A politológus Török Gábor számára Király, Hegedűs, Illés és Kereki az ikon

A Magyar Labdarúgó Szövetség legfrissebb "igazolása" Török Gábor, ismert történész, politikai elemző, aki újságokban, a televízióban, vagy saját blogján legtöbbször fontos közéleti-politikai kérdésekről formál véleményt. Mostantól új szerepkörben is bemutatkozik, az MLSZ elnöksége ugyanis legutóbbi ülésén döntött arról, hogy Török Gábor a jövőben a Budapesti Társadalmi Elnökség elnökeként segíti a hazai labdarúgást. A kinevezés után Borbély Zoltán, az MLSZ szóvivője készített interjút az újdonsült vezetővel.

- Mint majd' minden fiúgyermeknek, nyilván fiatalon is volt valamilyen kapcsolata a futballal...
- Soha nem felejtem el azt az éjszakát, amikor a foci megfertőzött. 1978 nyarán Balatonberényben nyaraltunk, akkor voltam hétéves. Anyukám az éjszaka közepén felébresztett, hogy most akkor megnézzük az argentin-magyar meccset - mondta Török Gábor az MLSZ honlapjának.

- Nekem nem volt ilyen szerencsém ennél a meccsnél, noha kértem, szüleim elfelejtettek felébreszteni. Igaz, én még csak hatéves voltam, a mérkőzés pedig az éjszaka közepén kezdődött...
- Páratlan élmény volt, szinte előttem van minden fontosabb pillanat. Onnantól mindent néztem, ahol a labda mozgott. Eszméletlen sokat gombfociztunk az unokatestvéremmel, aki nem mellesleg ma a Haladás honlapját szerkeszti, többet tanultunk ott az országokról, a fővárosokról, mint az iskolában. És persze fociztam is, a téren, a réten, mindenhol. Sőt, egy ideig tizenévesen a szombathelyi Sabaria igazolt kapusa voltam. Talán nem is ment rosszul a védés, viszont borzasztóan önbizalomhiányos voltam, amivel az őrületbe kergettem az edzőnket. Egyszer a Haladás elleni meccsen kivédtem egy tizenegyest, azt hiszem, ez volt a pályám csúcsa, amit akkor is helyesen mérhettem fel, mert hamarosan befejeztem. Ekkor már sportújságíró szerettem volna lenni, otthon folyamatosan közvetítettem, a Haladás meccseiről pedig magánszorgalomból tudósításokat készítettem. A középiskola befejezése után pedig megvalósult az álmom: bekerültem a Vas Népe sportrovatába. Szinte a katonaság fegyelmező, életrenevelő erejével ért fel Bodor Ferenc, a legendás újságíró mellett dolgozni, akinek nagyon sokat köszönhetek. Négy évig dolgoztam ott, még országos lapokba is bekerültek cikkeim, de aztán jött - pontosabban előtérbe furakodott - egy másik szerelem, a történelem és a politika, és egy hirtelen váltással befejeztem, Budapestre költöztem, tanulni akartam.

 - A politikában nyilván rengeteg van, de a futballal kapcsolatosan mi a legnagyobb élménye?
- Sokan nem értik, hogy miképpen lehet megnézni szinte az össze magyar NB I-es meccset a tévében, de nekem néha tényleg sikerül. Nem állítom, hogy közben olykor nem olvasok vagy alszom el, de nekem akkor is a magyar foci az igazi. Amikor elárasztották a csatornákat a külföldi topbajnokságok, egy darabig próbálkoztam a váltással, de amikor Király Gábor angliai bemutatkozó edzőmérkőzése miatt egy alig kivehető rádióadást próbáltam hallgatni az interneten, rájöttem, hogy engem ott is igazán csak a magyarok érdekelnek.

- Akkor Török Gábor is "reprezentatív minta", hiszen az MTVA és a Sport TV nézettségi adatai szerint a magyar bajnokikat többen nézik, mint Európa topbajnokságainak mérkőzéseit...
- Persze, megnézem a külföldi nagy meccseket is, követem az eredményeket, de egy Liverpool-Arsenal helyett biztos, hogy a Győr-Kecskemétre kapcsolok. Az abszolút kedvenc pedig továbbra is a Haladás, minden meccsét igyekszem megnézni, vagy a tévében, vagy személyesen. Az elmúlt három évtizedben, amióta meccsekre járok, szinte mindig akadt olyan szombathelyi focista, akiért lehetett rajongani. Hozzá kell tennem, hogy egy ideje a női focinak is nagy szerelmese vagyok, amikor a Copa America zajlott, azt vettem észre, hogy egyre többször a női vébére kapcsolok. Tényleg nem csupán a résztvevők szebbek, de gyakran a játék is érdekesebb, az U20-as vébé például most elképesztően izgalmas és magas színvonalú.

- Van játékosideálja?
- Hogy csak a legnagyobb kedvenceimet említsem: Kereki Zoltán, Hegedűs Péter, Illés Béla és Király Gábor egyaránt ikonok számomra. Remélem, az új választottam, Radó András is befutja majd ezt a pályát.

- Nem beszélve Király Mátyásról, Király Gábor fiáról...
- Ő már most Király!

- Milyen "programmal" indul a BLSZ társadalmi elnökeként?
- Nagy megtiszteltetésnek tartom a felkérést, régen voltam ilyen lelkes, mint most, hogy tehetek valamit a magyar fociért. Egyelőre még csak ismerkedem, de amit eddig láttam, nagyon biztató. Az igazgatónk, Lovász Tamás szerencsére mindent tud, amit a budapesti fociról kell, én pedig egyrészt igyekszem tanulni tőle, másrészt pedig a kapcsolataimat felhasználva próbálok segíteni ott, ahol lehet. Szeretnénk egy olyan elnökséget, amely a média, a politika és a gazdaság irányába is kulcsot jelent, és persze vannak terveink is. Most úgy néz ki, hogy az egyik legkomolyabb munka az lehet, hogy megfordítsuk a trendet: az elmúlt két évtizedben megállíthatatlannak látszó ütemben csökkent a fővárosi pályák száma, talán lehet ezen változtatni. De erről inkább majd akkor beszéljünk, ha lesznek már konkrétumok.

- Mit vár a magyar válogatottól a vb-selejtezőkön egy társadalmi elnök?
- Amikor 1986-ban a szovjet-magyar negyedik percében a focit nem nagyon kedvelő nővérem bejött a szobába, ahol teljesen összetörten néztem a tévére (ugye, ekkor már 0:2 volt), és érdeklődést színlelve megkérdezte, hogy mennyi az eredmény, soha nem gondoltam volna, hogy évtizedeken keresztül várni fogok egy újabb hasonló pillanatra. Márpedig azóta is erre várok, akkor is, ha józan ésszel, a magyar csapat erejét és játéktudását, valamint a riválisokat ismerve egyelőre nem tűnik túl valószínűnek egy újabb világbajnoki fellépés. Őszintén szólva most leginkább egy olyan válogatott csapatot szeretnék látni, amely a Videoton nemzetközi meccsein látott tudatossággal és szervezettséggel lép pályára. Amit ott láttam, az az elmúlt években szinte teljesen hiányzott a magyar fociból: egy olyan csapat játszott, amely tisztában van helyével, lehetőségeivel, és szinte mindent alárendel a nagy célnak. A Videoton-Trabzonspor meccsen tapasztaltam igazán először, hogy a helyszínen nézve mennyire szép lehet egy harmonikusan mozgó, két négyesből álló, szinte áthatolhatatlan védővonal.

- Mint egykori szombathelyi kapusnak, nyilván vannak, az amatőr vagy ha úgy tetszik, hobbifocival kapcsolatos élményei.
- Aki a focit szereti, alapvetően mindenevő. Emlékszem, régen az iskolában hazafelé jövet sokszor elakadtam, mert éppen hobbimeccset játszottak és én a kerítés mellett szinte belemerültem. A focit nézni is jó, de persze még jobb játszani: sportújságíróként nagy csatákat vívtunk például a színészválogatottal, aztán később a Corvinus Egyetemen egyszer majdnem megnyertük az amatőr focikupát. Máig emlegetem Giró-Szász Andrásnak, aki akkor a Politikatudományi Tanszék "idegenlégiósa" volt, hogy ha azt a büntetőt berúgja... Manapság a fiammal, Ábellel focizom a legtöbbet, még nincs hároméves, de őszintén szólva néha olyan dolgokat produkál, hogy eláll a szavam. Már arra is gondoltam, hogy beiratkozom egy edzőképző tanfolyamra, hogy kicsit tudatosabban segíthessem a fejlődését. Egyszerűen imád focizni, ezért olyan meccseket lehet csak vele megnézni, ahol közben is lehet labdázni. A házunkhoz közeli Balatonakali szerencsére ideális hely erre, ott már gyakran feltűntünk a megyei bajnokság találkozóin, nagyon élvezetes meccsek vannak a finoman szólva is dimbes-dombos pályán, ráadásul a szünetben még egy sütit is lehet enni. Kicsi a világ: legnagyobb meglepetésemre a hazai focikapuban azzal az Andorka Gáborral találkoztunk, aki egykor a Haladás kapusa volt, és akinek fia most éppen újra Szombathelyen rúgja a gólokat.

- Nem tart attól, hogy kisfia, Ábel eltűnik a mezőnyjátékosok rengetegében? Nem örülne  jobban, ha önhöz, vagy az említett kapusokhoz, Hegedűs Péterhez, Király Gáborhoz, vagy Andorka Gáborhoz hasonlóan ő is a gólvonalon próbálna szerencsét?
- Érdekes, hogy néha beáll a kapuba, de alapvetően gólt szeret rúgni, aminek én nagyon örülök, ugyanis azt tervezem, hogy az ötven felé közeledve majd újra kapuskesztyűt húzhatok - legalább a kertben.

- Mint egykoron tizenegyest is védő kapus, hogyan hárítaná a magyar labdarúgást érő támadásokat?
- Nem állítom, hogy felesleges a kommunikáció, de a sportban tényleg az a szép, hogy  alapvetően a teljesítmény dönt. Ha megverjük a hollandokat, minden szépnek látszik majd, ellenkező esetben viszont... Tudom, ezt sokan - akik úgy érzik, hogy a saját területükön mindent megtesznek - igazságtalannak tartják, de el kell fogadni, hogy itt ez a logika érvényesül. A naplemente ellen is lehet, csak éppen nem érdemes küzdeni.

- Mi arról a véleménye, hogy a TAO-program keretében megvalósított kiadáscsökkentések hatására megszűnt az amatőr csapatok "elfogyási folyamata", sőt az utóbbi időszakban jelentősen nőtt a nevezett csapatok száma?
- Ezt ahhoz tudám hasonlítani, mint ha Magyarországon megállna a népességfogyás és  megfordulna a trend, vagyis a lakosság száma növekedésnek indulna. Ha nem történt volna meg ez a változás az amatőröknél, szerintem okkal lenne támadható a sportfinanszírozás átalakítása. Eddig ördögi körökben szenvedtünk: az alapvetően üzleti elvű működést igénylő versenysport döglődött, így arra sem volt képes, hogy mintákat, ösztönzést adjon azoknak, akik hobbiból játszanának. A pénzek most felül és alul is segítenek, és talán angyali köröket indítanak be, hiszen az lenne jó, ha hosszú távon a versenysport üzletként futhatna, ugyanakkor motiválná a közpénzekkel támogatott tömegsportot.

Forrás és fotó: www.mlsz.hu