Agresszív, gyűlölködő

2024.05.28. 08:27

Valójában ilyen ember Magyar Péter

Tetteivel, viselkedésével saját magát buktatja le a baloldal új arca – világít rá cikkében a Magyar Nemzet.

MW

Magyar Péter, a Tisza Párt európai parlamenti listavezetője, a párt alelnöke a debreceni Református Nagytemplom előtt tartott anyák napi nagygyűlésen 2024. május 5-én

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Alig három hónapja lépett a nyilvánosság elé Magyar Péter, az elmúlt időszakban egyre gyakrabban mutatkozott meg a napszemüveg mögött a Tisza Párt vezetőjének agresszív, nőket gyalázó, gyűlölködő arca. Az új baloldali politikus szinte minden felbukkanása megér pár sort – írja a lap

Múlt pénteken Tatabányán tartott kampányrendezvényt, ahol a pártelnök azt állította, hogy a főtéri kávézóba nem engedik be őket. A kávézó üzemeltetőjének elmondásából kiderült, a szimpatizánsok a rendezvény előtt szerettek volna a teraszon helyet foglalni, azonban minden asztaluk le volt foglalva. A csapat erre hevesen reagált, és már eleve indulatosan mentek a vármegyeháza előtti térre. Magyar Péter, meglovagolva a történteket, azzal hergelte a tömeget, hogy szándékosan tiltották ki a híveit. A beszéd nem sokkal később erőszakhoz vezetett.

A gyűlés után a szimpatizánsok körbevették a kávézót, többen ütni kezdték az ablaküveget, amely végül megrepedt.

Pár nappal a tatabányai balhé előtt Magyar Péter Szentendrén mutatta meg, mennyire nem tűri a kritikát. A Pest vármegyei találkozón a Tisza Párt vezetője egy hölggyel került összetűzésbe. Miután ugyanis a nő egy bőrövet mutatott Magyarnak, utalva arra, hogy volt felesége, Varga Judit nyilatkozata szerint volt példa arra, hogy ilyet vágott hozzá a volt férje, Magyar Péter begőzölt. A pártelnök körül állók azt kezdték kiabálni, hogy „hülye vagy”. 

Magyar teljesen kikelt magából május elején, amikor a putnoki templom előtt őrjöngve szónokolt, káromkodott és üvöltözött a templomból kilépő hívekkel. – Hogy mer a templomba menni, polgármester úr? Ki való guillotine alá? Mutasson rá! – szegezte a kérdést Magyar Péter a putnoki polgármesternek, aki egy egyházi menet tagjaként éppen távozott a templomból. 

Március második felében, nem sokkal azután, hogy kiderült, Varga Judit volt férje politikai ambíciókat dédelget (dacára annak, hogy februári partizános debütálásán még határozottan elzárkózott a politikai szerepvállalástól), a Központi Nyomozó Főügyészségen hallgatták meg tanúként Magyar Pétert, aki lelkesen nyilatkozott a sajtónak.

A köztévé és a Hír TV két női riporterével szemben azonban elfogadhatatlan hangnemet ütött meg.

Magyar viselkedésével kétséget sem hagyott afelől, hogy volt feleségének nyilatkozata arról, miként viselkedett vele a házasságuk alatt, igaz lehet.

A cikk folytatása ITT olvasható.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában