2018.01.25. 07:00
Dohos pincéktől a butikig – turkálunk minden szinten
Biztos vannak olyan tudósok, akik azt kutatják, hány új szó honosul meg nyelvünkben egy-egy év alatt.
Ők talán számot is tudnának mondani, de pontos kutatási eredmények híján mi csak elégedjünk meg annyival: sok. A magyar nyelv hihetetlenül befogadó, hamar elnevez minden új jelenséget, illetve, ha van rá mód, kölcsönöz nevet egy másik nyelvből.
Ez nemcsak a technika, az informatika új vívmányaira igaz, hanem a hétköznapi dolgokra is. Így született meg már jó pár évvel ezelőtt a turizik szó. Turizni korábban nem lehetett, mert nem is volt turkáló. Használt holmit adni-venni a bizományi áruházakban meg a bolhapiacon lehetett. Diákként az ember, ha elfogyott a zsebpénze, felmarkolt egy táskányi megunt ruhát, és irány a bizi. Akkoriban ez még viszonylag jó biznisz volt.
Valószínűleg a rendszerváltás és az európai nyitás hozta meg azt az új szokást, hogy a gazdagabb országok leselejtezett holmiját keleten áruba bocsátják. A turkálók száma és népszerűsége gyorsan nőtt – ezzel párhuzamosan sokat esett az itthoni használt ruhák ázsiója. A turizásból alacsonyabb és felsőbb szinteken is sokan megélnek, a vásárlói oldal pedig az évek során meglehetősen árnyalt lett.
Vannak ugyanis, akik tényleg azért turkálnak, mert nem futja télikabátra, vagy mert több otthon a gyerek, mint a pizsama vagy a tornacipő. De valószínűleg legalább ugyanennyi az ínyenc, aki különlegességekre vadászik. Gyakran csak egy érdekes, újra hasznosítható kelmére, gombra, csipkére. Vagy egy olyan polgárpukkasztó darabra, ami nem jön szembe az utcán. Amit aztán az éles szeműek rögtön kiszúrnak, s nem egy zseniális varrónőre vagy stylistra gyanakszanak, hanem sikeres turkálásra. A rutinos turizókat nem lehet megtéveszteni!