koncert

2021.10.05. 09:30

Ismét hazánkba látogat Billy Idol

A 80-as évek egyik legmeghatározóbb punk-rock bálványa jelenleg is aktív: nemrég négyszámos EP-vel (The Roadside) lepte meg rajongóit.

William Broad, known by his stage name as Billy Idol performs in concert at Stubb's on October 1, 2015 in Austin, Texas. (Photo by Manuel Nauta/NurPhoto) (Photo by Manuel Nauta / NurPhoto / NurPhoto via AFP)

Forrás: AFP / NurPhoto

Fotó: Manuel Nauta

William Michael Albert Broad – azaz ahogy mindannyian ismerjük, Billy Idol – a 70-es években ragadott először hangszert, első komolyabb zenekarában pedig Clash- és Siouxsie and the Banshees-tagokkal zenélt együtt. Később a Generation X nevű formáció élén találkozhatott vele a közönség, majd a banda 1981-es feloszlása után New Yorkba költözött, és szólókarrierbe kezdett. Viszonylag hamar fejest ugrott a dolgokba, és még ugyanebben az évben megjelent első EP-je Don’t Stop címmel, amin még két Generation X track is szerepelt, amiből az egyik az azóta ikonikussá vált és rengeteg feldolgozásban hallható Dancing With Myself volt.

Elképesztően termékeny korszakát élte ekkor Billy Idol, hiszen 1982-ben megjelent első szólólemeze is (rajta többek közt a White Wedding című klasszikussal), ami több országban arany- és platinaminősítést ért el, egy évvel később pedig érkezett is a folytatás, a Rebel Yell, ami már a Billboard 200-as listájának hatodik helyéig jutott. Ezt a kilencvenes és kétezres években további hat album követte, de nincs megállás: a napokban jelent meg The Roadside című négyszámos, vadonatúj EP-je Butch Walker (Green Day, Weezer) produceri vezényletével, amit a pandémia alatt írt és amin többek közt híres, majdnem végzetes kimenetelű, két évtizeddel ezelőtti motorbalesetét is feldolgozza.

2018-as elsöprő sikerű Budapest Park-koncertje után tehát 2022. június 29-én újra hazánkban köszönthetjük a 80-as évek egyik legmeghatározóbb punk-rock bálványát, Billy Idolt!

Az eseményért katt erre a linkre!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!