Közlekedés

2024.08.26. 14:55

MÁV: kedd délelőtt állhat helyre a forgalom a Keleti pályaudvaron

Várhatóan kedd délelőtt állhat helyre a vasúti forgalom a budapesti Keleti pályaudvaron, amely előtt vasárnap este kisiklott a Claudiopolis nevű, Kolozsvárról közlekedő InterCity vonat öt személykocsija – jelentette be a MÁV vezérigazgatója.

MW

Helyreállítási munkálatok a Keleti Pályaudvarnál

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Vémi Zoltán

Pafféri Zoltán a helyszínen tartott hétfői sajtótájékoztatón közölte: a balesetben senki nem sérült meg, jelenleg tart a baleseti elhárítás. Utána mérik fel a károkat, majd állapítják meg a baleset okát, ezt követően adják át a forgalomnak a pályaudvart.

A gyors baleseti elhárítás annak köszönhető, hogy daru helyett emelőkkel tették vissza a kocsikat a sínre, így nem kellett megbontani a pálya fölötti felsővezeték-rendszert

 – tette hozzá.

A baleset okát a rendőrség, a Közlekedésbiztonsági Szervezet és a MÁV Vasútbiztonsági Szervezete egyaránt vizsgálja – mondta.

Németh Réka, a MÁV pályaműködtetésért felelős vezérigazgató-helyettese azt közölte, hogy 

az elsődleges szemrevételezés szerint egy váltó egyik alkatrésze eltört.

 Ám azt nem tudják, hogy ez okozta a balesetet vagy a baleset nyomán tört el az alkatrész.

Hangsúlyozta, hogy 

a protokoll szerint az ilyen típusú váltókat havonta ellenőrzik, ennek a váltónak a legutóbbi ellenőrzése július 30-án volt. Ugyanakkor elrendelték a hasonló típusú váltók, több száz váltó soron kívüli ellenőrzését az egész országban.

Arról is szólt: eleinte nem volt biztos, hogy daru és a felsővezeték megbontása nélkül vissza tudják tenni a kocsikat a sínre, ám mintegy száz ember egész éjszaka tartó munkája és szaktudása nyomán megtalálták a megoldást.

Mosóczi László, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a napi százezres utasforgalmú Keleti pályaudvarra három irányból – Hatvan és Szolnok felől, illetve a Dunántúlról – érkeznek a vonatok. A társaság vészhelyzeti forgatókönyve szerint a Hatvan felől érkezők Kőbánya-felsőig, a Szolnok felől érkezők Rákos állomásig, a dunántúli vonatok pedig Kelenföldig közlekedtek.

A Budapesti Közlekedési Központtal (BKK) történt megállapodás alapján a Keleti pályaudvar felé párhuzamosan közlekedő járatokon a BKK elfogadja a vonatjegyeket, ugyanakkor Kőbánya-felső és Rákos állomásra vonatpótló buszokat is indítanak. Továbbá a hatvani, illetve a szolnoki irányból közlekedő InterCity és feláras járatokon felármentességet rendeltek el 

– sorolta.

Pafféri Zoltán kérdésekre válaszolva hangsúlyozta, hogy a nagyobb katasztrófát éppen azért sikerült elkerülni, mert a kérdéses szakaszon is óránkénti 40 kilométeres sebességkorlátozás érvényes, így nemcsak a balesetet szenvedett vonat, de a mellette haladó szerelvények vezetői is kellő gyorsasággal tudtak reagálni a helyzetre.

Egyben cáfolta azokat a sajtóinformációkat, amelyek szerint a MÁV ötletszerűen vezet be sebességkorlátozásokat bizonyos vonalszakaszokon.

A korlátozásokat éppen azoknak a szigorú ellenőrzéseknek a nyomán vezetik be, amelyeket a nemzetközi protokoll szerint rendszeresen elvégeznek

 - mondta a MÁV vezérigazgatója.

Mávinform: megkezdték a helyreállítást a Keleti pályaudvar bevezető vágányain

A szakemberek megkezdték a vasúti pálya helyreállítását a Keleti pályaudvar bevezető vágányain annak érdekében, hogy kedd reggeltől már minden vonalról fogadhasson vonatokat a főpályaudvar – közölte a Mávinform hétfő délután az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a forgalom mihamarabbi újraindítása érdekében az éjszakai órákban is dolgoznak majd, a munkavégzés a megszokottnál nagyobb zajjal jár.

Felhívták a figyelmet arra, hogy várhatóan kedd délelőtt állhat helyre a vasúti forgalom a pályaudvaron, de korlátozásokra továbbra is kell számítani az érintett vonalakon.

Kedd reggelig a Keleti pályaudvar még nem indít és nem fogad vonatokat, az érintett vonatok más budapesti állomásokra érkeznek és onnan indulnak – ismertették. Hozzátették, hogy addig elfogadják a vasúti jegyeket a BKK járatokon, valamint a helyjegymentesség is érvényben marad.   

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában