Karácsony egy járvány árnyékában

Hallgathatunk vintage Frank Sinatrát, vagy pajkos Mariah Carey-t, feldíszíthetjük a lakást színeivel harmonizáló díszekkel vagy szakállas manókkal, és süthetünk egy raklapnyi sajtos-sós, krémes-habos süteményt. Elkezdhetünk keresgélni A Tökéletes Ajándékok után. Várhatjuk az első kósza hópelyhet. Nekiállhatunk agresszíven takarítani a lakást. És persze az édes-bús romantikus filmektől kezdve a családi vígjátékokon át számtalan filmből válogathatunk.

Az utóbbi években nekem mindezek ellenére csak a karácsonyi vásárokban volt olyan érzésem, hogy végre, közeleg! A forralt bor fűszeres aromája keveredett a kürtöskalácsos messziről is kiszúrható, illatos füstjével, a szemkápráztató csillogású díszekkel és mindenféle felesleges csecsebecsékkel teleszórt, emberekkel zsúfolt vásároktól mindig jobb kedvem lett. A hangosban dübörög a karácsonyi swing, rénszarvasagancsos gyerekek futkároznak az ember lábai között, szüleik aggódva tülekednek utánuk. A bortól virágos orrú öregek félhangosan zrikálják egymást, és persze kézen fogva andalgó szerelmespárokból sincs hiány. A fényt már nem is az utcalámpák adják, hanem a rengeteg égősor, lámpás, mécses, gyertya, s imbolygó árnyékokat vetettek a házfalakra az elhaladó emberek.

Idén, ahogy sok minden más, ez is kimaradt az életünkből, s bármennyire is hiányzik, a remény megmaradt, hogy mindezeket átélhetjük még újra. Majd amikor már lehet embertömegek között járni, amikor újra lehet távol élő ismerősöket és barátokat ölelni félelem nélkül, nagy családi eseményeken összecsókolózni, lakomákat tartani, mesélni, nevetni, remélni és élni, élni, élni!