2021.07.10. 11:50
Két évtized tapasztalata bizonyította, hogy a Tófürdő alkalmatlan téli sportolásra
1986-ban – csaknem két évtized tapasztalatai alapján – bebizonyosodott, hogy a Tófürdő télen jégpályának alkalmatlan. A medencéje egy akna volt, amelyben csak rendkívülinek mondható körülmények között fagyott meg a víz. Pedig már nagy volt az igény egy állandó jégpályára.
Fotó: VN-archív
Legalább három-négy napon át mínusz tíz fok kellett ahhoz, hogy az egykori nagy strandmedence vize kellőképpen meg tudjon fagyni, korcsolyázásra alkalmas legyen. Nemcsak napjainkban, hanem a múlt évszázad második felében is ritka volt az ilyen hideg. 1968 és 1986 között soha nem tarthatott volna egyvégtében tíz napnál tovább nyitva a pálya. Volt esztendő, amikor egyetlen napra sem tudtak jeget gyártani. 1985-ben is csak három napig csúszkálhattak rajta a fiatalok.
Gyerekek százai lesték- várták minden télen, mire mennek a locsoló munkások. S a tó rendszerint éppen a szün idő alatt fodrozódott-hullámzott a legjobban. Szenvedett a fenntartó Városgazdálkodási Vállalat is, mert a néhány milliméteres növedék másnapra a leggyengébb téli napsugártól, a legkisebb szellőtől felolvadt. A gyerekek pedig csapatokba verődve felkeresték a nyitottabb, de veszélyesebb vizeket. Régóta akart korcsolyapályát a város, de mindig kútba esett a terv.
A hatvanas évek közepén a Gayer parkot nézték ki, a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján egy műjégpálya tervezési munkálatait kellett abbahagyni a beruházások radikális csökkentése miatt. Harmadik nekifutásra 1986 júniusában elkezdték a földmunkákat a Tófürdő mellett, a sporttéren, a hajdani lóversenypálya helyén.
A cél az volt, hogy még arra a télre olyan állapotba hozzák a pályát, hogy vízzel felönthető legyen. Ezzel megvetették a leendő műjégpálya alapjait. A Répcelaki Szénsavtermelő Vállalat odaadta a leszerelt, de még hasznosítható kompresszorait. A sárvári sólepárlót fölépítő Energiagazdálkodási Intézet egy tatai szövetkezettel karöltve olcsóbb hűtéstechnikát kínált. Nem acélcsöveket, hanem magyar gyártmányú műanyagcsöveket fektettek le Szombathelyen, először az országban.
Kiemelt képünkön: 1986-ban kezdődtek meg a földmunkák
Frissen Vasból
- Jézuska-váró programok Vas megyében: Amíg az angyalok szorgoskodnak
- Győzött a Haladás Szombathelyen
- Mikulásvonat indult Szombathelyről Celldömölkre
- Többfelé megmaradt a hó az országban és néhol újabb havazás várható
- Félreértés miatt többször a nő életének kioltásával fenyegetőzött egy férfi egy Jánosháza közeli településen