Addig öltsünk álruhát, amíg tart a farsang

A kosztümös filmek tanúsága szerint valaha nagy jelentőségük volt – legalábbis magasabb társadalmi körökben – a maszkabáloknak. Sok filmben bonyolódik úgy a szerelmi szál, hogy az ifjú lovag vagy a leány álorcában jelenik meg a mulatságban, ami aztán számos félreértésre és cselszövésre ad alkalmat. Párcserék, intrikák, titokban tartott szerelmek beteljesülése történhetett meg egy nagy bál alkalmából. Arról is gyakran olvasni, hogy az anyák házibálokat tartottak, amikor a lányuk eladó sorba került, a meghívottak listájára pedig, gondolom, nem véletlenszerűen kerültek fel a nevek.

Ma a bálon az emberek általában nem viselnek jelmezt, a hivatalosan megszervezett, borsos belépőjegyekért látogatható mulatságok nem erről szólnak. Szinte kötelezően előírt az elegáns viselet, magasabb elvek szerint szerveződnek az asztaltársaságok. Az emberek azonban egyre inkább igénylik a bolondozást, és keresik az alkalmat, hogy mégis egy kicsit kirúgják a ház oldalát. A kisebb településeken, lakókörzetekben, baráti közösségekben mind több helyen meghirdetik a farsangi felvonulásokat, ahol aztán szabad teret kaphat az alkotó fantázia. Mind több embertársunk szánja rá magát önként arra, hogy bohócot csináljon magából az önmaga és mások felvidítására.

Igaz, az elmúlt években már azt is megfigyeltem, hogy ezek a jelenségek inkább a farsangi időszak vége felé kezdik felütni a fejüket. Ilyenkor, a szezon elején még csak illedelmesen és udvariasan bálozgatunk, adunk a protokollnak és a társadalmi elvárásoknak. Aztán ahogy közeledik a húshagyó kedd, egyre inkább rájönnek az emberek: ez volt a hús? Hát ebből már nincs is mit elhagyni! És akkor elkezdünk mulatni, kimegyünk az utcára, fújjuk a trombitát és beöltözünk mindenfélének. Ilyenkor aztán tényleg szabad utat kap a jókedv és a bolondozás. Használjuk ki jól ezt az időszakot, amikor az alakoskodás másként ítéltetik meg, mint az év többi részében.