Hatalmas összeg

2024.08.29. 11:10

Elképesztő nagyságú támogatást kapott Soroséktól a Political Capital

Az egykor SZDSZ-esek által alapított cég tavaly rengeteg pénzt kapott a milliárdos spekuláns alapítványától.

MW

Soros György

Forrás: AFP

Fotó: Fabrice Coffrini

A Political Capital (PC) elemzőcéget 2002-ben két SZDSZ-es indította útjára, Somogyi Zoltán és Szabados Krisztián. A Gyurcsány- és Bajnai-kormányok alatt a PC vezető think tankké nőtte ki magát. 2006 és 2010 között több mint 430 millió forintnyi kormányzati megbízásnak örülhetett a cég, a kémelhárítást nevetséges PR- és arculati tanácsokkal látták el közel 200 millió forintért – írja a Magyar Nemzet.

Az akkori Nemzetbiztonsági Hivatal számára készített egyik tanulmányhoz ráadásul egy szélsőséges portálon illegálisan fellelhető adatokat is felhasznált a PC. Mindezen túl a kifizetések egy része is meglehetősen szokatlan módon zajlott – nyilvános helyeken és készpénzben. Előfordult, hogy teljesítés előtt fizettek, a tiltakozókat pedig egyszerűen kirúgták. Az elmúlt években számos külföldi szervezet támogatását élvezte az intézet, melyek között a Soros-féle Open Society Foundations nevét is megtalálhatjuk. Soros alapítványától mai árfolyamon több mint 100 millió forintnak megfelelő dollár érkezett a PC-hez 2016 és 2021 között. A PC 2019 óta az amerikaiak emberéhez, Krekó Péterhez tartozik, tengerentúli propagandát terjeszt.

A Soros-hálózat, az Európai Unió, valamint az Amerikai Egyesült Államok kormányzati és titkosszolgálati szervei által is finanszírozott PC a szuverenitásvédelmi törvény kisiklatásával is próbálkozott, a dollárbaloldal számára pedig sajátos szuverenitásvédelmi csomagot készített. Gurultak eurók többek közt az LMBTQ-személyek és a migráns közösségek elleni gyűlöletbeszéd elleni küzdelemre is az intézethez.

A Nemzeti Információs Központ vizsgálata megállapította, hogy a PC egy külföldi támogatású politikai befolyásolási akció keretében aktív szerepet vállalt a magyar közvélemény orosz–ukrán háborúval kapcsolatos álláspontjának formálásában.

A Magyar Nemzet megjegyzi, hogy a korábbi évekhez hasonlóan idén ősszel is megrendezik a hazai és a nemzetközi balliberális elit szereplőit tömörítő Budapest Fórumot. A rendezvénynek a Soros-egyetem épülete ad otthont, a szervezők közt nincs változás:

  • a CEU Demokrácia Intézete,
  • a Political Capital nevű balliberális elemzőintézet,
  • valamint a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat szervezi a Budapest Fórum 2024 – Fenntartható demokráciák építése elnevezésű eseményt.

A teljes cikket IDE KATTINTVA lehet elolvasni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában