Piknik

2023.09.17. 14:30

Kámon és Herény közös piknikje: több százan mozdultak meg és segítettek is

Több százan fordultak meg a Kámoni Arborétum Látogatóközpontjában szombat délután, mégis családias hangulatú maradt a Kámon-Herény piknik, amit ezúttal jótékonysági akcióval kötöttek össze.

Tömböly Ágnes

Fotó: © Cseh Gábor

Megtöltötték a herényi és kámoni családok az arborétum füves területét szombat délután. Az időjárás is kegyeibe fogadta az eseményt, így szép számmal csatlakoztak a helybeliek a második alkalommal megszervezett városrészi piknikhez. Horváth Gábor önkormányzati képviselő fogalmazta meg a rendezvény ötletét, majd a Herényi Kulturális és Sport Egyesülettel karöltve két évvel ezelőtt rendeztek főzőversenyt az arborétumban. Annak sikerén felbuzdulva többen „követelték” a folytatást.

Jótékonysági akcióval kötötték össze a programot

A közösségépítés mellett idén jótékonysági akcióval is összekötötték az eseményt: miután júniusban közösségük egyik aktív, sokak által ismert és megbecsült pedagógus polgára sajnos fiatalon elhunyt, nem volt kérdés, hogy családja mellé odaállnak, és lehetőségeik szerint támogatják őket. 


- Három kislány maradt félárván, azt gondoltam, őket kellene segíteni. Beszéltem az édesanyjukkal, aki nem zárkózott el az ötlettől, így jött létre ez a rendezvény – hallottuk Horváth Gábortól. Koncertekkel, vetélkedőkkel, kötélhúzással és tombolasorsolással is készültek, a látogatóközpontban pedig rajzolhattak, kvízt is tölthettek a gyerekek. A képviselő nem titkolt célja pótolni a kámoni búcsú eseményét a városrészben.

Hatszázezer forint gyűlt össze

Jól fogytak a támogatói jegyek is: 500 forintért bármelyik ételt megkóstolhatták a piknikezők, sokan azonban ennél jóval bőkezűbben járultak hozzá a jótékonysági célhoz: végül 600 ezer forint gyűlt össze. 
Az eseményen dr. Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője is részt vett, és ottjártunkkor találkoztunk dr. Balázsy Péter megyei jegyzővel is.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában