Nagy Csaba Munkácsy-díjas képzőművész világából

GRAFIKUSKÉNT végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, de ma már pontosabbak vagyunk, ha képzőművésznek nevezzük őt: régen kilépett a kétdimenziós grafika keretei közül. Általában is elmondható róla, hogy feszegeti – finoman, körültekintően – a határokat, legyen szó képzőművészetről vagy házépítésről, esetleg egy masszív – és nagyon szép – bejárati ajtó megtervezéséről és megvalósításáról. Bár lehet, hogy nincs is nagy különbség.

ESZTÉTIKUM ÉS PRAKTIKUM Nagy Csaba világában, világszemléletében kiegészíti, vagy inkább feltételezi egymást. Nem kedvel semmit, ami öncélú, viszont számára a használati tárgyak lényegi, belülről fakadó jellemzője a szépség.

AZ ORGANIKUS PONT is ebben a szellemben született. A Bük-fürdői parkban elhelyezett térplasztika a büki önkormányzat felkérésére, pályázati támogatással valósult meg. Természetesen a koncepciót is Nagy Csaba dolgozta ki. A tervezéstől a megvalósításig nem egészen egy év volt az átfutási idő.

Organikus pont Bük-fürdőn: Nagy Csaba képzőművész térplasztikája a praktikum és szépség jegyében – az alkotó is megpihen.

Fotó: Ölbei Lívia

A MEGBÍZÁS arról szólt, hogy „indokolt volna egy olyan köztéri tárgy elhelyezése, amely a park profiljához igazodva a hely karakteres jelképévé válhat". Ráadásul a fürdőn ez az első köztéri műalkotás. Az alkotó olyan csomópontot tervezett, amelyet közösségi helyként vehetnek birtokba a látogatók. Amikor az objekt formavilágát kialakította, a „korszerű megjelenés igénye" mellett azokra a kerek formákra is gondolt, amelyekkel a fürdőn találkozhatnak a vendégek. Sőt: a fölfüggesztett fémkosarak – ahogy Nagy Csaba mondja: „pihenőgubók" – a kosárfonás máig eleven hagyományát is megidézik. A térplasztika vázát – vagyis statikáját – negyedköríves pillérek adják, amelyek a mostanában gyakran alkalmazott korten-acélból készültek. Az összeillesztett pilléreket „fémlemez-szövedék" hálózza be – mint valami élő szövet. Az alkotó elképzelései szerint ez az organikus szövet „fémpergolaként" is működtethető: futónövényeknek adhat kapaszkodót. Az Organikus pont akkor lesz majd igazán a parkkal együttlélegző egész, ha a fémpergolát benövi a növényzet (és zöld sátorrá változik), ha a réseiben virágok nyílnak.

A FÉMPERGOLA belsejében leng-függeszkedik a négy „pihenőgubó" (ezek rozsdamentes acélból készültek), a pillérközökben viszont padok is vannak – mindazoknak, akik lemondanak a gömb-élményről. De így is, úgy is jótékony, védelmező burokban érezheti magát, aki az Organikus ponton megpihen, és elmeditál a fények, felhők, levelek játékán. Ebben a burokban másképpen múlik – talán meg is áll az idő.

MARADNI KELL – vagy visszajönni. Csaba egyébként is kedveli – kedvelné – a lelassulást, a befelé figyelést. De az alkotói tervek megvalósításának sokszor a napi munka – a tanítás – szab határt. A család Bükön él: a ház és az udvar maga is különleges organikus pontként funkcionál. Itt mindenütt – a kaputól a belső lépcsőkön át a formatervezett tyúkházig – szépség és praktikum leheletfinom egyensúlya uralkodik. Vagy nem is uralkodik: egyszerűen csak létezik, a saját, belülről fakadó törvényei szerint. A házigazda hagyja, hadd nőjön, hadd legyen boldog a fű.

KÜLÖNBEN AZ ÉJSZAKAI KERT csodáit fürkészi mostanában. A fényeket, a színeket, a formákat, az eget, a földet, az örökös változást. A látható mögött a láthatatlant, mégis érzékelhetőt, azon a ponton, ahol természetéből következően megtorpan – és meghajol – a tudomány. (Azt a megfoghatatlan derengést, ami például a 19. századi orosz tájfestők – például Siskin – képein olyan gyönyörűen átüt.) De ki mondhatná meg, hogy melyik valóság az „igazibb"? A nappali – vagy az éjszakai?