk áttérnek a teljes elektronikus információs rendszerre. Közte lesz a könyv is, amit majd telefonra hívnak le, vagy más adathordozóra.

De a nyomtatott papírt, mint ősi kincset, menteni kell.” Mi lesz harminc év múlva az Apáczaival?– faggatom. „Se jós, se próféta nem vagyok. Arra számítunk, hogy ezen idő alatt az Apáczai kiadásának legalább 70 százalékát a papíralapú tankönyvek alkotják majd. A változást azonban jelzi, hogy 2008-ban megkaptuk interaktív tananyagainkra a Magyar Termék Nagydíjat. Az átállás tehát nálunk is elkezdődött, meg kell újulni. Más szóval át kell hangolódnunk az elektronikára. Ez alól magam sem vagyok kivétel, használom is a digitális technikát. De nem az a lényeg. Hanem, hogy egy lépéssel a divat előtt járjunk. Mi most ezen dolgozunk. Bővebben: az idősebb pedagógusok számára olyan interaktív számítógépes eszközt fejlesztünk ki, ami bizonyos szempontból forradalmi. Olyan, mint volt a Ford T-modellje, vagy a szocializmus Trabantja. Igen egyszerű lesz kezelni ezt az eszközt, így nem idegenkedik tőle a korosabb pedagógus sem. S ha már használja, akkor jobban magáénak érzi az interaktív anyagot, ezáltal pedig érdekesebbé és változatosabbá válik a tanítás, tanulás folyamata.”

Kilépve a fogadó ajtaján, lenyűgöz a látvány. A távolban a Sághegy keresztje csillog, mögötte a Somló zárt tömbje. A kemenesaljai síkon összebújnak a falvak. Haza a magasban.