Jó reggelt, Vas megye!

Lerúgta a papucsát, kinyújtotta a lábait, és azt kívánta, bárcsak megállna minden: a benti könyvespolcon ketyegő óra összes mutatója, a hegy mögött lebukni készülő nap, a pince falán szaladó gyík. És akkor jó ideig minden így maradna. Hétfőn reggel nem csörögne az ébresztőóra, már csak azért sem, mert nem lenne hétfő. Vasárnap lenne mindig, ugyanilyen gyönyörű, kora őszi, templomos vasárnap. Fazékból kiszökő húslevesillattal, déli harangszóval, ebéd utáni szunyókálással, cirógató napsugarakkal, nyikorgó pinceajtóval, piros abroncsos hordóba kívánkozó szőlőfürtökkel, lila őszirózsákkal, lustán nyúló árnyékokkal és örök nyarat hazudó ígéretekkel. Becsukott szemmel ült a padon, arcát a nap felé fordította, hátát a sárga házfalnak támasztotta.

Gyűjtötte az erőt a hétfőhöz és a ködös őszi reggelekhez.