A hála hangja

Minden bizonnyal létezik olyan kézikönyv, amely segítséget nyújt a köszönőbeszéd-íróknak. Különösen hasznos alkalmi ötlettelenségben szenvedőknek, ha a döccenő szöveg okozta nehézségeken szeretnék átküzdeni magukat. Az Oscar-díj átvételével kapcsolatos mondandó kifejtéséhez támaszt nyújtó fejezet bizonyosan javasolja, hogy a beszéd mindenképpen hálásan térjen ki a díjat kiérdemlő személyiség családjára, a filmakadémiára, a stábra. A hallgatóság előre beárazza magának, hogy a beszédek egy kaptafára készülnek, mert biztosan van olyan kézikönyv is, ami a szónoklatok elviseléséhez ad tanácsokat.

Ennek helyessége, sportszerűsége vitathatatlan, és közösségépítő ereje is van: a szurkolónak megadja a lehetőséget arra, hogy bekapcsolódhasson a hála elrebegésébe. A médiafogyasztó azzal hitegetheti magát, hogy kitalálta a sportoló gondolatát, legalábbis az első mondat erejéig.

Nem lehet könnyű egy versenyt, meccset összefoglalni nem sokkal a célba érés vagy a lefújás után, így nem is árt, ha a mondandó egy része jól van be van vésődve a sportoló tudatába. Aztán úgyis csak panelek sora fog következni. Mindig arról értesülhetünk a győztestől, hogy nem volt könnyű dolga a csapatnak, de sikerült megvalósítaniuk az elképzeléseiket. Bíztak magukban, csak a saját stratégiájukra összpontosítottak, tudták, hogy az ellenfél majd ki akarja őket zökkenteni. Nem tudni, kívülről milyennek tűnt a meccs/verseny, de belülről rendkívül nehéz volt.

Túlzás lenne azt állítani, hogy az értékelő mondatokkal csak a nagy semmit hozzák, fogjuk meg jól, de az tény, hogy világmegváltó gondolatok nem fogalmazódnak meg. A valóság érzékelését, megértését sokkal inkább a vesztes fél reakciói segítik.

A most zajló Giro d’Italia szakaszainak lezárultával adott nyilatkozatok szép példái ennek. A versenyt nagy előnnyel vezeti Tadej Pogacar. Riválisai szerint verhetetlen, másik ligában teker, esetleg ufó. Széttárt karok, tanácstalan pillantások, tehetetlenségről árulkodó, lemondó legyintések segítik az ellenfeleket mondandójuk kifejezésében. A szlovén fenomén ezzel párhuzamosan szerényen mosolyog a kamerákba, és köszönetet mond csapatának, egyúttal kifejezi örömét, hogy sikerült megvalósítaniuk az eltervezett stratégiát, de tudja, hogy több nap, mint kolbász.