Szedd be a lepedőket: Liliom-terv, a meg nem valósult plakátok kiállítása

Scheiber Katalin a tőle megszokott ragyogó kedvességgel köszönti a vendégeket. Jordán Tamás, a Weöres Sándor Színház igazgatója köszöntőjében fölidézi a kezdeteket, amikor a frissen megalapított intézmény jeligés pályázatot írt ki logójának-arculatának megtervezésére. A pályázaton Bonyhádi Károly nyert. Azóta gyakorlatilag úgy működik, mintha a társulat „belső embere” lenne, akire a színház minden pillanatban számíthat. Nem is árt néha tudatosítani, hogy az általa tervezett, a színház névadójára és a város római kötődésére egyszerre utaló játékos-elegáns csigavonalak köszönnek vissza minden WSSz-meghívón és műsorfüzetben. Bonyhádi Károly tervezi a WSSz-bemutatók plakátjait is, a dolgok jelen állása szerint túl 60 előadáson. (És akkor az egyéb programok plakátjairól, a havonta megjelenő műsorfüzetekről nem beszéltünk.)

Ahogy a kiállítást a közönség figyelmébe ajánló rendező, Valló Péter mondja: Bonyhádi Károly az elsők között volt Szombathelyen, akinek a mindennapjaiba észrevétlenül, viszont alaposan és mindent fölforgató módon befészkelte magát a színház. A színház már csak ilyen. „Szedd be a lepedőket, megjöttek a színészek”, utal a régi mondással és finom iróniával Valló Péter arra a nyugtalanságra, amelyet a színház megjelenése időtlen idők óta jelent, bárhol a világon – és minden értelemben. Mert a színház jó esetben önismeretre, tükörbe nézésre kényszerít – és nem mindig kellemes, amit a tükörben látunk. Tükröt tart Bonyhádi Károly különös kiállítása is. A Vitalitas felkérésére (hosszas unszolás után) úgy döntött, hogy azokból a WSSz-plakáttervekből válogat, amelyekből végül – sose lett plakát. Általában több tervet készít – tessék választani! –, bár a megállíthatatlan színházi nagyüzemben az idő szorítása is kihagyhatatlan tényező. Olvas, próbát néz, rendezővel konzultál – ez utóbbit különösen fontosnak tartja – és dolgozik, dolgozik, dolgozik.

A Vitalitasban pedig van azért egy olyan fal is, amelyen az elmúlt években tényleg megjelent WSSz-plakátok miniben, színlapok formájában láthatók. A többi – néma terv. (Eddig legalábbis az volt.) A plakát akkor tölti be funkcióját, ha hirdetőoszlopokra kerül, ha köztereken ütközik belé a tekintetünk, ha aktuális. Bonyhádi Károly idáig némaságra ítélt plakáttervei most különös képzőművészeti alkotásként kelnek életre – egy lakásszerű kiállítótérben. Finomak, közel kell hozzájuk menni. Arról az érzelmi többletről most ne is ejtsünk szót, amely a plakáttervekhez adódik: régi WSSz-előadások emlékei. (Érdekes lenne egyszer egymás mellett látni a meg nem valósult plakátterveket – és a plakátokat.)

Bonyhádi Károly plakáttervei finomak, cizelláltak, közel kell – és a Vitalitasban közel is lehet hozzájuk hajolni. Itt van például a Liliom-terv. (Molnár Ferenc külvárosi legendájából éppen Valló Péter rendezett gazdag és szép előadást Szombathelyen, ez volt az első rendezése a WSSz-ben.) A meg nem valósult Liliom-plakáton a címszereplő mellkasából halálában virág sarjad: indázó liliom. Tényleg: ez itt legalább annyira József Attila, mint Molnár Ferenc világa. Halált hozó fű terem gyönyörű szép szívemen.