Nagy baj van, csúnyán beszél a gyerek

A bölcsiken-ovikon újra meg újra végigrohanó náthás-influenzás időszakoknak meg lett az eredménye, olybá tűnik. Nemrég tanultuk meg a Zöld erdőben jártam kezdetű locsolószöveget, gondoltam, megmutatom a barátnőmnek. Elkezdtem a hangfelvételt. El is mondta szépen, majd az utolsó szavak helyett így fejezte be: Anyaaaaaa, fika van az orromban.

Egyszerre kellett nevetnem és szégyelltem el magam. Vajon mikor szóltam el magam? Ezt én modnhattam előtte? Nem, biztosan nem. Be kell vallanom töredelmesen, hogy egyszer viszont én is mondtam egy csúnya szót. Nagyon restellem, féltem is, hogy alkalmazni fogja majd, de nem így lett.

Természetesen sosem szép dolog, ha csúnyán beszélünk előttük (és amúgy sem) , de úgy gondolom, vannak olyan esetek, amik megbocsájtható. Amikor a gyermek úgy gondolja, hogy megtanul repülni és éppen leugrik a konyhapultról, és teljesen véletlen elszólja magát az ember – igen, ez az eset történt meg nálunk is.

Mit tehetünk ilyenkor?

- Figyeljünk jobban oda még a váratlan szituációkban is!

- Amennyiben ő mond csúnyát, ne reagáljuk túl! 2-3 éves gyermek még nem érti, mi rosszat tett, a bűntetést sem. Az intenzív reakció miatt viszont megragadhat nála, hogy valami olyat mondott, ami figyelemfelhívó. Ez tetszik nekik.

Menjünk végig a mi esetünkön! Hogy reagálhatunk jól a Zölderdőben kezdetű, s csúnya végű mondókára?

Aha, szóval kukac (anyukám így hívta, mikor kicsi voltam) van az orrodban? Semmi baj, kiszedjük.

Ha mégsem tágít a gyermek: Nem, azt nem úgy hívják, hanem....

Kitartás, anyukák! Hamarosan megyénkben is leáldozik az influenza-szezon, vele együtt a sok bosszúság és a ki-kicsúszó csúnya kifejezések is „enyhülnek” majd.

Az ominózus „megtanulok repülni”- esetnél egyébként szépen rászóltunk LL-re. Nem szabad ilyet mondani, ez nagyon csúnya dolog, anya/apa is elrontotta. Úgy tűnik, szép és jó is ragadhatott a gyermeken, ugyanis a következőképpen reflektált: Bocsánat, ne haragudj!

Vajon mennyire vicces ez?

Megmondom őszintén, hazudnék, ha azt mondanám, nem nevettem fel hangosan az egyik baba-mama csoportban olvasott hasonló aranyköpéseken. Itt is voltak viszont olyanok, melyek mély felháborodást keltettek bennem- főként, amikor „hát, én is így beszélek” gondolatmenettel el is rendezi a szülő. Ez veszélyes lehet, hiszen amikor a gyerek nagyobb közösségbe került (bölcsőde, óvoda), a társai könnyen eltanulhatják tőle. Egy- egy vehemensebben reagáló anyuka pedig biztosan nem hagyja majd annyiban, ha folyamatosan csúnyákat tanul a gyerek az oviban. Így járt az unokaöcsém is. A nővérem majdnem szívrohamot kapott, amikor közölte a papájával Marci, hogy hallgasson el, különben beledobja (igen, itt egy csúnyább szó állt) a kukába. Ez már sajnos nem a mókás kategória. Annál inkább az volt, amikor a kisfiam közölte nagy dolga elvégzése után, hogy : jajj, te butus kaki.

Végezetül, a vidám felütés végett egy rövid villanás mókás életünkből LL-el: Apa, mi az a nagrágodban?- Kérdezte LL édesapját, majd rövid habozás után ő maga vágta rá- a nunid!

Neked van hasonló történeted? Várjuk szeretettel kommentben, valamint a regina.gulyas@mediaworks-hu címre!

Az Anyunapló első részét, melyben az anyává válásról írtam ITT, a második részt a gyermeki énnel való harcról pedig ITT érheted el.