2023.06.02. 18:07
Podcast: Negyven éven át népművelőket tanított a főiskolán - Csider Sándorral beszélgettünk
Fotó: Cseh Gábor
Az embernek életének egy adott pillanatában abba kell hagynia mindent amit addig tett és csak azzal foglalkozni, amihez igazán vonzódik – vallja dr. Csider Sándor, az egykori Berzsenyi Dániel Főiskola docense, aki hosszú évek óta költészettel foglalkozik. Negyven éven át népművelőket tanított a főiskolán, mint mondja, szeretett tanítani, bejárta megye intézményeit, rengeteg előadást tartott és még több diákot tanított meg a népművelés mesterségére. Dr. Csider Sándor a kapcsolatteremtést és a kapcsolatápolást tantárgyként tanította, fontosnak tartotta, hogy az életbe kikerült népművelők empátiával viseltessenek azokkal, akikkel foglalkoznak. A szakember ma már Keszthelyen él, az ünnepi könyvhéten jelenik meg legújabb verseskötete a Világfa tetején címmel.
vaol.hu podcast
- Az igazi példakép: Erdélyi Andreával, Erdélyi Rolika édesanyjával beszélgettünk
- Szombathelyen és környékén van telekkínálat – Beszélgetőtárs Gáspár Péter építészmérnök
- A testünket hordja, vigyázzunk rá! – Vendégünk Kendig Péter kéz- és lábápoló szakoktató
- Mesélő podcast: Musits Zsigmond, a „magyar Marconi”
- Farkas Ádám színész és rendező Kristóf Rolandnak mesélt a pályájáról, aztán sok minden is előjött