Lakossági észrevételek

2023.02.14. 15:51

Közmeghallgatást tartott hétfő délután Sitke Község Önkormányzatának képviselő-testülete

Közmeghallgatást tartott hétfő délután Sitke Község Önkormányzatának képviselő-testülete. Az összejövetelen Morgós István polgármester beszámolóját követően a lakosság is szót kapott, hogy hangot adjon a település életét érintő észrevételeinek.

Polgár Patrícia

Forrás: Szendi Péter

Több mint harminc lakos érkezett a sitkei művelődési házban tartott közmeghallgatásra hétfőn délután. Elsőként Morgós István, a falu polgármestere számolt be a múlt évi eredményekről, ezek között kiemelte, hogy leaszfaltozták a falu utolsó aszfalt nélküli utcáját is. A jövőbeli tervek kapcsán a polgármester megemlítette a település közvilágításának ledesre cserélését, ugyanis ilyen módon csökkenteni tudnák a falu megnövekedett energiaköltségeit.

A közmeghallgatáson a lakosság részéről felmerült az igény a veszélyes fák kivágására, ezek ügyében már intézkedett is az önkormányzat – tudtuk meg a polgármestertől. A sitkeiek fontosnak tartanák a falu járdáinak felújítását, amelyre tavaly a Magyar Falu Programban már pályázott az önkormányzat, jelenleg is várják a lehetőséget a forrás megteremtésére.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában