Káderek

2024.06.03. 07:26

Karácsony csaknem egymilliárd forintot osztott szét Gyurcsány embereinek

A főpolgármester közben csődhelyzetre hivatkozik.

MW

Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd–Zöldek–DK–MSZP főpolgármester-jelöltje sajtótájékoztatót tart a pesti alsó rakpart fejlesztéséről a Jane Haining rakparton 2024. május 26-án

Forrás: MTI

Fotó: Lakatos Péter

Miközben Karácsony Gergely öt éve csődöt kiáltott, és erre hivatkozva megszorításokat vezetett be a fővárosban, addig több mint egymilliárd forint vándorolt a budapestiek pénzéből a főpolgármester több tucat tanácsadójának és a főváros cégeit vezető levitézlett Gyurcsány-emberek zsebébe – írja a Magyar Nemzet.

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje minderre azt mondta,

számításaik szerint mintegy 842 millió forint a Gyurcsány Ferenchez, illetve a DK-hoz „ezer szállal kötődő” embereknek a bére, akik a fizetésüket fővárosi cégektől, vagyonkezelőktől, felügyelőbizottságoktól vagy magától a Fővárosi Önkormányzattól kapják.

A Metropol felidézte, Szentkirályi szerint a „Gyurcsány-számlát” a budapestiek fizetik meg, és „nem lehet tudni, hogy ezeken felül vannak-e még további összegek”.

Ráadásul ebben a 2023-ban Karácsony Gergely által tanácsnokoknak kifizetett 406 millió forint még nincs is benne.

A portál szóvá teszi, hogy egymilliárd forint – amennyit Gyurcsány emberei kaptak – egyharmada az egy év alatt útfelújításokra költött összegnek, fele annak, amennyit elvontak a fővárosi köztisztasági cégtől, valamint négyszerese az állategészségügyre fordított kiadásoknak.

További részletekért kattintson.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában