Pánik

2024.07.19. 11:54

Magyar Péterrel is együttműködne a fennmaradásáért az óbaloldal

A magyar baloldalon felismerték, hogy csak akkor tudnak továbbra is a politikai porondon maradni, ha valamilyen formában együttműködnek Magyar Péterrel, így Gyurcsány Ferenc már arról beszélt, hogy nem zárja ki az együttműködés lehetőségét, míg Karácsony Gergely üzent is a Tisza Párt alelnökének.

MW

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke

Forrás: MTI

Fotó: Purger Tamás

Lassan összenő, ami összetartozik: a hazai óbaloldal és az újbaloldal. Az ellenzéki térfélen Magyar Péter feltűnése alaposan átrendezte a politikai viszonyokat, és szinte a szakadék szélére lökte a régi baloldali pártokat – írja a Magyar Nemzet. A Tisza Párt térnyerését Gyurcsányék sem úszták meg, mivel az európai parlamenti választáson a Demokratikus Koalíció az MSZP-vel és a Párbeszéddel közösen indulva mindössze a szavazatok nyolc százalékát szerezte meg.

Nem meglepő, hogy ezek után a régi baloldal főbb arcai már nem zárkóznak el attól, hogy együttműködjenek Magyar Péterrel.

A héten Gyurcsány Ferenc a Telexnek adott interjút, amelyben odaszúrt a Tisza Párt alelnökének, mivel elmondása szerint Magyar Péter még egy főosztályt sem vezetett, csak abban tehetséges, hogy az elmúlt hónapokban jól szónokolt. 

A DK vezérének a Tisza Párt szavazóival vitája van, azonban nem zárja ki, hogy ha együttműködnek majd az ellenzéki pártok, akkor 2026-ban támogassa Magyar Pétert. Nemrég Gyurcsány a Spirit FM-nek adott interjúban arról beszélt, hogy ha nincs többsége egy pártnak sem a 2026-as választások után, tárgyalni kell, ezt pedig a DK bárkivel megtenné, aki a jelenlegi kormánypártok bukását szeretné. 

Amennyiben valóban létrejön a Gyurcsány Ferenc és Magyar Péter közötti koalíció, akkor azzal a bukott miniszterelnök politikai túlélése garantált lenne.

Ugyanakkor kérdés, hogy milyen sors várna az MSZP-re és a Párbeszédre, miután a két párt együtt indult a DK-val az önkormányzati és európai parlamenti választáson, de az együttműködés a 2026-os országgyűlési választásokra is vonatkozik. 

A Párbeszéd helyzetéről sokat elmond, hogy Karácsony Gergely a Klubrádiónak adott interjúban már nyíltan kereste az együttműködés lehetőségét Magyar Péterrel. 

A főpolgármester fenyegetőleg ható üzenetet küldött Magyar Péternek, hogy nem nagyon ismeri például a Tisza Párt képviselőit, mert nagyon új szervezetről van szó, de szerinte senki sem szeretne szembemenni a főváros fejlődésének céljával. Azonban később a Fővárosi Közgyűlés működésével összefüggésben már arról beszélt, hogy a Tisza Párt programja tartalmaz nagyon hasonló elemeket ahhoz, amiket ő is fontosnak tart.

Ennél még tovább ment Tompos Márton, a Momentum újonnan megválasztott elnöke, amikor a Szabad Európának adott interjújában elmondta: lát esélyt, hogy bizonyos pártokkal a Momentum közösen induljon 2026-ban, ha pedig kell, akkor az egyéni jelöltjeik visszalépnek a Tisza javára. 

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában