A béke pártján

2024.05.28. 13:36

Trump: Orbán Viktor nem akar háborút, és én sem akarok háborút (videó)

„Ha megnézik Orbán Viktort, ő nem akar háborút, és én sem akarok háborút” – mondta Donald Trump a Timcastnek adott interjújában, amelyet Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója tett közzé a Facebook-oldalán kedden, írja az MTI.

MW

Orbán Viktor kormányfő (b) és Donald Trump korábbi amerikai elnök, republikánus elnökjelölt tárgyalásuk előtt Trump floridai rezidenciáján, Mar-a-Lagóban 2024. március 8-án

Forrás: MTI

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A volt elnök és republikánus elnökjelölt az interjúban emlékeztetett, elnöksége alatt az Egyesült Államok nem vett részt háborúkban, kivéve, amelyet az Iszlám Állam (ISIS) ellen indítottak, „de azt száz százalékban be is fejeztük”.

De nem akarok háborúkat. Úgy gondolom, hogy ez olyan szörnyű, olyan szükségtelen, és olyan költséges az életek és a pénz szempontjából – ebben a sorrendben –, és tönkreteszi ezeket az országokat

– fogalmazott a volt amerikai elnök.

Hangsúlyozta, a háború tönkreteszi a kultúrát például Ukrajnában is, pedig ha ő lett volna az elnök, akkor soha nem történt volna meg az ukrán háború és az október 7-i támadás Izrael ellen sem.

Donald Trump Orbán Viktor miniszterelnökre kitérve azt mondta, ő Magyarország vezetője, „őt erős embernek hívják, de nem az a kérdés, hogy erős ember-e vagy sem”.

„Ő egy határozott ember, azt mondta, ma a világ problémája az, hogy Donald Trump már nem elnök”

– jelentette ki.

A republikánus elnökjelölt emlékeztetett, korábbi elnöksége idején

Kína nem játszadozott, Oroszország nem játszadozott, senki sem játszadozott, és nem voltak problémáink, ma az egész világ lángokban áll.

Kijelentette, „ha megnézik Orbán Viktort, ő nem akar háborút, és én sem akarok háborút.”

Orbán Viktor: szavazzunk a békére!

„Június 9-én végezzük el a feladat ránk eső részét! Szavazzunk a békére!” – írta a miniszterelnök a közösségi oldalán közzétett videóhoz. 

– Kettőzött erővel kell végezni a munkánkat és reménykedni abban – aminek a jeleit látom – hogy a többi európai országban is nő a békepártiak száma és ez hatást gyakorol majd a kormányokra – fogalmazott Orbán Viktor. 

Hozzáfűzte, ha nem is térnek vissza a kiindulóponthoz, a békéhez, ami a háború előtt még megvolt, legalább a háborúba masírozás ütemét lelassíthatjuk vagy megállíthatjuk.

– Persze Európa ehhez egyedül kevés lesz, mert az európai választást nekünk kell megnyerni, de van még egy választás, ami nélkülözhetetlen a békéhez, ez pedig az Amerikai Egyesült Államok választása, november elején. De ha mi hozzuk a magunkét, ha mi elvégezzük a saját munkánkat, és Amerikában is a volt elnök, Trump elnök úr, aki egy békepárti elnökjelölt, akkor Amerika és Európa talán már ennek az évnek a végére, de ha addigra nem, akkor a következő év során helyre tudja állítani a békét, vagy ha helyre nem is állítja helyre, de el tud érni egy tűzszünetet, és meg tud kezdeni egy béketárgyalást – mondta a kormányfő. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában