Szlovákiában játszik a City

3 órája

A világ egyik legnagyobb építészéhez hasonlították Guardiolát (videó)

Kilenc mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakasza, a legnagyobb érdeklődés az Arsenal–Paris Saint-Germain és a Leverkusen–Milan találkozókat övezi. A Manchester City a Slovan Bratislava vendége lesz. A City spanyol mestere, Pep Guardiola megdöbbenhetett, hogy a Slovan vezetőedzője, Vladimír Weiss kihez hasonlította a sajtótájékoztatón.

MW

Pep Guardiola, a Manchester City spanyol menedzsere a Newcastle United–Manchester City angol labdarúgó-mérkőzés kezdete előtt, 2024. szeptember 28-án

Forrás: Oli Scarff

Fotó: AFP

Az első forduló után a Bayern München áll az első helyen, amely két hete hazai pályán 9-2-re kiütötte a Dinamo Zagrebet, a második Celtic pedig otthon 5-1-re verte a Slovan Bratislavát. A első körben a 18 meccsből csak három végződött döntetlenre, vagyis 15 csapat rendelkezik három ponttal, közöttük a gólkülönbség rangsorol; szerda estére azonban nagyot változhat a tabella. A második forduló mai játéknapján olyan meccs nem lesz, amelyen két „első kalapos” csapat csap össze, de két rangadó így is van a műsorban – derült ki a Magyar Nemzet oldaláról.

Leverkusenben a Milan

Az Arsenal (2. kalap) a Paris Saint-Germaint (1.) fogadja, a Bayer Leverkusen (2.) pedig a Milant (2.). Az Arsenal a Premier League-ben a 6. forduló után a harmadik helyen áll, a BL-ben 0-0-s döntetlennel kezdett az Atalanta otthonában. A PSG a francia bajnokságban a papírformának megfelelően vezet, a Bajnokok Ligáját viszont nyögvenyelősen kezdte. Ugyan hazai pályán 1-0-ra nyert a Girona ellen, a győzelmét a 90. percben a BL-újonc spanyolok kapusának szarvashibája, öngólja jelentette – írta meg a Magyar Nemzet

A londoniak április, a párizsiak május óta nem kaptak ki tétmérkőzésen, de az egymás elleni mérleg az angol együttesnek kedvez. A Bundesligában címvédő Bayer Leverkusen két hete parádézott a Feyenoord otthonában, most pedig azt a Milant fogadja, amely otthon 3-1-re kikapott a Liverpooltól. (Az angolok harmadik gólját Szoboszlai Dominik szerezte.)

– A Milan a Bajnokok Ligája történelmét jelenti. Mindig követtem őket, Arrigo Sacchi és Fabio Capello kora óta. Nagyszerű játékosaik voltak és vannak, megtiszteltetés számunkra, hogy velük találkozunk. Meglátjuk, milyen játékot tudunk majd játszani, de főszereplők akarunk lenni, és készen állunk a feladatra – mondta el a sajtótájékoztatón Xabi Alonso, a Leverkusen vezetőedzője. Ma egyetlen találkozót rendeznek, amelyen két olyan csapat csap össze, amely győzött az első fordulóban. A Celtic nagy meccséről szóltunk, és a skótok az előző BL-kiírásban döntős Dortmundnál vizitálnak. A Premier League-ben címvédő Manchester City otthon nem bírt az Interrel, ma Pozsonyban a Celtic által legázolt Slovan Bratislava ellen nem illene botlania. A szlovákok edzője egy furcsa hasonlattal élt az angol csapat spanyol edzőjével kapcsolatban.

Guardiola, az építész

A címvédő Manchester City 1-1-es döntetlent játszott a Newcastle United otthonában az angol labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának nyitómérkőzésén – írta meg korábban az Origo. Az angol csapat most Szlovákiában lép pályára a Bl-ben. Vladimír Weiss, a Slovan vezetőedzője nagy tisztelettel nyilatkozott a Manchester Cityről és vezetőedzőjéről, Pep Guardioláról.

– A világ egyik legjobb csapatát üdvözölhetjük. Egy évvel ezelőtt megnyerték a Bajnokok Ligáját, és nemcsak ennek a meccsnek, hanem az egész BL-nek a favoritjai. Ki kell élveznünk, hogy velük játszhatunk. Úgy gondolom, hogy a szurkolóink támogatásával elérhetjük a határainkat. Pep Guardiolát Antoni Gaudíhoz hasonlítanám. Ő is valami olyasmit épített, amit senki sem érthet, és ő egy zseni. A hozzáállásával és kreativitásával megváltoztatta a futballt – mondta el Weiss a spanyol edzőről.Gaudí a katalánok világhírű építésze (1852-1926), fő műve Barcelonában a Sagrada Família, de a Güell park, a Casa Batlló és a Casa Milà is az ő munkásságának remekei, a leghíresebbeket itt lehet megtekinteni. A Barcelona korábbi klasszisa és trénere, az ugyancsak katalán Guardiola megdöbbenhetett, hogy Gaudíhoz hasonlították, de erre csak büszke lehet. 

Bajnokok Ligája, alapszakasz, 2. forduló

Red Bull Salzburg (osztrák)–Brest (francia) 18.45

VfB Stuttgart (német)–Sparta Praha (cseh) 18.45

Internazionale (olasz)–Crvena zvezda (szerb) 21.00

Borussia Dortmund (német)–Celtic Glasgow (skót) 21.00

FC Barcelona (spanyol)–Young Boys (svájci) 21.00

Bayer Leverkusen (német)–AC Milan (olasz) 21.00

Arsenal (angol)–Paris Saint-Germain (francia) 21.00

PSV Eindhoven (holland)–Sporting Lisboa (portugál) 21.00

Slovan Bratislava (szlovák)–Manchester City (angol) 21.00

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!