Támogatások

2024.08.27. 11:00

Minden élethelyzetben segíti a családokat a kormány

A kormány minden élethelyzetben segíti a családokat – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden, írja az MTI.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Koncz Zsófia kiemelte, hogy

tekintettel a tanévkezdésre a szeptemberben esedékes családtámogatási ellátásokat már augusztusban folyósítják.

Az államtitkár nemzetközi szinten is kiemelkedő eredménynek nevezte, hogy ingyenes tankönyvekkel segíti a kormány a közoktatásban és a szakképzésben tanulókat. Kifejtette, hogy már augusztusban eljuttatják 4100 iskolába, egymillió-kétszázezer diáknak a tizenhárommillió tankönyvet. Megjegyezte, hogy az ingyenes, illetve kedvezményes gyermekétkeztetés is jelentős segítség a családoknak.

Felhívta a figyelmet arra, hogy újból lesz bölcsődei térítésidíj-támogatás, amely szeptember 2-tól igényelhető a Magyar Államkincstár weboldalán. Elmondta, hogy azok a szülők, akiknek gyermeke szeptember 1-jén bölcsődébe jár, havonta legfeljebb 50 ezer forintot igényelhetnek. A gyermeküket egyedül nevelő szülők esetében a támogatás mértéke akár 65 ezer forint is lehet, a támogatást a vidéken élők vehetik igénybe – tette hozzá.

A bölcsődei fejlesztés az elmúlt időszak igazi sikertörténete – emelte ki az államtitkár. Ismertetése szerint 2010-ben 32 500 bölcsődei férőhely volt, most több mint a duplája, 66 ezer, és a bölcsődei ellátás háromszor annyi településen érhető el, mint korábban.

A Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Koncz Zsófia arról is beszélt, hogy a kormány az idei évben is jutalmazza azokat az önkormányzatokat, amelyek kiemelten odafigyelnek az idősebb korosztályra.

Hangsúlyozta, hogy ebben az évben külön is elismerik azokat az önkormányzatokat, amelyek a demenciával küzdő időseknek biztosítanak programokat.

Az idősbarát díjra augusztus 30-ig lehet jelentkezni – tette hozzá.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában