Krimi

2024.07.18. 05:05

Lebontotta a benzinkutat egy 84 éves sofőr, a shopban állt meg az autójával

A sofőr túl későn vett észre egy elé kerülő kocsit, ezért egy hirtelen kormánymozdulattal próbálta menteni a helyzetet, bement az üvegportálon keresztül az eladótérbe, csoda, hogy nem sérült meg senki.

MW

Akár tragédiával is végződhetett volna egy 84 éves sofőr mutatványa hétfőn este a németországi Böblingenben – osztotta meg egy helyi hírportál, amit a tenyek.hu. vett észre.

Dagersheim városrészben egy benzinkútról szeretett volna balra kifordulni a Mercedes GLC-ben ülő idős férfi, ez azonban nem egészen úgy sült el, ahogy tervezte. Kanyarodásnál túl későn vett észre egy elé kerülő kocsit, ezért egy hirtelen kormánymozdulattal próbálta meg orvosolni a helyzetet.

A sofőr valamiért hirtelen gyorsítani kezdett, majd egy félkörívet leírva a nagyjából egy méter magas támfalon át visszarepült a töltőállomásra. A becsapódó luxusjárgány több kútoszlopot is leamortizált, végül pedig az eladótérben állt meg.

 

 

A Mercedes vezetője és 82 éves utasa nem sérült meg, és szerencsére csak kis mennyiségű üzemanyag ömlött ki a földre. A benzinkúton mintegy 100 ezer eurós, azaz közel 40 millió forintos kár keletkezett, a 35 ezer eurót, vagyis hozzávetőleg 14 millió forintot érő autó pedig totálkárosra tört.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!