Mi lesz velünk, Anton Pavlovics? – Ivanov színre lép

Úgy látszik, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazi  Csehov-nagyhatalom. Még élénken él az emlékezetünkben a csodálatos Ványa bá (Hamvai Kornél fordításában, Réthly Attila rendezésében), és máris itt az Ivanov, Spiró György fordításában (csak semmi galambocskám, nem azon múlik az oroszos colour locale), Lukáts Andor rendezésében. És akkor már említsük meg azt is, hogy Lukáts Andor A mi osztályunk című Slobodzianek-drámából rendezett érvényes, megrázó  előadást Szombathelyen, ez volt a belépője.

És bár első pillantásra a világon semmi köze nincs A mi osztályunknak az Ivanovhoz, a második pillantásra kiderül, hogy  több van, mint gondolnánk. Ha A mi osztályunkban – az emlékezés és a színház mindennapi mágiája révén – élővé válnak a holtak, akkor az Ivanovban mintha az élők is holtak lennének. Majd meglátjuk.

Ha A mi osztályunknak fő motívuma (a többféleképpen létrejövő, ki tudja, hol gyökerező, létre is hozható) idegenség, akkor az Ivanov címszereplőjének a környezetéhez – és önmagához – való viszonyát éppen a sokrétű  idegenség határozza meg. „Építse egész életét sablonokra. Minél szürkébb, annál jobb”, tanácsolja Ivanov a doktornak. Aki más, aki nem idomul, aki akar valamit, aki küzd, abból lesz egyszer csak – Ivanov. Mindehhez az a híres-neves, omló-romló csehovi szépség. Khell Csörsz olyan csehovi díszletet tervezett,  hogy csehovibb már nem is lehetne. Csupa pasztell, csupa finomság; de azért azt a zsalus ablakot, amelyen Ivanov felesége, Anna Petrovna – Bánfalvi Eszter – kihajol, ideje volna már megjavítani. (Anna tüdőbeteg, ahogyan tüdőbeteg volt az orvos Csehov is. A Krímben gyógyult, de meg nem gyógyult.)

Veszendő lelkek az  orosz vidéken (egy verszta az valamivel több, mint egy kilométer). Ivanov, mi lesz veled? Talán egy új, friss  szerelem. Mit tehet ebben a helyzetben az üde és fiatal Szása – Hartai Petra –; mit tegyen? Majd meglátjuk.

Az ember addig is csak bámul, mert Anton Pavlovics első drámája (amelyben minden később nagy Csehov-motívum is benne foglaltatik) olyan, mintha ma írta volna, nem pedig 130 évvel ezelőtt. (Így úsztatják egymásra a múltat és jelent Pető Kata jelmezei.)  Spiró György fordítása friss és eleven, az pedig nem kis részben  (az eredendően szombathelyi) fiatal és tehetséges dramaturg, Sényi Fanni érdeme, hogy az érett, nagy Csehov-drámák  takarékosságát és kifeszítettségét még itt-ott nélkülöző, áradó  Ivanovból kompakt színpadi szöveg  született. Az meg a rendezésé, hogy nem feledkezik meg arról: Csehov  mély, abszurdba hajló  komikuma nem száradt ki akkor sem, amikor már rég nem humoreszkeket írt. (Szépség és szépelgés két külön dolog.) Amikor Kálmánchelyi Zoltán, Szerémi Zoltán, Endrődy Krisztián, Németh Judit, Nagy Cili (stb.) van a színpadon, szépelgésről szó sem lehet. Premier tehát: március 3-án 19 órakor a WSSz nagyszínpadán.

„Mi lesz velünk, Anton Pavlovics?”,  kérdezte Almási Miklós 1985-ben, egy  könyv címével. Ez lett velünk, Anton Pavlovics.