Mindennapok nehézségei és szépségei gyaloganyuként

Néha egészen furcsának érzem magam attól, hogy nem autózunk, hanem családilag gyaloglunk és tömegközlekedünk. A jogosítvány megszerzése mindig háttérbe szorult az életemben. Először az egyetemek, majd a gyermeknevelés vonta el a szükséges anyagi és időbeli forrásokat. Hogy nehéz-e vagy könnyű éppen a gyaloganyu lét, az nézőpont kérdése.

Az emúlt hét egyik záporának kezdetekor értünk oda LL-el a bölcsődébe. Az egyik anyuka szinte értetlenül nézett rám, mert gyalog jöttünk ilyen időben is. Ha nincs kocsi, nincs mese. Már máskor is szembesültem ezzel a bölcsibe járás kapcsán. Amikor az egyik szülőnek azt mondtam, mi mindig gyalog járunk az intézménybe, meglepetésemre azt mondta: milyen jó nekünk, hogy megtehetjük. És valóban! Erről az oldalról kell nézni a dolgokat. Miért is olyan jó? Mindennapos „kötelező” időtöltés gyermekünkkel. Csak ő és én. Útközben több inger is éri, számos dologgal ismerkedik meg – időjárás, a fák, nővények, állatok, stb.

Egyik nap munkából hazafelé én is pont olyan meglepett fejet vághattam, mint a fent említett bölcsis szülő. Én a másik oldalra csodálkoztam rá. Kis városunk két iskolája előtt megyek el, amikor a vonatról haza igyekszem. Szinte minden gyerekért szülők jönnek. Megannyi gyermekzsivajtól hangos autó nehezíti a közlekedést abban az utcában 4 óra magasságában. Mindig eszembe jut, amikor még én voltam általános iskolás. A haza vezető úton nagy bandázások és boldog beszélgetések folytak. Szüleinknek eszébe sem jutott, hogy a 10-20, akár több perces gyalogúton autóval szállítsanak minket. Milyen jó is volt!

Nem leszek álszent, a gyaloganyúságnak természetesen van bőven árnyoldala is. Többször előfordul, hogy autóval rendelkező ismerőseinket (főként LL nagyszületit) kell megkérnünk arra, segítsenek nekünk. Van olyan is, hogy huzamosabb ideig kell várnunk az átszállásra, esetleg 40 km-re elénk kell jönni a vonatra vagy buszra. Tömegközlekedés szempontjából viszont szintén van olyan dolog, aminek örülhetünk. Mivel LL egész pici korától utazunk a szüleimhez, akik 140-150 kilométer távolságban laknak, hozzászokott a hosszú busz-vagy vonatúthoz. Nagyon ügyesen alkalmazkodik, általában nem unatkozunk- persze a körülöttünk ülők sem. Ezeken az utazásokon szintén van olyan látnivaló, amit a városban nem feltétlen „kap meg”. Láthatott traktort szántani, lovakat, kamionos pihenőt.

Úgy gondolom, néha azoknak is érdemes a gyerekkel tömegközlekedési eszközre ülniük, akik egyébként az autós lét áldásos hatásait élvezik.A bölcsődés és óvodás korú gyermekek többsége élvezi, hogy a nagy járművekkel utazhatnak. Nem kötelező rosszként, hanem élvezetes kalandként fogják fel azt.

A nyugodt utazáshoz azért nem árt felkészültnek lenni! Végezetül tehát álljon itt néhány tanács, amit gyakorlott gyalog-és utazóanyuként adhatok a vaol.hu olvasóinak:

- Vigyél magaddal legalább 1 mesét a telefonodon vagy a tableten tartaléknak- biztos, ami biztos alapon

- Legyen nálad mesekönyv, lehetőleg olyan, aminek mozgalmas a képi világa, hogy ne csak mesélni lehessen belőle, hanem nézegetni is

- Ne csak rágcsálnivaló, de étel is legyen nálunk (pogácsa, szendvics, gyümölcs, bármi, ami kézből ehető)

- Ne spórolj az innivalóval- inkább legyen nehéz a táskád, mint szomjas maradjon a gyermek

- Több pici játékot érdemes az útra vinni, melyek a lehető legkevesebb alkatrészből áll- például járművek, kisebb babák.

Neked is van egy utazós történeted? Esetleg eszedbe jutott valami a cikk kapcsán? Meséld el nekünk a [email protected] küldött e-mailben vagy itt, a komment-szekcióban!

Elolvasnád az előző Anyunaplókat is? ITT elérheted őket!