A menekültekről kérdeztük a négy történelmi egyház egy-egy vasi képviselőjét

HORVÁTH JÓZSEF PÁPAI PRELÁTUS, SZOMBATHELYI KÁLVÁRIA TEMPLOM:

– Bevándorlás? Inkább átvándorlás. Keletről nyugatra. A bevándorlások, átvándorlások a történelemben mindig keletről nyugatra és/vagy délről északra történtek. Történik most is. Mi mozgat meg tömegeket? Menekülés az üldöztetés elől? Jobb megélhetés reménye? Ezek mind lehetségesek. Ezért vándoroltak az első évezred második felében a germánok, a frankok, a gótok, a magyarok... Hazát kerestek. Ha nem adták, elvették erőszakkal. Közben országok, birodalmak szűntek meg és keletkeztek újak...
Ez ma már történelem. Vagy mégsem?

Napjainkban is egy sajátos népvándorlásnak lehetünk tanúi. Keletről, nyugatra, délről északra... Az irány azóta sem változott. Kik ezek? Honnét jönnek? Miért jönnek? Hova mennek? Okmányaik nincsenek. Eldobták őket? Megsemmisítették? Lehet. De miért? Ettől kezdve a „messziről jött ember azt mond, amit akar..." Így nem lehet tudni kik ők, és mi van bennük. Gazdasági menekültek? Politikai üldözöttek? Embercsempészek áldozatai?

A sajtó írogat ezt is, azt is. Rendszerint csak a jelenséget. Mezőben, erdőben, a vasúti síneken vándorolók képeit lehet látni, akik ezrével jönnek naponta. Menekülttáborokat, kitörési kísérleteket, mindent, aminek hírértéke van. Lábra kapnak szubjektív benyomások: honnét van pénzük hosszasan mobilon telefonálni? Miért kerülik meg a regisztrációt nagyon sokan? A pártok politikai tőkét látnak benne, a felelős szervek meg nem győzik...

Még senkit sem kérdeztek meg közülük a riportereink. Én legalábbis még nem olvastam. A televíziókban sem szólaltattak meg egyet sem közülük. Nem velük, hanem róluk beszélnek. Ki nézett mögéjük, ki ment el abba az országba ahonnét jöttek? Csak annyit emlegetnek, hogy ott kibírhatatlan az élet. Mert nincs megélhetés, mert üldözik őket. De miért nincs megélhetés? Miért üldözik őket? Ha így van, miért van így? Miért nem nevezik nevükön a bűnösöket, a felbujtókat, akik az események mögött állnak. Megannyi sötét pont.

Közben Ferenc pápa a Szent Péter téri általános audienciáján, június 17-én arra szólított fel, hogy a világon sehol ne zárják be az ajtót azok előtt, akik egy jobb élet reményében más országokban keresnek menedéket. Idézem „arra hívok fel mindenkit, hogy kérjen megbocsátást Istentől azon emberek és intézmények számára, akik bezárják az ajtót a családot és védelmet keresők előtt." Majd így folytatta: „Ezen fivéreink és nővéreink messze a hazájuktól keresnek menedéket, ahol félelem nélkül élhetnek." Imára buzdított a menekültek emberi méltóságának tiszteletben tartása érdekében.

A pápa nem is mondhat mást, mint amit a mestere, aki országa ajtaját tárta fel azoknak, akik vándorként befogadták...
Szép és igaz szavak. Csakhogy ettől kezdve kinek a dolga? A segélyszervezeteké, az egyházmegyék karitász szervezeteié, a plébániáké? Az adott ország felelős vezetőié? Országos vagy európai szinten? Ki fizeti a százezres „vendégsereg" számláit? Mit kellene kezelni? A tünetet vagy a kiváltó okot?

Veronika nem volt képes megsemmisíteni Jézus halálos ítéletét, de megtörölte verejtékező, vérző homlokát, ami mérhetetlenül jóleshetett neki. Lehet, hogy egy pohár víz még jobban esett volna. Fizikailag. De az az ember, aki a keresztet vitte, a lélek mélyébe látott. A szándékot, meg az apró kis tettet látta. És ez mérhetetlenül jólesett neki.

Cirenei Simon sem vitte végig a Golgotáig vezető úton a keresztet, csak egy darabig. De ez is megkönnyebbülés volt az elítéltnek. Ők hárman legalább értették egymást. Most jönnek, akiknek senki sem érti a beszédjét. Számunkra idegen kultúrák, szokások fiai és lányai. Nem ismeretes sem a távolabbi szándékuk, sem az egészségi állapotuk. Ki tudja milyen terveket és fertőzéseket hordanak magukkal?

A jelen kor végeláthatatlannak tűnő vándorai nem igen akarnak igazodni az ország törvényeihez. Nem a kapun jönnek be. Pedig Jézus szavai szerint: „Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hatol be, az tolvaj és rabló..." (Jn 10,1) Az országnak vannak kapui, miért kell azt megkerülni... Mintha nem akarnának látszani, csak menni valahova titokzatos szándékkal...

A Charlie Hebdo szerkesztőinek lemészárlásával egy időben jelent meg magyarul Michel Houellebecq Behódolás című 2022-ben játszódó regénye, amelynek végkifejlete: Franciaországban győz a Muzulmán Testvériség pártja és muzulmán elnököt választanak. Ez ma olyannyira abszurdnak tűnik, mintha mondjuk Szaúd-Arábiában győznének a helyi kereszténydemokraták.

Európában furcsa dolgok történnek. Brüsszelben az elmúlt év karácsonyán már nem lehetett felállítani a hagyományos karácsonyfát, mert sértette a nem keresztény felekezetek érzékenységét. Így érveltek. Minden esetre több, mint elgondolkodtató.

MÁRKUS SÁNDOR, A SZOMBATHELYI ZSIDÓ HITKÖZSÉG ELNÖKE:

– A menekültkérdést – véleményem szerint, és a zsidó felfogás szerint is – több oldalról szükséges megközelíteni. Mindenek előtt a Tóra több ízben, több helyen is előírja számunkra a jövevényekkel szembeni megfelelő bánásmódot. Például: „A jövevényen ne hatalmaskodjál, és ne nyomorgasd azt, mert jövevények voltatok Egyiptom földjén." (2Mózes 22:21), vagy „Szeressétek a jövevényt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén!" (5Móz. 10,19)

Ennek értelmében tehát emberi kötelességünk nyitottan és segítőkészen fordulni a szorult helyzetben lévők felé, és nem pedig kitaszítani őket és tovább nehezíteni a hozzánk segítségért fordulók sorsát.

A tórai parancsolatokon túlmenően a zsidó nép történelmében számos példát találunk arra, hogy mekkora segítséget jelent a jó szándékkal történő odafordulás. Gondoljunk csak arra, hogy a holokauszt borzalmai közepette is voltak, akik emberségből ajtót nyitottak az életveszély elől menekülő zsidóknak, ezzel emberéleteket mentve meg; vagy azokra az országokra, amelyek a háború következtében nincstelenné és otthontalanná vált zsidókat befogadták.

Érzelmi szempontból tekintve borzalmas és szívet szorongató az, amikor ártatlan emberek az otthonaikat, gyakran családjaikat hátrahagyva menekülni kényszerülnek a hazájukból.

Ugyanakkor azzal is tisztában kell lenni, hogy a jelenlegi menekültkérdés akkora horderejű probléma, amely hazánkra nézve is hordozhat magában esetleges nehézségeket, és amelynek megoldásához a vallási és érzelmi megfontolásokon túlmenően magasabb szintű nemzetközi összefogásra van szükség.

GREGERSEN-LABOSSA GYÖRGY, A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ DIAKÓNIAI BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKE, SZOMBATHELYI EVANGÉLIKUS LELKÉSZ:

– A Magyarországi Evangélikus Egyház tagjaként magam is aggódva figyelem az Európába áramló embertömegek sorsát, főleg amikor valóban üldözött családokról, árvaházból kivert gyermekekről és kiszolgáltatott nőkről van szó. Sajnos Európa többségének közvéleményéhez hasonlóan naponta hallunk keresztyén testvéreink és más valláshoz tartozó embertársaink faji, vallási alapon történő üldözéséről és velük szembeni kegyetlenkedésről. Valóban milliók kényszerülnek arra, hogy akaratuk ellenére elhagyják otthonaikat, menekülttáborok sátraiban éljenek akár éveken át, vagy elinduljanak a jobb lét reményében Európa felé. Ugyanakkor azt is sejtjük, mint mindig a történelemben, most is, e mai népvándorlás mögött világhatalmi küzdelmek rejlenek, amelyekben a nyugati világ felelőssége sem elhanyagolható. A politika szerepe mind globálisan, mind lokálisan megkerülhetetlen, ezért a magyarországi helyzet kezelésében is elsőrangúan az államnak van feladata. Ugyanakkor a krisztusi hitből és etikából kiindulva az egyház nagy segítségére lehet az államoknak abban, hogy a nyomort és kiszolgáltatottságot enyhítse.

A Magyarországi Evangélikus Egyház – hasonlóan a többi felekezethez –, cselekvési programot dolgozott ki a diakónia (szeretetszolgálat) bevonásával. Nagyon fontos, hogy együttműködésre törekszünk mindenek előtt az állami szervekkel, társ-egyházakkal és civil szervezetekkel, sőt nemzetközi partnereinkkel. A konkrét munkában az állami szervek mellett elsődleges partnerünk a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, amelynek évtizedes tapasztalata van a menekültek segítésében. Egyházunk diakóniája első lépésként alkalmazott egy olyan szociális szakembert, aki ennek a területnek a szakértője. Az ő vezetésével kétféle munka kezdődött el. Egyrészt az egyházunk tagjainak, a lelkészeknek és a gyülekezeteknek a szakszerű tájékoztatása, valamint a hálózatos segítés megszervezése. A lehetőségek kiterjednek ruhagyűjtési akciókra, étkeztetésre, önkéntes munkára a menekülttáborokban, üres ingatlanok fel-ajánlására, ahol a mégis Magyarországon maradók részére integrációs központokat, lakóotthonokat lehet kialakítani. A diakónia felvette a kapcsolatot az államvasutakkal, és egy esetleges szervezett vasúti segélynyújtás lehetőségét ajánlotta fel elsősorban azokban a városokban, amelyek erősen érintettek a menekültek ellátásában, és ahol tettre kész evangélikus gyülekezetek élnek. Másrészt diakóniánk részt vesz többnyelvű tájékoztató anyagok nyomtatásában, és a menekültek informálásában. Tudjuk, hogy a fogadóállomások állami munkatársai erejüket megfeszítve végzik munkájukat, így túlterheltségüket könnyítendő, készen állunk még több önkéntes toborzására és kiképzésére, akik segítő munkát végezhetnek az ide érkező emberek között. Folyamatosan keressük az értelmes és hatékony segítés lehetőségeit, sőt nemzetközi partnereinkkel közös projektek kidolgozásán fáradozunk.

Az egyházaknak a sürgős diakóniai feladatok mellett prófétai küldetése is van. Róma püspöke mellett egyre inkább fel kell hívnunk a világ és saját népünk közvéleményének figyelmét azokra az okokra, amelyek jelen esetben ehhez a népvándorláshoz is vezettek. A társadalmi igazságtalanság, a mohóság és önzés, a hatalmi gőg és vagyoni különbségek, elképesztő vagyoni aránytalanságok, hatalmi játszmák következményei drasztikusan hatnak a közvetlen környezetünkre. Az istentelenség és az erkölcsi szabályok relativizálása borzasztó folyamatokat indítottak el a világban. Az éghajlatváltozás társadalmi hatásait is immáron bőrünkön érezzük. Ennek felismeréséhez az egyház prófétai szolgálatára nagy szükség van. Ugyanakkor, ha ez a folyamat, vagyis a tömegek áramlása például itt, hazánkban nem lassul, sőt a társadalomban a probléma eszkalálódik, szükség lesz az egyházak szerepére a társadalmi béke fenntartásához is.

NÉMETH TAMÁS CELLDÖMÖLKI REFORMÁTUS LELKÉSZ:

A történelmet irányító Isten kezében vagyunk!
Bár talán ott még nem tartunk, hogy „fortélyos félelem igazgat minket" (József A.), de a jelenkori menekülthelyzet természetes következménye, hogy féltjük magunkat, a magunk biztonságát, egészségét, jólétét és aggódunk családunk, gyermekeink jövőjéért. Aztán féltjük nemzetünket, a pesszimisták lelki szemei előtt valósággá válik Vörösmarty látomása a Szózatból: „S a sírt, hol nemzet süllyed el, népek veszik körül..." – szírek, afgánok, pakisztániak... S talán sokan féltjük keresztyénségünket is, nem épülnek-e majd minaretek és mecsetek katolikus, evangélikus és református templomaink köveiből?

Aggodalommal hallgatjuk, olvassuk és nézzük a híradásokat. Talán drukkolunk, hogy minél gyorsabban, hosszabban és magasabban készüljön el és álljon a szerb határon a szögesdrót. A hírek mögé látó emberek viszont azt is tudják, hogy nem a drótháló véd meg bennünket, nem is a kormány, de még csak nem is Európa...! Sokkal összetettebb a probléma annál, hogy akár fizikai védelemmel, akár politikai-diplomáciai úton rendezni lehessen. Ráadásul nem lehet szelektálni, hogy ki a politikai, ki a gazdasági és ki a vallási menekült. (Ez utóbbiakról viszonylag kevesebb szó esik, de az Open Doors nevű holland keresztyén alapítvány jelentése szerint százmillió felett van azok száma, akiket keresztyén hitük, vallásuk miatt üldöznek a világban!) Halljuk, hogy Európa megtelt, nem tud több bevándorlót befogadni, nyár elején az ENSZ már „bevándorlási katasztrófáról" beszélt, s hogy 600 ezer ember várakozik türelmetlenül Észak-Afrikában, hogy Európába jöjjön. Minden áron! S a számuk egyre nő, egyre inkább népvándorlásról beszélnek. Pánikkeltés szándéka nélkül írhatom mindezt, hisz mindannyian érezzük, hogy „népek háborognak, országok inognak" (Zsolt. 46, 7), sőt, olvastam már felelős egyházi vezető tollából azt is, hogy ebben a történelmi helyzetben „nincs megoldás, tragédia van, egy igazságtalan világ tragédiája..."

Ezzel szemben én hiszem, vallom és hirdetem, hogy semmi olyan nem fog történni, amit az élő Isten nem akar, s mindnyájan a történelmet irányító Isten kezében vagyunk!

Mit tehet ebben a hitet próbáló, nehéz, történelmi időben egy keresztyén ember?

Fontos, hogy ne engedjük, hogy a média és a közhangulat befolyásoljon és manipuláljon bennünket: a menekültekre, bevándorlókra ne ellenségként tekintsünk, vagy mint potenciális terroristákra, hanem úgy, hogy ők is érző emberek, családjuk boldogulását akaró édesapák és édesanyák, hontalanná vált, bizonytalan, vagy éppen kilátástalan jövőjű gyermekek!

Még jobb, ha megpróbálunk imádkozni értük! Ezzel a lelkülettel egyrészt megszabadulunk a düh, a tehetetlenség és az indulatok (agresszió) ördögi köréből, másrészt egyre erősödni fog Isten iránti bizalmunk, az, hogy – ismétlem – a történelmet irányító Isten kezében vagyunk!

A végére hagytam a legnehezebbet: A keresztyén ember Krisztust követő ember, aki tudja, hogy Jézus soha nem tett különbséget az emberek színe, származása, vallása között, Ő mindenkit szeret és mindenkiért az életét adta! A keresztyén ember tudja, hogy Jézus maga is volt menekült (Máté ev. 2, 13-15)... S a keresztyén ember ismeri Jézus tanítását is az utolsó ítéletről, mely szerint a király az alapján dönt az emberek örök életéről, illetve örök büntetéséről, hogy adtunk-e enni az éhezőnek, inni a szomjazónak, s befogadtuk-e a jövevényt...? (Máté ev. 31-46)

Ma talán úgy értelmezhető és a gyakorlatban úgy életszerű ez a kérdés, hogy támogatjuk-e a különböző egyházi menekült-ügyi missziókat vagy az ismert országos segélyszervezetek, szeretetszolgálatok (Máltai, Ökumenikus stb.) munkáját? (Bár Bogárdi Szabó István református püspök szerint itt a befogadást szó szerint lehet csak érteni, s ennek szellemében a délszláv háború idején családja két és fél évre otthonába fogadott egy boszniai menekültet, „aki az ágyamban aludt, a hűtőnkből evett, s a gyermekeim uzsonnáját vitte magával..." – Ref. Lapja 2015/26. szám, 6.o.)

Engedjük-e, hogy Istennek Lelke kiűzze szíveinkből a félelem lelkét? Engedjük-e, hogy gondolatainkban a média híradásai helyett a Szentírás örök és mindig időszerű üzenete kerüljön előtérbe? Végül engedjük-e, hogy az életünkben Jézus Krisztus felállítsa a maga uralmát, amelyben megnyugvással és boldogan élhetjük át, hogy nem csak egyéni-, hanem a családi-, egyházi-, nemzeti életünket, sőt, az egész emberi történelmet irányító Isten kezében vagyunk?!