Hodászi Mustra

2023.09.03. 15:33

Úgy, mint régen: kakaspörkölt és szüreti felvonulás Hegyháthodászban - fotók

A Hodászi Mustra az idén is "hozta a formát". Óriási hangulat volt a település ősznyitó rendezvényén, ahol a szüreti felvonulás mellett számos kulturális program közül lehetett választani.

Tóth Judit

Forrás: Szendi Péter

A szüreti menetet egy feldíszített UAZ vezette fel, majd traktorokon, pótkocsikon érkezett a falu díszbe öltözött népe, apróbbak és nagyobbak egyaránt. Kínálóember is volt bőven, ki pálinkát, ki bort hozott kóstoltatni. 

Kercsmár Kálmán polgármester intézett köszöntő szavakat a szépszámú vendégsereghez, kiemelve, hogy a térségre az aprófalvas településszerkezet jellemző. A falvak határában szinte mindenütt van szőlőhegy, igaz ez Hegyháthodászra is, ahol számos, a régmúltból megmaradt tömés- és boronafalú présházpincét, különféle hegyi hajlékot, szőlőskertet és gyümölcsöst lehet találni. 

- A múltban majdnem minden családnak volt szőlője a hegyen. Igaz, nálunk csak dombok vannak, azok oldalába ültették a szőlőt, de a népnyelv ezeket hegynek nevezi. A jelenleg is művelt szőlőhegy adta az ötletet és az alapot 2011-ben a Hodászi Mustrához, a célunk az volt,  hogy felelevenítsük a régi hagyományt. Idén a Hegyháthodászi Faluszépítő, Kulturális és Szabadidősport Egyesület, valamint az önkormányzat szervezte a programot - mondta a polgármester, majd arra emlékeztetett:  régen a lányok, asszonyok végezték a szőlő leszedését, ehhez rendszerint szőlőmetsző kést, kacort vagy metszőollót használtak. A leszedett fürtöket gyűjtőedényekbe tették, vödörbe, kézi puttonyba vagy szedőkosárba. Ezeket a legények a présházba vitték, ahol elkezdődött a must-, illetve a borkészítés. Minél zamatosabb a szőlő, minél édesebb a must, annál jobb bor lesz belőle - árulta el a titkot Kercsmár Kálmán, aki arról is örömmel számolt be, hogy a hagyomány ma is él. A településen több család foglalkozik szőlőtermesztéssel. A családtagok ősszel kivonulnak a szőlőbe, hogy együtt szüreteljék le munkájuk gyümölcsét. 

A hagyományos szüreti étel régen a "tavalyi" kakas volt, az idei Hodászi Mustrán pörköltet készítettek belőle.

A gyerekeknek is kedveztek, játszóház, kézműves foglalkozás és lovaskocsikázás várta őket a délután folyamán. 
A rendezvényen fellépett a Kármentő zenekar, soraiban V. Németh Zsolt országgyűlési képviselővel.  A Köszi Zíben produkciója után jubileumi - húszéves - nagykoncerttel érkezett a Sorry N' együttes, a hajnalig tartó bálban pedig a Fáraó zenekar szolgáltatta a zenét. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában