Az információ hatalom és felelősség

Az információval való bánás pedig felelősség. Hogy miért is? Az elmúlt hetekben nem először kényszerült arra a szombathelyi kórház vezetése, hogy közleményekben, nyilatkozatokban reagáljon bizonyos állításokra. Most épp arra, hogy állítólag méltatlan és kegyeletsértő állapotok uralkodnak a proszektúrán. Ezt egy névtelenséget kérő olvasó fotóira hivatkozva közölte egyébként az egyik helyi portál. Persze ezt gondolkodás nélkül vették át bizonyos országos médiumok. Itt azonban történt valami. A Facebook-kommentelők egy része éktelen haragra gerjedt, felelősségre vonta a hírportált és a névtelen olvasót is. Sok kérdés felmerült. Például, hogy mennyire életszerű az, hogy egy egyszerű halandó bemegy a proszektúrára és ott fotózgat? Vagy, hogy miért nem várták meg a kórház válaszát mielőtt közzétették a cikket? Hogy belegondolt-e valaki is abba, hogy mit okozott azokban az emberekben, akik az elmúlt napokban vesztették el hozzátartozóikat? Hogy egy életre dilemma lesz ez minden érintettnek, hogy vajon méltó módon bántak-e szerettével? Hogy tényleg most kell-e ütnivágni az egészségügyet? Lássuk be! Nehéz hónapok vannak mögöttünk, és valószínűleg állnak is előttünk. Egyre kevesebben mondhatják el magukról, hogy nem érintette meg őket a járvány. Sokan félnek. Pontosan ezért nem túl korrekt a már egyébként is félelemben élő embereket hergelni olvasói levelekkel, panaszos e-mailekkel és ferdített valóságokat tartalmazó nyilatkozatokkal. Háború van. Egy aprócska vírus mellett a rosszindulat, a felelőtlenség az egyik legnagyobb ellenség. Nem kell kiállni az erkélyre tapsolni és szívecskét gyártani az ablakba. Elég az is, ha hagyjuk a kórház dolgozóit, a katonákat, rendőröket, szociális munkásokat dolgozni. És egyszerűen csak nem gördítünk eléjük minden héten még egy pluszakadályt. Mert bárki kerülhet abba a helyzetbe, hogy rászorul a segítségükre. Az, aki a proszektúrán fotóz és az is, aki gondolkodás nélkül hányja ki az ilyen „lájkvadász” híreket a világhálóra. Bárki… S reméljük, akkor épp nem egy velős közleményt fognak írni az orvosaink, katonáink, rendőreink, hogy védjék magukat a „gyűlöletcunami” elől. Itt az idő, hogy felfogjuk: ez az összetartás időszaka kell, hogy legyen. És ezért mi, újságírók nagyon sokat tehetünk.