Jótékonyság

2024.08.26. 11:12

Rászoruló gyerekek iskolakezdését segíti a Katolikus Karitász

Mintegy tízezer gyermeknek szeretné megkönnyíteni az iskolakezdést a Katolikus Karitász, az első csomagokat hétfőn adták át a szervezet budapesti központjában – írja az MTI.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Écsy Gábor, a segélyszervezet országos igazgatója közölte, a Legyen öröm az iskolakezdés! című országos akciójuk szeptember 15-ig tart, a 1356-os adományvonal hívásával 500 forinttal lehet támogatni a kezdeményezést.

Eddig több mint hétezer hívás érkezett a vonalra, valamint tárgyi adományokat és egyéb anyagi felajánlásokat is kaptak

– tette hozzá.

A családokat felszereléssel vagy utalvánnyal segítik, hogy ne jelentsen számukra akkora anyagi terhet az iskolakezdés – mondta el az igazgató.

Spányi Antal, a szervezet püspök-elnöke arról beszélt, hogy

sok családnak nem egyszerű feladat beszerezni az iskolai felszerelést, ezért szeretnének segítséget nyújtani a családoknak, hiszen a Katolikus Karitász küldetése, hogy ott segítsen, ahol szükség van rá.

Természetesen minden problémát nem tudnak megoldani, de sok ember adakozásával, összefogásával lehetőségük nyílik arra, hogy számos család helyzetén könnyítsenek – hívta fel a figyelmet a püspök.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában