Szakmai zsűri döntött

2023.07.15. 09:41

Kiválasztották Bük város és a fesztivál borát

Négy év kényszerű kihagyás után ismét borversenyt tartottak Bükön. Az eredményeket a Gyógy-Bor Napok megnyitóján közlik.

Horváth László

Munkában a szakmai zsűri: dr. Szabó András aljegyző, Wawrzsák László, Zsolnai Balázs, Mittlné Ódor Anita

Forrás: VN

- Vágytunk már erre az alkalomra, hiszen legutóbb 2019-ben tartottunk borversenyt – e szavakkal köszöntötte a bírálókat Tóth Tamás, a büki művelődési- és sportház vezetője. – A koronavírus miatt az elmúlt időszakban a mustrát nem tarthattuk meg. Az idei versenyre főként Kőszeg, Csepreg, illetve a Balaton térségéből 16 pincészet 45 bort nevezett. Ezek közül 7 rozé, 26 fehér, 12 vörös és egy habzóbor volt. (Egy mintát kizártak). Összehasonlításképp: 4 évvel ezelőtt 10 pince 27 tétele versengett.

A bevezető után munkához is látott a Zsolnai Balázs vezette szakmai, a társadalmi, valamint a kőszegi és csepregi borbarát hölgyek alkotta zsűri. A pontozás 100 pontos rendszerben történt. A borokat Tóth Béla, levezető elnök mutatta be. Az, hogy melyik lett Bük város 2023-as, illetve a fesztivál bora, a Gyógy-Bor Napok csütörtöki megnyitóján árulják el. 

A város borából az önkormányzat 600 palackot vásárol. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában